A három fenyőfa - norvég mese

Volt egyszer három fa. Egymás mellett nőttek az erdőben. Barátok voltak, és - mint többnyire a barátok - ők is sokat beszélgettek egymással. Továbbá - mint többnyire a barátok -  ok is teljesen különbözőek voltak, bár ugyanazon a helyen nőttek fel, és mindhárman nagyjából egy magasak voltak. Az első fa szerette a szépet. A második fa szerette a kalandokat. A harmadik fa pedig szerette Istent.
Egy napon fáink arról beszélgettek, mik szeretnének lenni, ha majd nagyok lesznek. "Ha felnövök, faragott kincsesláda szeretnék lenni, teli ragyogó drágakövekkel" - mondta az első fa. A második fa nem ilyen dolgokra gondolt. "Ha felnövök, hatalmas hajó szeretnék lenni - mondta. – A kapitánnyal, egy nagy kutatóval együtt új országokat fogunk felfedezni." A harmadik fa közben az ágait rázta. "Én egyáltalán nem szeretném, hogy feldolgozzanak - mondta. - Szeretnék itt maradni, ahol vagyok, és minden évben egyre magasabbra nőni, hogy én lehessek az erdő legmagasabb fája. Ha aztán rám néznek az emberek, látják, hogy Istenre mutatok."
    Teltek-múltak az évek, és egyszer csak három favágó érkezett az erdőbe. "Végre! - kiáltott fel az első fa, amikor az első favágó kezdte kivágni őt. - Most fog valóra válni az álmom, hogy kincses ládika leszek." "Remek! - kiáltotta a második fa, amikor a második favágó őt kezdte kivágni. - Most megvalósulhat az álmom, hogy vitorlás hajó legyek." "Jaj, ne! - kiáltott fel a harmadik fa, amikor a harmadik favágó őt kezdte kivágni. - Akkor nem tudom többé Isten felé irányítani az emberek tekintetét." A favágók elvitték a három fát, amelyek közül kettő számára sokat ígérőnek nézett ki a jövő. De nem sokára mindhármuknak el kellett temetniük az álmaikat. Ahelyett, hogy szép kincses ládikát faragtak volna belőle, az első fát állatoknál használatos csúnya etetővályúvá, jászollá dolgozták fel. Kecses vitorlás helyett egyszerű halászcsónak lett a második fából. A harmadik fából pedig semmi sem készült. Csak gerendát fűrészeltek belőle, és otthagyták az építőmunkás kertjében.
    Az élet folyt tovább. Évek teltek el. A három fa lassacskán megtanult együtt élni széttört álmaival. Egy hideg, téli estén aztán egy csapásra megváltozott az első fa élete. Egy csecsemő született ezen az éjjelen - nyilvánvalóan nem közönséges gyermek. Angyalok énekeltek. Pásztorok és királyok jöttek, hogy meglátogassák. Amikor az első fa felfogta, mi is történt, szíve megtelt örömmel. "Mégiscsak megvalósultak az álmaim - mondta. – Nem raknak ugyan tele arannyal és drágakövekkel, de én ringattam a világ legnagyobb kincsét."
    Tovább telt-múlt az idő, összesen mintegy 30 év, és egy napon végre megváltozott a második fa élete is. Kint volt éppen a tó közepén, amikor szörnyű vihar kerekedett. Erősen fújt a szél, és olyan magasra csaptak a hullámok, hogy a kis csónak már azt gondolta, el kell süllyednie. Ám ekkor valami hihetetlen dolog történt. A rajta tartózkodó férfiak egyik felállt. "Hallgass el!" - És a hullámok engedelmeskedtek neki. Amikor a második fa megértette, mi is történt, az ő szíve is megtelt örömmel. "Mégiscsak megvalósultak az álmaim - mondta. - Nem szállítottam ugyan nagy felfedezőt, de a menny és a föld Teremtőjének fiát vihettem."
    Nem sokkal ezután a harmadik fa élete is megváltozott. Jött egy ács, és elvitte magával. Megrökönyödésére azonban nem valami szép dolgot készített belőle, még csak nem is valami hasznosat. Ehelyett durva fakeresztet ácsoltak belőle. "Az a fajta kereszt ez, amit a katonák használnak bűnözők kivégzésére." - gondolta a fa rémülten. Valóban a vesztőhelyre vitték. Ott a dombtetőn rászögeltek egy halálra ítélt férfit. Tulajdonképpen ennek kellett volna a legborzalmasabb napnak lennie a fa életében, ha nem lett volna ott az a valaki.: A rajta kínok kínját szenvedő férfi nem egy szokásos bűnöző volt, akinek a saját bűntettei miatt kellett bűnhődnie. Igazából ártatlan volt. Jézus Krisztus volt Ő, Isten Fia, aki a világ bűneiért halt meg. Amikor a harmadik fa rájött, mi is történt, ujjongott a szíve az örömtől. "Mégiscsak megvalósulnak az álmaim - mondta. - Nem leszek ugyan a legmagasabb fa az erdőben, de ettől a naptól kezdve mint Jézus Krisztus keresztje újból és újból Istenre irányítom majd az emberek tekintetét.

Áldott Karácsonyt Kívánok Nektek nagy-nagy Szeretettel: Ninares

Fényév távolság

"Ott a tenger, ez itt az én hajóm..."

Ma egy nagyon kedves Barátommal töltöttem az időmet. Mostanában aktívan Istent keresem. Erre ő mondta, ne keresem, mert ő tudja, hogy én hol vagyok és ha kell, megtalál.

De miért is érzem szükségét ennek a vak keresésnek? Talán azért, hogy számonkérjem rajta minden rosszat, ami történik, de megköszönnék minden jót, amit kaptam. "Láss csodát egy életen át!" De mindez olyan egyszerűen hangzik. Az élet értelme, a létezésünk titka, egy ember és annak világa.

"Itt ez a hely, amit sokszor boldogan elhagynék." És tényleg, szeretnék tiszta fénybe merülni, látni, tudni, megismerni, megérteni és tanítani.

Ez a dal magába hordja Élethimnuszom. De talán már kezdem kapisgálni...

Egyébként meg nincs okom panaszra. Boldog jövő előtt állok. És szeretném ezt a boldogságot megosztani Veletek (2011. nyarán :)

Addig meg anyagilag majd csak rendbe jövünk. Legalábbis dolgozom ezen. Tényleg mennyire bosszantó, hogy csupán ez az egyetlen olyan dolog, ami keserűséget okoz.

Ideje íróvá válnom. A történetek már megvannak, el kell mesélnem őket... nekem itt van dolgom...

Mikulás napi ajándékom

http://www.youtube.com/watch?v=1_9o1dXoRz8

A zongorám egy kicsit le van hangolódva, de attól még egészen élvezhető... Morag és Lizzy kedvence :) The river flows in you...

Akkor is szép az élet... ugye???

Szegény blogocskám...

Rég nem volt időm írni... Nem, mintha ez bárkinek is számítana rajtam kívül. Nagyon sok változáson megyünk keresztül, béget érnek hosszú időszakok, amik életem jelentősebb éveit ölelte magába. Búcsúzom a főiskolámtól, már csak államvizsga...

Az elmúlt napokban Eszteromban voltunk szociálpedagógiai konferencián. A főiskola befizetett minket. Három nap a szakma legjavával. Tanúlságos előadások, szekciók, diskurzusok tarkították ottlétünket. Nem mellesleg a kísérő programok is jól voltak, borkostoló és borpince látogatás, második nap pedig éjjel a miénk volt a wellness fürdő a polgármester jóvoltából. Esténként fogadások, igen magas színvonalon.

Méltó búcsú a hallgatói évektől. :( Szomorú, de egyben vidám is, új távlatok nyílnak meg előttem. (I hope so...)

Tegnap este szülinapozni voltunk egy gyerekkori barátnőmnél. Érdkes embereket ismertem meg, bár a társaság javarésze oroszul beszélt, amiből sajnos nem sokat értettünk... Ez van, kellett nekem nem erőszakodkodni itthon jobban, hogy megtanítson Anyu oroszul.

A héten lezárult a hosszú gyakorlat is. A gyakorlati naplómon már csak az utolsó simítások vannak hátra.

Nem ígérem, hogy ebben az évben még sokat fogok írni. Sajnos a lap topom kábelje tönkrement és egyelőre ingyen próbálok szerezni, mert elég húzos az ára. (Ha valaki tud, akkor ne habozzon szólni...) Így most Hugi gépén osztozkodunk, több kevesebb hajtépéssel... :P

Aszód

A minap listát írtam elmaradt teendőimről... Ezzel csak az a baj, hogy ez a lista gyarapszik, nap, mint nap új tételek kerülnek fel rá. Nem tudom, hol áll a fejem, annyi mindent kellene csinálni. Megint vágyakozom egy olyan kis szerkezet után, amit Hermione alkalmazott időnyerés céljából. Egyelőre a kezembe tartom a dolgokat, de nagyon fáradékony vagyok.

Áh, csak a panasz és a nyafi.

Más téma: ma teljességgel magával ragadott az őszi vizes táj a vonat sínek mentén - történetesen most az aszódi - budapesti sínpályáról van szó. A Javítóban voltam a Növendékemnél. Szerencsére csak áprilisban engedik ki, addig mindent elő tudunk készíteni.

De a színek, minden olyan fakó és nedves, mint egy földöntúli világ, megfogahatatlanul élő. Különleges. Kicsit M. Night Shyamalan Faluját körbevevő erdőre emlékeztetett mindez. Egy szín és árnyalati pompáznak kosztümjükben. Különleges. Az Ősz vége az elmúlásról szól. A Természet szunnyad, pihen, kivár. Lelkemet mégis felüdíti az általa felvett téli álarc.

A qrva @nyjat a névtelen kommentelőknek

Ezt a bejegyzést annak a f@szkalapnak szánom, aki nem vállalja fel magát de ennek ellenére osztja az észt. Kéretlen prókátor, azt gondolja, hogy olyan menő, meg minden és most milyen jól megmondta a magáét.

1, Te vagy a szánalmas, nem vállalod fel Magad, mitől félsz? Szórakoztató, ahogy próbálsz bántani valakit, akit nem is ismersz, vagy valami torz képet dédelgetsz magadban az illetőről. Húzz el a sunyiba, nincs szükség Rád.

2, Minek olvasod a blogját, ha kiakadsz rajta??? Magasabbrendűnek tartod Magad, de egy csigában több gerinc van, mint benned.

3, Ha valaha megbántott, a bosszúnak nem ez a módja. Ezzel csak Magadat teszed nevetségessé. (Több embernek felolvastuk a véleményed és mindenki a hasát fogta a röhögéstől, aztán kitötöröltük, mert ilyen kis szánalmas köcsögök véleményére nincs szükségünk. Építőnek szántad, mi? Ez aztán 200as IQ...

4, A f@szt vagy valaki. Egy nagy senki vagy, aki nem képes szembenézni másokkal, csak a négy fal között üldögélve nagy a szája. Állj ki elém és úgy mondd el a véleményed. Na, ez nem menne, mi?

5, Ez a pont az előzőből következik: mi jogon törsz pálcát mások felett? Tökéletesnek hiszed Magad? Újabb bizonyítéka szánalmas kis hitvány létednek. Te vagy a fejlődés szégyene...

6, Tudnálak még sértegetni, de ennél mélyebbre nem akarok már süllyedni, az a Te szinted. Meg, úgysem fogod fel, ahhoz túl primitív vagy... (Tudod, amit írtál, az a saját kis világod levetítése volt, hiszen azt látod a világból, ami Te vagy. De ez Neked túl magas, úgysem fogod megérteni.)

Nu, remélem elolvasod ezt. Sajnos nem tudom a képedbe vágni, mert nem tudom ki vagy mert egy gyáva féreg módjára nem vállalod az arcod, sem a neved. Pedig nagyon szívesen elbeszélgetnék Veled...

Kelta Újév

Október 31. Samhain [szémeny vagy számeny] a kelta "Szilveszter". Hagyományai keveredtek az elmúlt évszádadokban, s a világ többségének számára ez az este Halloween, amikor jelmezbe bújnak a népek és a gyermekek csokiért meg cukorkáért kuncsorognak a szomszédban. (Rosszmájú vélemények szerint ezen szokást a cukorkagyárak találták ki, hm, talán Mr. Wonka csokigyára volt az első indítványozó...:P) Sokan nem tudják, hogy ez az éjszaka igazán miről szól, mert ahogy lassan minden ünnep, ez is a pénzről szól. (Csak ha abba belegondolunk, mennyi mindent "kell" megvenni az eseményre.)

Október végére az aratási munkálatok befejeződnek, az emberek az eget kémlelik, aggódnak, hogy ne legyen kemény a Tél. A természetközeli népek félelmeiket különböző szertartásokkal igyekeztek csillapítani, áldozatokat mutattak be azért, hogy a Felsőbb, Transzcendentális Hatalmak kegyelmesek legyenek hozzájuk. Samhain erről szól, elbúcsúzni az Óévtől, magunk mögött hagyva minden nehézséget. És felkészülni a jóra. A Tél tulajdonképpen a várakozás ideje. A Természet nagy, mély levegőt vesz és lebukik a kietlenség alá. Alszik. Pihen. Felkészül a körforgás régiúj kezdetére. A Samhain a Befejezés és a Kezdet Ünnepe is.

A Fesztiválon nagyon jól éreztem magam, magunk. Érdekes előadások voltak a keltákról, indiánokról, hagyományokról. Nyertem a tombolán :) egy egyiptomi kis szobrocskát. Hidegtálas ételek voltak, sütik tömkelege. Nyammm... Az estet ír táncház zárta a Bran együttes zenéjével.

Az egészben tetszett, hogy minket, teljesen kívülálló érdeklődöket úgy fogadtak, mint régi ismerősöket. A másik meg, ez nem a pénzről szólt. Bármilyen hihetetlenül is hangzik, de igen, van még ilyen a világban. Ránk bízták, mennyit adunk a közös adománydobozba, ha akartunk, vagy ha nem az is úgy volt jó. (Azért mi úgy éreztük, illik adnunk, mert a vendéglátás is remek volt és a programok is érdekesek voltak.)

Másrészt izgalmas volt betekíntést nyerni egy természetközeli vallás szertartásaiba, és megdöbbentő hasonlóságot fedeztem fel a mi RK. misénk és a wicca szertartás között. Mégpedig a bor és étel áldozat terén. Ez volt a legszembetűnőbb közös pont.

Nagyon örülök, hogy Morag által eljutottunk erre a Rendezvényre, és ha lesz jövőre is, akkor nagyon szívesen mennék rá.

Azóta a November csendben elfoglalta a Naptár oldalait. Lassan közeleg a záróvizsgám, a Karácsony, az Újév, Krokodil Dundee utazása a messzi Németországba. Gyorsan peregnek a percek...

De itt az Újév a kelták szerint. Pezsgővel koccintottunk arra, hogy minden jó és szép beköltözzön az életünkbe, és a rossz dolgokat magunk mögött hagyhassuk.

Na vajon kihez melyik kéz tartozik? (A négy évszak négy szülöttje, Junetta, Bosyka, Morag és én. )

Pillanatnyi Helyzetjelentés

Megjelent a fény az alagút végén. Halovány reménysugár bontakozott ki a sötétben, már nem tapogatózunk vaktában, reális célok felé tartunk. A zavar, mely fellépett az éterben kreatív energiákká formálódtak át. Krizisben voltunk az elmúlt közel két hónapban, mely megoldása nem várt fordulatokat hozott magával. Hihetetlenül hálás vagyok mindenkinek a támogatásáért. Legyen szó pár mondatról vagy hátbaveregetésről. Az elmúlt időszak tökéletesen megmutatta, kikre tudunk számítani, kinek jár a szája és ki az, aki abszolut leszar mindent, ami mással történik. Nyilván nekem is megvannak azok a kapcsolataim, amikben én is ugyanezt adom vissza.

Ugyanakkor életem egy fontos területen a kapcsolat zátonyra futott. Nem tudom, hogyan tovább. Nem tudom, merre tovább. Mintha valamit valamiért cserébe működne a világ, s ha valami pozitívum érkezik, máris jönnek a keselyűk és elveszik, ami addig a világot jelentette. S itt maradsz árván, magányosan.

Hogy lehet megállítani a homokóra szemeit?

Fel

Tegnap este moziba mentünk, a Disney-Pixar legújabb meséjét néztük meg 3D-ben. Könnyed szórakozásra vágytunk, amit meg is kaptunk. De volt 4 perc 7 másodperc, ami alatt nyeltem a könnyeim. A következő jelenet miatt tört el a mécses:

http://www.youtube.com/watch?v=8QYJMnika0Y&NR=1

Olyan csodálatosan lerajzolja egy életnyi Szerelem megpróbáltatásait, szépségeit és a végén... Ez van, ilyen túlérzékeny vagyok. Szentimentalista hülye.

Ha van rá módotok, nézzétek meg.

2 %

Én benne vagyok... és Te? Megoldási időm 12 perc. :P

Az érthetőség kedvéért:

Einstein feladványa:

Ezt a feladatot Einstein írta. Azt mondta, hogy az emberek 98%-a nem tudja megoldani. Te a 2%-ban vagy?

Tények:
1. 5 ház van, különböző színüek.
2. Minden házban él egy-egy ember, mindegyik más nemzetiségű.
3. Az öt tulajdonos különböző italokat fogyaszt, különféle cigit szív és más-más állatot tart.
4. Nincs két olyan tulajdonos aki ugyanazt az állatot tartaná, ugyanazt a cigit szívná, vagy ugyanazt az italt inná.

1. A brit a piros házban lakik.
2. A svéd kutyát tart.
3. A dán teát iszik.
4. A zöld ház a fehér ház bal oldalán van.
5. A zöld ház tulajdonosa kávét iszik.
6. Az a személy aki Pall Mall-t szív madarat tart.
7. A sárga ház tulajdonosa Dunhill-t szív.
8. Az az ember aki a középső házban lakik tejet iszik.
9. A norvég az első házban lakik.
10. Az ember aki Blend cigit szív amellett lakik aki macskát tart.
11. Az az ember aki lovat tart amellett lakik aki Dunhill cigit szív.
12. A tulaj aki Blue Mastert szív, sört iszik.
13. A német Prince-t szív.
14. A norvég a kék ház mellett lakik.
15. Az ember aki Blend-et szív, a vizet ivó ember szomszédja.

A kérdés: Melyik tart halat?

Kár, hogy nincs több ilyen feladat. (Tudtommal... Ha valaki tud, nyugodtan írja meg.)

Szolgálati közlemény: borzalmasan el vagyok maradva levelekkel, sajnálom... Igyekszem mindenkinek írni. De ma is egész nap Gödöllőn, meg Aszódon voltam...

Holnap reggeltől vasárnap estig Aszódon leszek a Javítóban. Vélhetően semmilyen módon sem fogok csatlakozni a cyber világhoz, nincs kapcsolat, a gépet meg nem cipelem le magammal, gyanítom wifi sincs ott. (brühüm-brühüm)

A táskám bepakoltam, de minden utazás előtt aggódom azon, mindent elrámoltam-e. Mivel nem mehetünk ki az épületből, három napi hideg élelem lapul túratáskám javarészében. (Aki ismer tudja, hogy ez több csokival jár és halackász (nyami) konzervvel. (Idén becsúszott gyümi is az étlapra...) Rengeteg idegen fog körülvenni. Hát majd valahogy túlélem vasárnapig. (Legalább kaja lesz, ha internet nem is. Persze kapunk reggelit, ebédet, vacsorát...)

Ideje aludnom, hosszú hétvége előtt állok. (Illetve ülök... Nem sokára fekszek...)

Ég Veled, Budapest. A vasárnap esti viszontlátásra! :)

Váratlan utazás

A Duna Tv-n most újra adják, noha a teljes egésze megvan DVD-n. Most is könnyet csal szemembe, oly' kedves és bájos, egyszerű és tiszta sorozat, a mindennapi szennyben igazi felüdülés. A mai résznek épp vége, s szívem szerint elköltöznék Avonlea-ba. (Nem érdekel, hogy sem internet, sem angol wc, sem egyéb olyan komfort tényezők nem lennének, mint amik most veszik körbe kényelmes kis életem. Cserébe kapnék tengert, tiszta levegőt, egyszerű embereket, Lelkeket, romlatlanságot. Meglehet többet szenvednék a betegségektől, meglehet, kényelmetlen lenne gyalogolni a boltig, meglehet sok gond lenne az állatok mindennapi ellátásával. Talán nem lenne annyi jó könyv, mint most. Talán sok minden hiányozna, ami most osztályrészem. De talán nem tudnék ezek létezéséről és evégett nem is tűnne fel hiányuk...

Ma Tökölön voltam az fk-s börtönben. Első interjú fogvatartottakkal. Két fk beszélgetett velünk. Egyikük életellenes bűncselekmény miatt ül, másikuk pedig rablás vétségét követte el. Sok mindent megtudtam a bv intézmény belső életéről, de persze mindez csupán a felszín volt... Ki tudja, mi zajlik a zárkákban, amikor a felügyelő "nem lát és nem hall" semmit... Csicska, Csatlós, csontra szabadul, megcsináltam az okosságot, karácsonyfa... börtönszleng.

Hónap végén a pártfogókkal is megyek Tökölre. Most hétvégén meg Aszód... Péntek reggel már elszivárgok a városból és csak vasárnap este térek vissza. A csoporttársaim erről a kurzusról első látásra szimpatikusak. Jól érzem magam köztük.

Ma este - Hedzsinek hála - még megyek egy előadásra az ELTE-re. Annyira imádom ezt a szellemi pezsgést ami mostanában körbeöleli napjaim. :)

Egy igen esős hétfő krónikája

Fúj... kezdhetném imigyen is, de inkább: végre megérkezett az eső. (Így azért már sokkal szebb, nem?) Szóval reggel az a csúnya telefon ébresztett, bár Cartel Burwell zenéje zökkentett ki az álmok folyamából, mégsem éreztem túl nagy kedvet - amivel valószínűleg nem voltam egyedül - ahhoz, hogy elkezdjem a napot. De valahogy megállt az idő és a lustálkodás ellenére időben elindultam és beértem. Bár gyak.helyen nem találtam magam. Jött egy lány a fősuliról egy hetes gyakorlatra, színfolt volt eddigi adminisztrációval telt heteim életében. Újfent megállapítottuk, kicsi a világ... EKG, Oslo... és persze a drága Vác.

Mostanában felelevenítem zongorás múltam darabjait, órákig ülök imádott hangszerem mellett és püffölöm a fekete-fehér billentyűket. Messzi tájakra repít, vagy épp a múltba. Lelki szemeim előtt megelevenednek történetek. Vajon hányan és kik játszották vagy játsszák ugyanezen műveket? Vajon hány és hány érdemes alkotás hever porlepte sarokban? S vajon hány és hány csodamű nem kerül soha audencia elé, mert alkotója a sírba viszi magával a páratlan dallamokat és hangzásvilágot?

A zene hídakat épít, de eme igazságot nem én fogalmazom meg először.

Odakint oly' sötét van, itt az ősz, itt van újra. Most már végérvényesen beköltözött... Tavaly ilyenkor lázasan készülődtem a repülésre. Mily' távoli emlékként hat most. Egy év. Hogy elrepült az idő felettem... Hiányzik Oslo, az a szabadság, gondtalan világ, ami ott fogadott és őrízte mindennapjaim. Csodálatos volt. Talán egyszer visszatérek, de most megálljt parancsolok a mélázásnak a múlton, s megyek, felkészítem Lelkem a Találkozásra. :)

The return of Julcsi

Bár változatlanul úgy állnak a dolgok, ahogy, tegnap este határozottan blogíró ihletem volt. Szóval itt az ideje a visszatérésre. Bár a wordpress nagyon tetszett, mégis a blogspotot tartom az igazinak.

Gyakorlaton vagyok, s tulajdonképpen ez tölti ki mindennapjaim. Szakdoli ugye kipipálva, csak az elméleti hátteret kell kicsit rendbetennem. (Bár a kutya nem fogja elolvasni, mert már úgyis megvédtem... Aki korán kel, az TDK-t lel...)

Az elmúlt két hetem börtönökről szólt. (Bár nem teljesen korrekt leegyszerűsíteni csupán börtönre a bv-intézeteket, mivel három formája létezik a szabadságvesztésnek: fogház > börtön > fegyház. Az első a legenyhébb - az elítéltek szerint a fogházasok levelezőn végzik a börtönt - míg a fegyházban egy átlagos napon a fogvatartott 24 órából 23-at a cellájában tölt. (Ami nem túl nagy és nem komfortos.) Sok mindent tudnék mesélni, de majd akkor, ha a Pest megyei bv-k kipipálva lesznek.

Pártfogóknál vagyok gyakorlaton és az ELTE-n is elkezdtem egy kurzust ennek jegyében hétfő esténként. Ezért láttam börtönöket belülről. És az aszódi javítót. Szavamra, ott igazán hatékony nevelői munka folyik, míg a börtönökben... sem erő, sem pénz, sem motiváció nincs. És ebből a motiváció hiánya a legnagyobb probléma. De ugyanakkor ott a másik oldal. Hiába integráljunk szerencsementesebb sorstársainkat, ha kimegy, akkor feltehetően ugyanaz a környezet várja... Szóval van itt még mit tenni, de senki sem tesz semmit, mert oly' mértékű átformálásra lenne szükség, amire a többségi társadalom nem vevő. (Noha kicsiben is lehetne tenni...)

Márianosztra, Vác, Budapest - Kozma utca, Aszód. Az elmúlt két hét mérlege. Kedden Tököl, majd a hétvégén Aszód újra. Csapatépítő és kézségfejlesztő a javítóban alvós tréning - ersze nem az fk-sok körletében. Juhu. Emellett naponta bejárunk a Hivatalba is, időnként terepen kt, vagy családlátogatás. Izgalmas, csak semmi másra nem marad idő. Persze most mondhatná mindenki, időm arra van, amire én akarom, hogy legyen. Csak még nekem sem megy az egyszerre két helyen lenni dolog - s nem egyszer estig nyúlnak a dolgos napok - és olyan jópofa időnyerőm sincs, mint Hermione-nak. Szeptemberben egy darab könyvet nem tudtam kiolvasni, csak belekezdtem jónéhányba, mindig abba, ami éppen kéznél volt... Így került terítékre a Fekete-tőr testvériség utolsó kötetete (juhu) és egy Star wars könyv. Bár olyan ügyes voltam a könyvtárban, hogy a polcról a harmadik kötetét sikerült levennem a Jedi-akadémiának. Sebaj, annyira megörültem neki, hogy ilyen "aprósággal" nem törődtem. Különben meg Lucas-ék is az utolsó hárommal kezdték a megfilmesítést...

És persze nem hanyagolom el az írást sem. Két kedves Barátommal közösködünk egy-egy történet megalkotásában, a többit meg írogatom magam, már ha jön az a bizonyos belső erő, ami segít a megfelelő szavak manifesztálodásában. Vagy mi.

Újra itt. Hiányzott a mindennapjaimból a blog. Ejh, ejh, mennyi mindennel elmaradtam... De most itt ez a csodálatos Október... majdnem olyan édes, mint a November... :)

Végszó: csapongó, s már-már álmos gondolatok vezették e sorokat, ennek tükrében olvasd. Emilekre már csak holnap jut "erő"...

Új blog - átmenetileg

Rövid időre átteszem működésem a wordpress oldalára.

Az alábbi címen elérhetitek:

http://nolasyn.wordpress.com/

Összekuszálódtak a dolgok, míg nem oldódnak meg,

addig ide egyszerűen nem tudok írni.

A Hit próbája

Hogyan is lehetne szavakba foglalni úgy, hogy ne vesszen el a lényeg? Ezen gondolkodtam, míg betöltött a blogger. Hitről nem szeretek beszélni. Írni pedig pláne nem. De amikor ma Apunak nyafogtam végső elkeseredésemben - ami persze a gyengék bástyája baj esetén - hogy miközben a hosszan tartó hullámvölgyből keressük a kiutat, akkor hol van a transzcendentális hatalom, akihez fordulunk. Apu az asztalnál ült, elmélkedéséből hirtelen felriadva így szólt: Ez a hit próbája, rajtunk el, hogy elbukjuk-e vagy sem. Ott akkor, mint derült égből a villámcsapás hatottak rám szavai. Nem nagyon szoktam Apuval ilyesmiről beszélni, de mindig is tudtam, milyen mélyen gyökerezik a hite. Ezóta a pillanat óta úgy érzem, tökéletesen része lettem a világnak és nem állhat utamba semmi. Ez talán furán hangozhat mindenki számára, aki még nem élte volna át milyen az, amikor úgy érzed, feloldódsz abba a rengeteg nyomasztó gondba és mindened leteszed Elé, semmid sem marad. Csak Te. És akkor, és ott, abban az egyetlen egy törékeny másodpercben Egy minden. Nem létezik sem a múlt, sem a jelen, sem a jövő. Semmi. De mégis minden ott van. Szóval ezért is olyan nehéz erről írnom. Nem könnyű megfogni azt, amire hiányos a fogalomtárunk. Persze vannak elnevezések és történetek, amik nálam jobban leírják ezt az érzést, ezt az eseményt. És tényleg, nincs lehetetlen. Sem korlát. Csak mi építhetünk gátat magunknak.

Szóval a Hit próbája. Mindnekinek eljön az életében. Akár többször is. De nem minig tudjuk, hogy éppen azon megyünk keresztül. Talán mások másnak hívják. De a végeredmény mindig ugyanaz...

Köszönöm a Támogatást Nektek, Linka és Morag! :)

Nincs mit mondanom

Avagy most összecsapnak azok a bizonyos hullámok. Családom nehezebb időszakon megy keresztül, minden energiára szükségünk van a kitartáshoz. Ugyan történnek apró jó dolgok, amiket most nagyon nehéz észrevenni. Közben szüntelenül igyekszünk mindenben meglátni a pozitív oldalt. Azt mondják, vannak ilyen hullámvölgyek, utána jó dolgok történnek. De ez olyan, mint amikor fekete-fehérre kockázzuk a világot, és nem hagyjuk a többi színt is érvényesülni mellette.

Pedig most a drága tücskeim éjjeli nótájukat zengik. Minden békével teli. Valahol megbújik köztük a harmónia is.

Valahol...

Az önjelölt internetceleb tanulmányozása...

Az emberi hülyeség határtalan?

Tulajdonképpen ez inkább költői kérdés marad... Tegnap egy ismerősöm felhívta a figyelmem egy önjelölt EMO internetcelebre. Mint legtöbben tudjátok, a TDK munkám során felmértem az EMO sub-culture és depresszió kapcsolatát. Egyrészt azt ugye leszögezhetjük, ez az új irányzat nem más, mint identitáskeresés, ami ugye pont a 15 éves kor körül kezd kialakulni - de ugye ezt illik kinőni, láttatok Ti már 25 felett EMO-t? Ha igen, akkor szóljatok, mert szívesen elbeszélgetnék vele, megismerve élettörténetét és azt, miért ágál a fejlődés ellen.

Na de térjünk vissza önjelölt celebünkhöz, aki exhibicionista hajlamait a cyber világ lehetőségeit maximálisan kihasználva éli ki. A delikvens mostanában tölti be a 21., melyre az amerikai "sweet sixteen-t" majmolva rendez bulit. (Mi ez, ha nem az utánzás legfelsőbb művészete? Megint... Semmi önállóság sincs már kis Hazánk "jövő generációjában"?) És ezen említett rendezvényen az alig nagykorú vagy ennél is kisebb sihederek kb némbereknek fognak beöltözni. Torz személyiségfejlődéshez vezethet az ilyen. Bár nem tisztem pálcát tőrni felettük. Nem is ezért vagyok itt. De mint minden divathullám, egyszer ez is elvész a süllyesztőben. Az már máskérdés mennyire lesznek koherensek és integráltak ezek a személyiségek felnőttkorukban.

Csupán az interneten talált megnyilvánlásai alapján tudok szubjektív véleményt alkotni. (Hogy miért szükséges mindez? Mert mint szociálpedagógus elsősorban a tinédzser korosztállyal lesz dolgom és nem árt ismernem azokat az irányzatokat, melyek hatással vannak rájuk. És azt kell mondjam, bizony az ilyen önjelölt maki-királyok igen erős befolyással vannak a fiatal, fejlődésben lévő Lelkekre.) Szóval pont az előbb ismertetett ok miatt találtam szánalmasnak. Akad egy pár ezer fős rajongótábora, mind család- és érzelemhiányos tini, akik a divat, vagy a figyelemfelhívás miatt ennek a kultúrának hódolnak.

És pont ezért veszélyes ez a nyikhaj. Példakép. De még fogalmazni sem tud, a helyesírásáról nem beszélve. (Ha már kiáll vezető szerepbe, akkor alapvetően legyen művelt és valóban követhező.)

Ok, szeretne celeb lenni, mert ez most olyan nagy divat és viszonylag könnyen pénzt lehet vele szerezni. A hírnév pedig kötelez. (Láttunk már példát erre is.) De - és itt most egy nagyon fontos észrevétel kövekezik - ha már mindenképp híres akar lenni, akkor miért nem műveltebb? Ha már mindenképp hírnévre vágyik, akkor miért csinál majmot magából? Vagy, pont ez a cél? Akkor meg miért háborodik fel azon, ha a napiszaron, vagy a puruttyán, vagy bármely ilyen oldalon találja magát? Gondolkodni kellene. Kicsit.

Szóval van ez a gyerek, aki identitáskrizisen megy keresztül és ebből még hírnévet is kreál magának. A konferencián is erről beszélgettünk. Az EMO és a nemiség kapcsolata is lehet egy érdekes kutatási téma. És ha megtudjuk, miért van ennyi beteg Lélek, akkor könnyebb gyógyítani is őket.

Mert ez így tényleg csak szánalmas marad. A többségi társadalom nem veszi komolyan és megmosolyogja a dolgot. (Vagy felteszi az internetre az anti-celeb oldalakra...)

De ha nekik ez kell és tényleg nem látnak tovább, esetleg a fa eltakarja az erdőt, akkor Lelke rajta. Viszont ebben az esetben ne jöjjön pampogni, hogy ilyen, meg olyan negatív kritikát kap. A hírnév ezzel is jár. Vastag bőr kell hozzá, hogy az ember ezt elviselje...

Mert az ember szeret kritizálni. Saját magát jobbnak látni. Ez is belénk lett kódolva. Persze, minden, mi itt áll, lehet tévedés is...

Rendőrakadémia

1984. Ekkora datálható az első rész megjelenése. Nosztalgiából végignéztük ma este az ötödik részt. Bár a poénok már nem úgy csattannak, mint anno, de még mindig lehet nevetni, vagy olykor inkább csak megmosolyogni.

Más világ. De olyan etalon marad, mint Bud Spencer és Terence Hill, vagy éppen az én drágaságom, Krokodil Dundee filmjei. (még jó, h beszereztem magamnak is egy szőke, kék szemű, napbarnított bőrű "hasonmást".)

El vagyok maradva az emilekkel is, most is csak idefirkantok, aztán megyek tova. Szorít a határidő... Már csak egy hetem van arra, hogy elkészüljek... Majd meglátjuk.

Augusztus 20. Tömeg, napsütés, repülőgépek - amikbe változatlanul és javíthatatlanul szerelmes vagyok. (Nem hiába Richard Bach a Sirályt választotta...) Továbbá esti népbutító tűzijáték kipipálva. Ünnephangulat? Hm, a legkevésbé sem.

Tegnap Bösztörpusztán voltunk, MOGY-on. Sok ember volt, de a koncertek tetszettek. Bővebb beszámoló legközelebb. Most vissza a "melóhoz". Szeptemberre új kutatási tervvel kell előállnom. Sok a dolgom... nagyon sok... de legalább nem unatkozom.

Szurkoljatok hétfőn... állásinterjúúúúúúú... yuhúúúúú... majd beszámolót arról is akkor írok...

Star Wars (mánia)

ta-ta-ta-taaa-taaa| -ta-ta-ta-taaa-ta| -ta-ta-ta-taaa-ta| -ta-ta-taaaaa... vagy valami ilyesmi... :P

Tegnap este a második új rész után végignéztem az utolsó hármat is. Sokkal másabb élmény volt így, h tudtam az előzményeket. De igazából hatalmas hasadékot éreztem a régi és az új széria miatt. Nem csak azért, mert képileg és jellmezileg volt "silányabb" a 4-6, hanem a történet néhány ponton nem klappolt az első részekkel. És ez így számomra fura volt. Az első három új rész erős, az utolsó három viszont kicsit gyengébb. Valahogy még nem forrott ki igazán a történet akkoriban, 30 évvel ezelőtt. Mostanra ért meg. Valamiért végig ez volt az érzésem.

És könyörgöm, az Ewok macik... aranyosak, meg minden, de az egész csatának a jelentőségét elveszik. Retardált kis mackók. De számomra inkább parodikus hangulata lett a harmadik rész végének. Pedig az alapötlet nagyon jó, avagy a gonosz Ani hogy lesz újra önmaga. És a legvége összecsapott.

Na de nem fröcsögök tovább, mert tulképp nem volt rossz. Csak már magasan van a léc, amit nehéz a '70es, '80as éveknek átugrania.

Ezer Hold és minden Csillag

Nagyjából már kész vagyok a takarítás fáradalmaival és még előttem áll az egész délutánom! Írást tervezek, csak nem tudom, melyikkel folytassam... :P

Köszönöm a már kapott kritikákat. Igazán megtisztelő, ha bárki is veszi a fáradtságot és elolvassa. Mostanában megint kérdések között vergődök, de akadnak válaszok is bőven.

Tegnap meg ma is Star Wars hangulat van... Múlt héten Gyűrűk ura maraton, most pedig SW. Nagyjából egy szinten áll nálam a két hős eposz. Mély tartalommal állítanak mintákat az emberek elé. Csakhát, ugye az Üzenet nem jut el mindnekihez, mivel akadnak, akik legyíntenek ha maghallják a címeket. "Fantazmagória..." mondják rá. De ez csak a köntöse a Tartalomnak. Tudni kell és érdemes is továbblátni, mint amit a felszínen mutatkozik.

Hétfőn állás ügybe megyek Szigetszentmiklósra. Drukkoljatok, mert nagy kedvem lenne hozzá és már látom magam előtt, ahogy beállok a dolgozók sorába. Csak ugye, pályakezdőként azért sok a kérdőjel. Attól is függ, hány pályázat érkezett be és hány embernek van sokkal több éves gyakorlata, mint nekem. (Feltételezem, sokaknak...)

Tegnap, amikor a novellát befejeztem, egyrészt büszke voltam rá, amiért meg tudott születni és engedte is. (Ezek a történetek nagyon szeszélyesek, van amikor üvöltözve ki akarnak tőrni, máskor meg alig lehet őket szavakra bírni.) Másrészt pedig, kicsit szomorú voltam, mert most már lezárult. Ilyenkor a szereplők "nyugdíjba vonulnak" az aktív életemből, és öregesen figyelik társaik megszületését.

Hugi énekel, úgyhogy most abbahagyom a pötyögést, hogy ne zavarjam a művésznőt.

Út a Végtelenbe

Novella. Nem törekedtem a szereplők pontos kidolgozására, csupán a történet szálát gördítettem előre. Aki kíváncsi rá, dobjon meg egy emillel, amire szeretné az engedélyt az olvasáshoz. (Bocsánat a bizalmatlanságomért, de a szellemi gyermekemet nem teszem ki "támadásoknak".)

Végtelenül hosszú napok állnak mögöttem. Fáradt vagyok, de ez inkább jobban sarkall az írásra... Nem hiába, nyomás alatt nő a pálma...

Annyira kedvem lenne sétálni, de túl meleg van a létezéshez...

"A rose by any other name would smell as sweet"

Hinnétek-e, hogy ez a kép Magyarországon készült? Nem is messze a fővárostól, a IV.-es bányatónál, Délegyházán. (Vagy ahogy újabban hívjuk, a Seikenaiken-tó - köszi, Lun!) Ez az, ami annyira hiányzott a táborból. Ez, és a péntek délutánom a dombomon, a tó partján. A ragyogó augusztusi napfényben, amikor a lágyan ringatozó vizen keresztül fut az Arany-híd.

Lélekcsemege.

Ennek a csodás képnek a megszületését Rolandnak köszönhetem. Tegnap meglátogatott, mesélt a táborról, ami kicsit ugyan érzékenyen érintett, de ugyanakkor jó volt hallani róla. Egy kedves Barátomtól kaptam egy SMSt, amire nem is számítottam. Kedden a Mesterem is megnézte, élek-e még és állandó jellegű edzőtársam is tiszteletét tette nálam. Szóval így könnyebb túlélni.

Ehhez a képhez tudom ajánlani Thomas Newman: Any other name című zongorával kísért dalát.

Nem idevágó megjegyzés: akit érdekel a Hetedik napon, szóljon, küldök engedélyt az olvasáshoz.

Holdtündér és a Lovag

Tegnap este festettem, meg ma is egész nap festeni fogok. Ez az utolsó igazi nyaram, amikor még megtehetem. Gyanítom, hogy diploma után vár rám a munka világa és a levelező Msc... Most csak úgy vagyok, úszom a semmiben. Vagy valami ilyesmi.

Jelentkeztem facilitátor képzésre. Hm, izgalmas lesz, de legalább lesz már egy olyan papírom, amivel tréningeket szervezhetek és jövedelmezőbb, mint az alapdiplomám. Bár az alapdiplomám szükséges ehhez a képzéshez... Még szerencse, hogy ilyen területre tévedtem. De szeretem is csinálni. És már azt is tudom, hogy az első csoportomat a főiskolán fogom megszervezni. Bár titkos vágyam az, hogy a főiskolán taníthassak. Ki tudja, merre sodródom még... Ez az izgalmas és félelmetes ebben az életben...

Újra a helyén

Újra van gépem! Hoszú-hosszú hónapok teltek el nélküle. És a türelmes várakozásom meghozta gyümölcsét. Újra az alaplap mondta fel a szolgálatot, de mivel garanciális volt, kicserélték. Úgyhogy most nagyon örülök a világnak, vagy ahogy abban a dalban is éneklik: "nekem az is elég, ha szép az idő..."

Úgyhogy most már lesz időm rendesen vezetni a naplómat is. Sok gondolat van - még szerencse, különben kiüresednék, mint egy terméketlen kalász a búzamezőn. Bár néha megijedek ezen gondolatok ambivalenciáján. De sebaj, az ilyen ellentétek feloldása hozza meg az igazán nagy kihívásokat.

De ne szaladjak ennyire előre, ugye?

Ma egy kedves barátomnál voltunk, a vizipipa rejtelmeit tanulmányoztuk két pók, és egy degu család társaságában. (Akik között a kis három degu ma született, vicces volt, néztük a ketrecben az apróságokat, és akkor hirtelen felkiáltok, h "dejó! kicsik is vannak?" mire vendéglátónk rám néz és imígyen szólalá meg: "nahát, úgy látszik igen"... :D

A délután kellemes eltelt. Este pedig sajnos Linka is elment. Olyan üres lett nélküle a szoba.

Este pedig azon gondolkodtam, hogy mi a valóság és az illúzió. De itt most nem arra az illúzióra gondolok, amikor a bűvész előhúzza a fehér nyuszit a keménykalapból, hanem arra az igazi illúzióra, ami a képzeletünk révén átszővi a mindennapjainkat. Tudjátok, amikor elrepültem a messzi Északra, akkor sokáig abban sem voltam biztos, h ez az Oslo tényleg létezik-e, vagy nem. De persze nem úgy értem, ahogy Ti gondoljátok, h értem. Nyilván tudtam, h ott lesz, hiszen a térképen rajta állt, de az is csak egy papír volt némi vonallal meg jellel. Aztán megérkeztem a reptérre és megcsapott a hideg északi levegő... Ma pedig álom, h ott jártam. És hiányzik. Talán soha többet nem fogok eljutni Oslo-ba.

Na de igazából nem ezen agyaltam ma, hanem azon, h amíg Krokodil Dundee-val nem találkozom, addig ő is csak egyfajta illúzió, képzeletem édes szüleménye. Akiről tudom, h van, és hozzátartozom, ám mégis akkor lesz igazi, ha meg tudom érinteni. Addig csak egy magányos lélek maradok, aki szomorúan és boldogan várja kedvesét. Szomorúan, m nincs mellette. Boldogan, m bármikor mellette lehet.

A mai eszmefejtegetésnek viszont véget vetek. Leragad a szemem, úgyhogy megyek és alszom egyet. Oh, várnak az álmok...

1979.

Krokodil Dundee sógorának készítettem válogatást a bejegyzés címében szereplő évből. Technikai okok miatt csupán külföldi TOP 100-as listáról válogattam. És nem is akármilyen gyöngyszemeket találtam: Pink Floyd, The Police, Kiss, AC/DC, Kool & The Gang, The Cure, The Police, Led Zeppelin, Queen, The Bee Gees... és még folytathatnám. Nem is sejtettem, milyen kincsesbányára bukkanok a nagy kutakodás közben. Szóval most ezt a listát hallgatom. Vegyítve Linkin Parkkal - kövezzetek meg érte, de én szeretem! Gossippal és Végtelennel.

Úgy néz ki, nem megyünk Prágába, m a Nagynénink elég beteg. Húgomat érzékenyebben érinti, mivel neki a kedvenc városa és már nagyon beleélte magát. Úgy sajnálom.

A héten volt a tábor - ez korábbi írásaimból nyílvánvaló - és igazából egyik csapattársamat sem érdekelte, h nem mentem, csak más klánból kérdezték meg, mi van velem... Ez kimondottan rosszulesett, de nyílván rászolgáltam erre a bánásmódra...

Most megyek, átadom a gépet. Sajnos az enyém még mindig szervízben... Úgy hiányzik... Nyaff...

700.

Mint a mellékelt ábra is mutatja, végül nem mentem le Sayonara partyra, tekintettel a lázas állapotomra, ami ezt igen erősen megakadályozta. Ahogy egy kedves Barátom nemesen megfogalmazta: "betegnek lenni szarügy...". Ezt dobta a gép és egyéb mélyen szántó közhelyek repkedtetése. Ennek itt pont.

Tegnap Szuszi egy emelettel lejjebb landolt, mint ahol lakunk. Hogy történt? Nem tudom. Épp itt ültem a gép előtt, zenét hallgattam, amikor éktelen macska nyirvákolásra lettem figyelmes. Gondoltam, nem az én macskám, hiszen az itt alszik bent mellettem... hoppá, tekintetem a zongora alá tévedt és ott nem volt macska. Hát jó, akkor felkerekedek és megnézem a szokott helyein. De sehol sem találtam. A nyávogás a "Szuszi" kiablására erősebb lett, és akkor felfedeztem az elsőn. Ehh, hülye macska, hát nem ejtőernyőzött ernyő nélkül? Rejtély, hogy miért nem a földszinten landolt, hanem az elsőn. Lementem, ráadásul Ayako - a japán barátom- ablakában nyirvákolt, onnan nem tudtam kiszedni súlyos sérülések nélkül. Így aztán Ayako is kijött, az ajtót meg becsapta a huzat, így kint álltunk - este 10 fele - nyüszítő maccsal és kulcs nélkül. Szerencsére Apu ereje elég volt ahhoz, h az ajtó megadja magát, de Aputól meg fél a macska, noha soha nem volt interakció köztük, de valahogy az erős hangját nem bírja. Úgyhogy Aput felzavartam, mire végre bementem és megszereztem azt a kis hülye dögöt. Próbáltam felcipelni az emeletre, de meg volt arról győződve, h a megfelelő emeleten van, hiszen az alattunk lévő lakás alaprajza miniméterről miniméterre megegyezik. És ott is van zongora. Ami alá ugye el lehet bújni. Így hosszas tusakodás és veszekedés után sikerült felcitálnom haza.

Ennyit a macskámról. Úgy meg volt ijedve, h aztán este ki sem tette a lábát az ágyam környékéről, csak kajálni.

Tegnap este megnéztük a HP 6. részét. Mit mondjak, az eddigi legjobb adaptáció volt, de... Hát nem is tudom. Egyedül a 3D-s részére voltam kiváncsi. A többit meg végigaludtam... Sajnos a smarties-om az elején elfogyott, így a film vége felé már különböző étkekről fantáziáltam. Kóros... Mióta nem edzhetek, többet eszek és ha ez így halad, akkor csúnya vége lesz... Úgyhogy muszáj böjtölnöm kicsit... Nyaffi...

Oh, bár mehettem volna táborba! Olyan rossz ennyire selejtnek lenni!

The Gossip

Tegnap fedeztük fel. Az énekesnőnek páratlan a hangszíne. És jó a zenei alap is. Az egész albumnak van egy különleges hatása, miközben az ember hallgatja. A mostani időhöz tökéletesen párosul.

Ma már csütörtök van. Ilyenkor mindig 8 km futással kezdünk, majd... a többiről persze nem írok, hátha jövendőbeli fehérövesünk is olvassa a sorokat. De ez a kedvenc napom. Imádom. De persze, még mindig nem vagyok táborba, és még azt sem döntöttem el, lenézzek-e Sayonara partyra. Fájdalmasan tépi a Lelkem ez a helyzet és senki de senki nem érti meg, mi játszódik le bennem. Így teljesen felesleges beszélnem róla. De tény. A táborban mindig megáll az idő. És ez a mostani évemből nagyon hiányzik. Valahogy meg kell találnom a módját, hogy visszatláljak a régi önmagamhoz.

Nah, Gossip, itt meghallgathatjátok az egyik számukat: The Gossip, Heavy Cross. Számomra a Kosheen-nal van egy szinten. Azt is nagyon kedvelem. Ideje lesz összeállítanom egy listát kedvenc elvont zenéimmel.

Jah és persze az elmaradhatatlan slágerek a '70es és '80as évekből. Roppant színvonalas zenéket őríz a múlt.

Na, mennem kell, moziba megyünk... :D

Álmok Tengerében II.

Az elmúlt három nyáron ez az egy hét mindig különleges volt. A tábor miatt. De most, most olyan mint a többi. Rosszabbul viselem ottlétem hiányát, mint sejtettem volna. A Sayonara partyra lemenni dolgot sem tartom jó ötletnek. Már semmi sem olyan így, mint eddig. A péntek délutánok... Elvették. Most csak maradt a valóság...

Úgyhogy most Linkin Park hallgatásával próbálok életet lehelni megfáradt tagjaimban. Meg történetet írogatok, de egyelőre még nem nyilatkozok róla. :) Tulajdonképpen szeptemberig adtam magamnak időt az írásra, mert nagyon elhanyagoltam. (Mint ezt a blogon is nyomon lehet követni, a bejegyzések száma jelentősen lecsökkent.)

Ma van Krokodil Dundee születésnapja. Hát igen, ő is öregszik, nem csak én, ez legalább vígasztal... :) Délután szolidan megemlékezünk róla is.

A hétvégén jó volt Pápán. A termál fürdő vize még mindig csodálatosan kellemes. Hm, úgy szeretek benne ázni, meg csúszdázni. Vasárnap a Család külsővati részlegét is megismertem. Lesétáltunk a Marcal partjára, útközben előkerültek a régi családi sztorik régmúlt nyarakról. Séta a múltban a jelen szövedékében a jövő felé. Valahogy így jellemezhetném.

Vasárnap este elvittük Bercike kutyát is a Bakonyérhez. Olyan boldog volt, szinte a Menyországban érezte magát. Az esti fürdetésénél már kevésbé örömködött, de azt is elviselte...

Jah, ma pedig a Jurassic Parkkal meg egy képtelen bulival álmodtam, aminek a vége nagyon szomorú lett. Brrr... Igyekszem lerázni magamról az utóhatását. Mostanában túl sokat és túl intenzíen álmodok. Még jó, hogy nem Malbry lakosa vagyok, különben kiátkoznának az álmokért. (Lásd: J. H.: Rúnajelek...)

Bársony és keserű mandula

Nem kezdem úgy, hogy "oh, én gyarló dög, milyen régóta Feléd sem néztem drága Naplóm". Az Írás sajnos háttérbe szorult az életemben. Ez van, egy géppel nem könnyű az élet. (Mert az enyém még mindig szervízben van. :(

Éppen ma jöttünk haza, holnap meg újra továbbmegyek, de ez így alapjáraton is igen jellemző erre a nyárra. De egy igen komoly döntés áll a hátam mögött, amit még nem tudtam elmondani mindenkinek, csak kevesen tudnak róla. Olyan érzés, mintha kicserélték volna lényem egy részét és még most sem találom a helyem. Tulajdonképpen arról van szó, hogy nem mehetek táborba, még hikomatnak sem. Egészségügyi okok, de nem vészes, csak fájdalmas. Ez van. A karma visszavág és úgy látszik nagyon rossz kislány lehettem, hogy most ezt kapom vissza.

Így holnap lemenekülök Pápára. Egyrészt azért, mert Krokodil Dundee születésnapját fogjuk ünnepelni, másrészt pedig nehéz megküzdeni a jelen helyzettel.

Sok minden más lett ezen a nyáron. Nehéz lépést tartani a fejleményekkel.

Most viszont zárom panaszáradatom. Csók.

ISCE 2009

Hol is kezdjem? A hónap elején tíz napot Budapesten kívül töltöttem el. Elég mozgalmas napok voltak. Pápa, Sopron, Bécs, Fertő-tó. Élménygazdag szakasza a nyaramnak. Nagyon fura volt visszaérkezni a főváros nyüzsgésébe. Amikor a keletiben leszálltam a vonatról, hirtelen megcsapott az időhiány szele, ami olyan nagyon jellemző az itteniekre.

Hétvégén pedig Csillebércen voltam az International Students' Conference on Eduction rendezvényen. Első igazi konferenciarészvétel. Nagyon tetszett. Megismertem roppant érdekes és értékes embereket. Már az első nap - melynek vége könnyed borkostolásba torkollott - összebarátkoztam velem hasonszőrűekkel. Így már a szombati angol nyelvű prezentációmtól már nem féltem annyira. Jól sikerült. Pozitív visszajelzést kaptam. És nem utolsósorban tetszett a pezsgő szellemi élet. Sok érdekes előadást hallottam, és csak egy-két olyan kifejezés vagy szó volt, ami nem teljesen volt tiszta, de a szövegkörnyezetből meg lehetett érteni. Tulajdonképpen a nyaram egyik legszínesebb eseménye volt. Szombat este táncház is volt, moldvai csángó és csárdás. Jó hangulatban telt el.

Most pedig várom a napok múlását. :)

Megint elszállt a gépem... Úgyhogy most megint nincs, csak Hugié. De amúgy sem leszek gépközelben az elkövetkező másfél hétben. Péntektől jövőhét vasárnapig Pápán leszek, július 5től 10ig Sopronban.

Mennem kell. Egyszercsak...

Practical Magic

Avagy az Átkozott Boszorkák (1998). Természetesen, könyvadaptáció, de arról nem tudok nyilatkozni, sikeres-e vagy sem, mivel a kötethez -még- nem volt szerencsém. Tudom, már írtam erről korábban (hű olvasóim tudhatják...). A film röviden: Sally és Gillian, a két testvér mindig tudta, hogy nem olyan, mint a többi gyerek. Szüleik halála után különc nagynénjeik nevelték őket, és a háztartásuk egy cseppet sem volt hétköznapi, már kiskoruktól gyakorolták a családjukban generációról generációra öröklődő varázslást. Egy apró gond van csak a csodálatos örökséggel: egy átok, miszerint az a férfi, aki a család egyik nőtagjába beleszeret, idő előtt meghal. Sally igazi szerelemre vágyik, és megpróbál távol maradni a varázsló praktikáktól, míg Gillian bolondos és csapodár módon élvezi hatalmát a férfiak fölött. Amikor azonban Gillian találkozik Jimmy-vel, egyre különösebb dolgok történnek...

A filmet azért szeretjük, mert könnyen azonosulunk a két nővérrel. Két boszorokány, Nővérek, akik bármit megtesznek egymásért. Erős testvéri kötelék fűzi össze őket. Természetesen veszekednek, de ettől függetlenül nagyon szeretik egymást, és együtt fognak megöregedni, egy régi, öreg házban, sok-sok macskával. :)

Nem utolsó sorban a házat is nagyon kedveljük, ahol a történet játszódik. Tópart, messzebb hegyek, magas torony, konyhakert és a házhoz csatlakozó üvegház a kényesebb növényeknek. Messze a város zajától. Bizonyára ijesztő egyedül, éjszaka, de ugyanakkor, a csillagos eget tisztán lehet látni fényszennyezés nélkül... Varázslatos...

"Volt már, hogy széttártad a karod, és csak pörögtél, pörögtél nagyon sebesen? Hát, olyan a szerelem: zakatol a szíved, és fejtetőre áll a világ, de ha nem vigyázol, ha nem szegezed a tekinteted egy nyugodt pontra, könnyen elszédülsz, tudod, és akkor nem látod, mi történik körülötted az emberekkel, és azt sem, hogy mindjárt elesel."

"Azt álmodtam, teljes ember lettem, már nem tart ébren a kín, de mégis, amikor forró szél fúj és a tücskök ciripelnek, olyan szerelemről álmodom, amelytől talán megáll az idő. Jó lenne, ha valaki szeretne, rám nézne, de talán már megkaptam a boldogságot, ami nekem járt. Nem akarok hinni ebben, de nem vár más rám, csak a Hold!"

Amivel a mai napom eltelt...

Mostanában elhanyagoltam a rajzolást, úgyhogy sokat kell gyakorolnom, amivel tökéletesebbre tudom fejleszteni a képeket és a mondandójukat. A mai két alkotás a kedvenceim közé sorolhatók. Főleg az, amelyiken a pár szerepel.

Teszem hozzá, ezek még nem tökéletesek. De meg akartak születni és ehhez segítettem hozzá őket.

Végül egy nem ide vágó kérés: tud valaki egy albérletet egy fiatal párnak kisbabával? Nagyon sűrgös lenne, mert 30-án megszűnik az albérletük és utána nem tudnak hova menni. A kisbaba nagyon nyugodt.

Zivatarok közepén

Kellemes füst illata van a hajamnak. Tegnap Sástón volt a szokásos főzőverseny. Mivel most nem edzhetek, a csatában nem vettem részt - ami nagyon szomorú volt a számomra, hiszen az eső következtében átalakult az egész sárcsatává, amiben olyan jó lett volna futkorászni... Így maradtam a fakanál és a bogrács mellett. Egész finom lett a lecsó, ahhoz képest, hogy az én gondjaimra lett bízva. Kedvenc kis kötényem magamra tekertem - amit mint utólag kiderült, igen bölcsen tettem, különben csupa kosz lehettem volna, mire az étek elkészült.

Most is esik. Áthatolhatatlan esőfüggöny ereszkedik a városra. A mai napra festést tervezek, olyan sok kép feszít belülről, hogy addig nem lesz nyugtom, amíg nem rajzolom ki magamból. Persze, örömmel teszem, hiszen nagyon szeretek alkotni.

Éjjel befejeztem a Fekete Tőr Testvériség utolsó megjelent kötetét. A befejező rész várhatóan szeptemberben fog megjelenni. De ez az ötödik kötet nem tetszett. Ez már nekem is sok volt. Most Coelho és Joanne Harris verseng a kegyeimért. Az írónő könyvét már elkezdtem olvasni, de az első húsz oldal után még nem érintett meg. De azért kitartok. :P

Olvasni jó. Az éjszakákat megfesti a képzelet különböző lényeivel, tartalmi mondanivalók bújnak meg a sorok között - hacsak nem Ponyvaregény...

Nah jah, rákaptam a facebook alkalmazásaira és különböző magas színvonalú kvízeket töltöttem ki. Ezek során kiderült, hogy a Pulp Fiction szereplői közül Mia Wallace-re hasonlítok a leginkább, a South Park-ból Kyle-ra (no comment...), leginkább a pegazus, mint mesebeli lény az, ami közel áll hozzám, s ha már ló "márka" akkor a lipiczai, Aprajafalvából pedig Törpapa az, aki én lennék... A diktátor... (Ajánlom ehhez figyelmetekbe Carpathia írását Aprajafalva politikai berendezkedéséről. Igen tanúlságos.)

A bankett egyébiránt jól sikerült. Négykor ért véget a nagy mulatozás. Méltó befejezése négy évnek.

Újra koherens

Éjjel már tudtam, hogy meghalt Jacko, hiszen a yahoo ettől volt hangos. Akkor az [origo]-n még úgy írták, rohamkocsival bevitték a LA kórházba. Egy korszak megint lezárult egy pop icon távozásával. Ki volt az ember a fekete-fehér bőrbe bújtatva? Sosem fogjuk megtudni, hiszen valószínűleg saját maga számára sem volt tiszta, hogy ő valójában kicsoda. Szomorú. Béke poraira.

Elmúlt a nyafis hangulatom, de ehhez kétségkívül hozzájárult azon kommunikáció, melyet K.D-vel folytattunk le. A történelem hiába ismétli önmagát, ostobság párhuzamokat vonni. Mert igazából nincs párhuzam. Mert a múlt már nem létezik. Ahogy a jővő sem. Csak az itt és most. És ebben a percben újra képes vagyok kiterjeszteni az érzékeimet a világ felé és koherensnek érzem magam benne.

Nagyon-nagyon büszke vagyok a Húgomra! Történelemből és biológiából megdícsérték. Ügyesen helyt állt, az elmúlt tizenkét év minden szenvedése és verejtéke megtérült. Megküzdött érte, és győztesen került felül. Igazi harcos Lélek. Nem hiába az én drága Húgom! :)

Hogyan tovább? Megy az Élete a maga irányába. Rengeteg lehetőség előtt áll, amiket ki is tud használni. Szeptembertől el tud indulni az álmainak útján...

Ma tartjuk Hugi bankettjét. Mivel az osztály nem nagyon áldozott az osztálypénz oltárán, így nem maradt külön arra, hogy még össznépi összkajálás is legyen. Így Anyuék úgy határoztak, itthon tartunk, de csak a közeli barátoknak - azaz az osztály 3/4 részének :P. Megyek is készíeni pompost. NYAM!!!

Az eső pedig olyan jó, hogy van! Ilyenkor mindig érzem az Ég hatalmát, ami egyben megrettent és lenyűgöz is. Hugi Crystalt hallgat. Megérint. Ha most nem kellene a konyhába szolgálatot teljesítenem, leülnék és festenék. Hiszen a Lelkem visszanyerte egyensúlyát pár kedves szónak, tettnek és érzelemnek hatására. Most lehet csak igazán alkotni. Maradandót. Emléket. Aztán továbblépni a következő emlékre.

Ehh... nyaffi a köbön

Na jó, a transzcendentális hatatlmak az orromra koppíntottak, jól van, nem kételkedem Bennük. Ugyanakkor, hívás nem érkezett, de én "túl büszke vagyok ahhoz, hogy lépjek." És fáradt. Végtelenül kimerült. Hogy hol merítem le folyton az energiakészleteimet...? Rejtély...

Legalább a tücsköm hegedűl odakint. Ijesztő volt amúgy a mai nap. Mivel a Lelkem nem éppen a legjobb formában vészeli át a perceket, amikor véletlenül fizikai fájdalmat éreztem, jó érzés volt (csupán félreléptem... hát igen, a sötét lépcsőházak...:P) Az volt ebben az ijesztő, hogy jól esett a fájdalom. Addig sem éreztem a Lelkem.

Megörültem? Vagy ez így természetes? Vagy mivan?

Na, egy kis South Park... Yuhééééé... De azért az élet szép, ugye? Még vizes hajjal is, ugye?

Kegyetlen tréfa???

A történelem ismétli önmagát. Hányszor hallottam már ezt? De igazán sosem figyeltem oda, csak annyival nyugtáztam: biztos... És most itt állok, ezen az esős napon, ázottan, mint egy árva kismacska, és a Lelkem majd szétfeszül, úgy fáj. Régen elfeledett sebekről tépték fel a vart, csakhogy újra szembenézzek azzal, amin egyszer már elbuktam. És tényleg ennek így kell lennie? Miért van ennyi sok pici hasonlóság? Miért kell ezt újra átélnem? Már sosem lesz nyugtom? Sosem lehetek úgy igazűn boldog, csak úgy, szabadon, minden hülyeség nélkül? Mit szúrtam el az előző életemben? Mit tettem, amiért most a Sors, vagy a Karma, vagy bárki, nevezhetjük Istennek is újra gúnyos tréfát űz velem? Túl sok, túl sok a hasonlóság. Túl sok, túl sok az átfedés. De nekem már nincs több erőm, hogy ezzel harcoljak. Megadom magam. Legyen, ami lesz. Csak hát, ugye megint fáj. Szar ügy.

És csak várok, várok és várok. Szomorú ez a nap. De közben az egyik szemem sír, a másik nevet, mert tulajdonképpen nincs nagy tragédia. Csak azok a fránya érzelmek és emlékek kavalkádja ne lenne olyan bánatosan kínzó.

A Húgom ma leérettségizett. Ügyes volt, megdícsérték történelemből. Büszke vagyok rá :)

Szóval, én meg úgy elvagyok. Várok. Egyetlen hívásra várok. A fejem majd szétesik, a mellkasom megküzd minden egyes levegővételért. A Lelkem pedig... eltévedt valahol a múltban és ijesztő párhuzamokat talált a jelennel. Fogalmam sincs, hogyan oldjam meg a helyzetet. Fogalmam sincs, merre induljak. Fogalmam sincs... már semmiben sem vagyok biztos. Semmiben. Csak az az egy telefonhívás érkezne...

Múzeumok Éjszakája 2009

Egyszeren magával ragad a mai nap hangulata. Szent Iván éjszakája... Egy álom, ahol a valóság keveredik az illúzióval. Az ég súlyosan nehezül a földre, bármelyik pillanatban leszakadhat.

Éjjel késő estig olvastam, de nem tűnt fel, milyen gyorsan eljárt felettem az idő. Kint fújt a szél, a vadszőlő leveleit tépkedte, de le nem szakította. Meghagyja őszre, amikor már kevesebb erőfeszítésébe kerül magáévá tennie, és kénye-kedve szerint játszani vele. Valamelyik nap este fele jöttem haza. Fújt a szél. A vállaim szabadon voltak, nem fedte sem ruha sem kendő. Egy kósza fuvalat kellemesen végigcirógatott rajta, s fogalomtáramban megjelent a "balzsamas" jelző. Olyan gyengéd volt, mintha egy törékeny kincset érintett volna. Abban a percben roppant különlegesnek éreztem magam. Mintha az Ég simogatott volna meg kedvesen.

Végeztem a sulival. Már csak az államvizsga és a zárófoglalkozás. Nincs több tantárgy. Csak gyakorlat. És vége. Egy hosszú szakasza az életemnek újra lezárul. De már vannak biztos pontok, amik segítenek túlélni és adaptálni a változásokat.

Ez pedig a Szeretet Művészete...

Jai Ho - you are my destiny

So, I think about the english version of The Chronicles of Nolasyn. 'Cause my Friends from abroud want to read it... :P It could be big challange to me... the grammer is not my strength. But you can see it during you reed this lines... :P

But, I don't know how could I start it. I will make another page for this. (But now this is the first shared entry for the new blog.)

Twiligth time has come among the walls. The fox grape's bright green turned into dark. Our sweet flitter-mouse starts the night service. My little black cat just stands in the window and waits. Waits for the next minute. But I am not sure in it. Probably he doesn't care with the time passing. Just live in this moment.

Yesterday night I had seen the TV - usually I fall asleep on the noises and lights - there were a music video from the Slumdog Millionare movie. Jai Ho by The Pussycat's dolls. The atmosphere of the music simply grasp me. The original music is real Indian music. It could be a sign... Seema mentioned that in Hungary there some kind of scholarships to go to India, Jalna University. Who knows, India is interested me so well, and there are also some grants for 2-3 weeks. It's not a long period to stay there.

So the Jai ho, as I understand it means: you are my destiny... I love the Indian music. It makes me to dance... And if I close my eyes, I can take a journey on the wings of Notes. Sounds. It takes me to other worlds. Maybe I'm a daydreamer...

Here you can hear it: http://www.youtube.com/watch?v=UFpZ2mlR04I (this is not the official music video, I can't show you by the youtube that...but the music is the entity... or whatever...)

So, for first time that's all, "folks"...:)

Seema, az indiai kollégám ma ment vissza Indiába. Hiányozni fog, tegnap rendesen nem tudtam elbúcsúzni tőle, hiszen utálok bárkitől is elválni. Talán soha többet nem fogunk találkozni. Aztán meg, ki tudja... Csak álltam a verőfényes napsütésben, és olyanokat dönyügtem, hogy "You too", "Take care", "it was nice to work together..." és hasonló bődületes és értelmes mondatokat. Megbénít a búcsú. Képtelen vagyok rá. Buta korlát... El kellene engednem.

Mostanában a korán kelés művészetét tanulom. Kicsit nehezen megy még... Ma reggel is elaludtam, mint mostanában előfordul, de negyed óra alatt sikerült emberi formát öltenem a reggeli borzas szirén ábrázatomból, és még a vonatot is elértem. A hét napjai hosszúra nyúlnak, most sem írok sokáig, csupán míg a dalom le nem megy. Nagyjából eddig a pontig...

Újabb időelnyelőbe kerültem ma. Határozottan meg voltam arról győződve, hogy péntek van. (Ez azért elég húzos, így a hét elején, nem? :P) A jegenyefám ma csendben várta a fejleményeket, a szél sem mert beszólni neki. Számára aztán édesmindegy, milyen nap van. Fenségesen ágaskodik az ég felé, leveleit a napsugarakban füröszti. Leintegettem neki az 5. emeletről. Bár ez a magasság is -számomra tériszonyosan, de leküzdhetően - is némely fa fölé emel, de az én drágám a 8.-nál is magasabbra tőr. A legcsodálatosabb fa.

Már csak napok kérdése és lezárul a kutatás is, amit Seema-val végzünk. Elfáradtam, de érdekes volt. Uh, most pedig megyek, mielőtt leragad a szemem és a laptoppal a pocakomon alszom el. (nem lenne túl komfort...)

A tükör

Nem tökéletes az arca. Nagyon sokat dolgoztam rajta, aztán egy óvatlan pillanatban megszaladt az ecset a kezemben... Úgyhogy ennyit tudtam megmenteni belőle. Majd talán egyszer javítok még rajta, de három filmnyi időm ment el így is rá. (Bűbáj, Csillagpor, Mamma Mia!) Hát igen, ma nem csináltam semmit és jól esett. Csak úgy voltam és a kedvteléseimnek éltem.

Ma elkezdem olvasni azt a kupacot, amit az elmúlt hónapokban gyűjtöttem össze. :) Végre-végre-vége!!!!

Na, közben pedig meglettek az eredmények! 15 %!!! Úgy örülök! Egy kis párt, akinek múltja alig néhány év a nagyok mellett pelenkásnak számít... És mégis... Örömöm még nagyobb, mert egy másik viszont nem érte el a küszöböt...

Ez egy csodás nap! Az eső ellenére! Most ideje van ünnepelni!

heh... három szigorlat kipipálva...

És ezennel vége a szigorlatoknak. A következő megméretettés az államvizsga lesz.

Reggel, amikor elindultam, millió lehetőség tolongott előttem. Tekinteve, hogy két tételt húztunk a két témából - szoc.munka & szoc.ped. - bármilyen kombinációk szóba kerülhettek. Csak azt tudtam, olyan tételt fogok húzni, amit tudok. Így is lett. Természetesen jeles lett... :P Aminek örülök, mert megdolgoztam érte. Aminek örülök, mert számít a MA képzésben. Aminek örülök, mert ez volt az utolsó szigorlat. Nincs több. Az Út vége. Már csak egy államvizsga és a kezemben tarthatom a diplomám. Három év munkájának gyümölcsét. :)

Na de azért ne igyunk előre a medve bőrére. Most ideje van az alvásnak, de előtte még szinkronúszó gálára megyünk.

Minden kedves Barátomnak kitartás a vizsgaidőszakhoz!

Tézis-antitézis-szintézis

Hégeli triáda szövődik a mindennapjaimban. Nem hiába mondják, az Élet a legnagyobb regény, aminek a vége felirat szimbólikusan értve a sírkövőn fogalmazódik meg.

Tegnap este úgy éreztem, mindannak a súlya összenyom, ami az életemet körbeölelik; s hogy egy aprócska, rezgő fényű csillagként pislákolok a végtelen univerzum több milliárd csillaga között. Mondhatni jelentéktlenül. Tele nevetséges félelmekkel. 

Nevetséges. Azt hiszem ez a megfelelő szó rá. Milyen alapja van a félelmeknek? Saját magunk. Saját tükörképünk, aki visszabámul ránk. És a környezet. Ha nagyon rendszerszemléletűen szeretném megközelíteni, úgy írhatnám le, amennyiben a környezetből érkező visszajelzések sérülnek, hiányosak, illetve deficit keletkezik, a hiány félelmeket generál. Az egyén félelem-index mutatója megnő, ahogy a hiány felett érzett űr szorongást kelt. Mely szorongások pedig olyan gondolatokhoz vezetnek, melyek saját magunkról és életterünkről alkotnak - helyenként torzításokkal - sémákat.

De a félelmekre szükség van. Szükség van, mégpedig azért, hogy képesek legyünk előre menni. Ezek is döntések. Valamilyen szinten. Nyilván a félelmek több rétegre oszthatóak.

No, de most visszatérek a tanuláshoz. Unalmas lehet, minden bejegyzésem erre végződik mostanában... Oh, és a héten betegállományban vagyok... :( Hiányzik az edzés...

Félelmeim

Itt az ideje, hogy tisztán lássak. Hova tartok, mik a céljaim, merre menjek? Mi az, ami döntően befolyásolja a létezésem és rányomja bélyegét a mindennapokra? Egyfajta negatív számadás. Egy olyan számadás, mely minden rizikofaktort és stresszort sorra vesz. Ez a lista egyfajta önreflexió is a félelmekről. Mert úgy érzem, látens módon befolyásolnak, s démonokként suttognak éjszakánként a fülembe, megmérgezve álmaimat és a valóságom. És már nem bírom tovább elviselni a néma támadásokat...

Hogy mik az aggasztó tényezők az életemben?

1., suli. Vizsgaidőszak van, nyilván az elsődleges nyomasztó "gondok" közé tartoznak. a vizsgák teljesítése. Továbbá kompetencia kérdéseket vetnek fel, önértékelésem nagy százalékát befolyásolják. Konkrétan nem az érdemjegyeken keresztül mérem magam, hanem a mögötte megbúvó teljesítmény, melyet a tanulás jelent és foglal magába. 

2., előző pontból kiindulva: hova tovább? Mihez értek, hogy most lassan végzek és "szakembernek" leszek minősítve? Menjek MA-ra? Megyek, mert szükségem van újabb kihívásokra. Menjek PhD-ra? Menjek, hiszen eléggé nagyravágyó vagyok ahhoz, hogy ezt is bevállaljam. De mi lesz, ha egyszercsak az érzelmi életem kerül előtérbe és más helyen kell folytatnom tovább mindent, amit most elkezdtem, illetve elkezdek?

3., konferencia nyáron. Ami nem lenne gond, ha magyarul lenne, de amire a Főiskola elküldött, az bizony angolul lesz. Az abstractom nem a legjobb lett, utólag nagyon sívárnak találtam, de nem volt rá elég időm, mivel az utolsó napra hagytam, így valamit összedobtunk Katival. Áh, csak legyek túl rajta. A többi már nem számít. És jól fog mutatni az önéletrajzomban.

4., gyermekvállalás. Na nem, mintha aktuális lenne a dolog, de úgy érzem, ketyeg az a bizonyos biológiai óra és nem akarom megvárni a harmadik X-et, mielőtt az első babámat a világra hozom. De mi lesz akkor, ha...

...fogyatékosan születik és nem tud teljes életet élni, megtapasztalva minden jót és rosszat? Amit tehetetlenül tudnék csak végigasszisztálni örök önváddal mardosva magam, hogy rossz géneket adtam át és a selejt tulajdonképpen bennem van, de mégsem én szenvedek miatta, hanem a porontyom?

...rossz anya leszek és valami baja történik, mert nem vigyázok rá eléggé?

...nem lesz megfelelő otthon, amiről álmodok?

...elválunk és a gyermekeim csonka családban nőnek fel?

...nem lehet gyermekem szervi okok miatt. Ettől nagyon-nagyon félek.

...világvége... na jó, ez az utóbbi félelem már igencsak túlmutat a józan ész határán... (ez itt a poén helye... Ám ha Észak-Korea tovább játszik az atommal, akkor könnyen az egész világ megégetheti magát...)

Másrészt meg, nem érzem ezt a csúfondáros illúziókkal terhelt dimenziót alkalmasnak arra, hogy további Lelkeket hívjak meg ide, hogy éljenek, illetve az idejük javarészében szenvedjenek.

5., közösség. Bár ez is igen fontos, a sorrend lassan már értelmét veszti itt. Talán egy korszak lezárul lassan, nem tudom biztosan, csak azt, hogy nagyon félek. Félek a döntéstől, ami Demoklész kardjaként lebeg felettem. Talán nincs is rá szükség, de ahogy a dolgok és a csillagok jelenleg állnak, semmi jót sem jósolok magamnak.

6. gazdasági válság. Talán most már lecsendesül. Talán most már a nagyok megunták, hogy válságosat játszanak a világ nagy "Gazdálkodj okosan!" társasjátékában.

7. identitáskrízis. Ez nem annyira félelem. Pusztán tény. Egy elveszett Lélek cry for help szindrómája. 

És talán akad még félelem, de momentán ezek azok, amik a leginkább foglalkoztatnak. Negatív listája létezésemnek. Ki hinné, hogy nekem is vannak félelmeim? Az általános kép, amit a nagy világ lát rólam az, hogy lerázom magamról a gondjaim, megoldom őket, és élek, carpe diem és egyéb hangzatos eszmék tükrében. De mindeközben egyre inkább kívülállónak érzem magam ebben a világban. S nem pusztán Magyarországon, az én imádott Hazámban. Mintha kihúzták volna a lábam alól a talajt, és csak lebegnék... Nincs biztos pont... Talán elérkezett a sokadik pillanata a biztonságtól való búcsúnak...

Vagy csak szimplán pocsék napom volt, amit próbálok pozitívan átformálni. Holnap szerda... Egy sosem volt nap következik. 

Nah, ideje lesz aludni. Azt mondják, alvás után más színben látjuk a világot. Teszem hozzá, én minden reggel máshogy látom a világot, tekintve, hogy látásom élessége elég gyenge. Így mindig külön felfedezés az ébredés, egészen addig a pillanatig, míg megtalálom a szemüvegem, vagy a kontaklencsét... :P

Ez egy iszonyú nap - túl negatív vagy...

Még szerencsétek, hogy nem tudok felénekelni rövidke szösszenetet ide, amivel a napotokat ugyanolyan csodássá varázsolhatnám, mint amilyen az enyém volt. És bár majd belegebedtem, mire hazaértem, mégsem érzem már annyira letőrve magam, mint amennyire lehetnék. Jót tesz a levegő, a vadszőlő, a kis kerti padunk, ami oly' kedvesen és mégis magányosan áll a gangon. Virágaink büszkén nyílnak, szeretettel gondozzuk őket nap nap után. Közben zenét hallgatok és várakozok. Talán a holnapra. Vagy egy ismerős érzésre. 

A mai nap pocsék volt. Vizsgáztam, ami végülis nem lett rossz, csak valahogy... Nem éreztem igazságosnak az egészet.

Na mindegy, tanulni kell... Vizsgaidőszak... Az utolsó nagyobb megpróbáltatás az államvizsga előtt.

Emlékek színes kavalkádja

Emlék. Amikor készült, elmerültem az emlékek színes kavalkádjában. Közel a negyed évszázad betöltéséhez szentimentalista érzelmi világ költözik be és marad nálam néhány percre, majd tovarohan egy másik ütközés felé. Talán egy-egy pillanata ennek megmarad egy-egy képben vagy történetben.

Tegnap a Gran Torino című filmet néztük meg. Megérintett. Clint Eastwood nevével fémjelzett. A most következő hetek során filmjeit vesszük górcső alá. Tartalmasak, mondanivalóval rendelkeznek, üzenetet közvetítenek különböző értékekről, eszmékről, emlékekről. A Gran Torino cselekménye drámai, itattam is az egereket egy bizonyos pontnál. Ám végül érkezik a megváltás és a keresett belső béke, harmónia. Miután vége lett, kerestem a helyem, hiszen a film kibillentett megszokott nyugalmamból. Kinéztem az ablakon, a Fűvész kert fáinak csúcsa kapálózva integettek. És a kedves jegenyefám is baráti köszöntéssel hajladozott felém. A Nap még lágyan cirógatta a fák zöldes csúcsaikat. A BJ az egyik legjobb hely Budapesten...

Reggel evangélikus Istentiszteleten voltunk, Kálmán bácsi gyászmiséjén. Mi gyarló római katolikusok vagyunk, így nagyjából semmit nem tudtunk, hogy mikor kell felállni, vagy leülni. Amikor beléptünk a templomba, barátságosan fogadtak minket, a kezünkbe nyomtak zsolozsmát is, amiből az énekeket nyomon követhettük. Még reggel rákerestem a google-n, hogy mi a rendhe a misének. Érdekes tapasztalat volt résztvenni. A gyász pedig... Hogy is lehetne erről írni. A Halál, az oly' sokat emlegetett és elfeledett, minden percet átszővő figyelemztetésként lebeg, "emlékezz, porból jöttél, porrá leszel...". És mit lehet ilyenkor mondani, amivel enyhíteni lehet az űresség felett érzett fájdalmat? 

De ugye senki sem ígérte, hogy könnyű lesz majd az Élet. Bármily nehéz is elfogadni - és lehet pörlekedni a felsőbb Hatalmakkal is, hogy ez így meg úgy nem igazságos - egy dolog biztos: megváltoztathatatlan. Így a Léleknek nem marad más választása, mint adaptálni az új feltételeket, kialakítani az új Életet megörízve az elhunytat a Lelkünkben, magunkkal víve az arcát, a hangját, az illatát, mindent. Talán keményen hangzik, de ha belegebedünk sem lehet a Halálon változtatni. Csak elfogadni és továbbélni. Amíg minket is el nem ragad egy utolsó táncra.

Hosszú-hosszú napok

Hetek óta úgy érzem, csak álmodom. Mélyen, és felébreszthetetlenül. Megmenthetetlen Csipkerózsikaként várom a Hőst, aki kézen fog, és kivezet a valóságból. Napok, melyek lassan egymásba kúsznak. Hajnalok, melyeknek tükör kékje a szoba parkettáján törik ezer darabra. Nappalok, melyeket messze töltök az Odútól és csak este esek be az óvó falak közé. Napközben Úton. Valahol elveszve, de közben megtalálva egy távoli világban. Valóság. Illúzió. Szavak, melyek sok társukkal értelműket vesztették. Kihaltak a színek, vagy a szemem szokott el attól, hogy lássak.

Hegedű hangja szól a távolból, talán Norvégiából szaladnak ide a dallamok, hogy aztán Lelkemre rátelepedjenek, szorongatva emlékeztessék; érzéseket keltsenek életre.

És közben mégis nyugodt vagyok. Béke vesz körül. Olyan fajta Nyugalom, ami akkor tölti ki az ember Lelkét, amikor mindent elvégzett, amit akart és már nyugodtan megpihenhet.

Egyébként meg, jól érzem magam, úgy, ahogy vannak a dolgok körülöttem. Lehetne jobb is, de lehetne rosszabb is. De valahogy úgy érzem, az utolsó Igazi Nyár áll előttem. Mindemellett új célokért harcolok a magam módján. Új távlatok nyíltak meg előttem és rácsodálkoztam a Fejlődés és az Örök Mozgás hatalmára. Messze magason járok már, nincs visszatérés. Nem akarok senkit megmenteni, utat mutatni mások előtt, Fény lenni az Éjszakában. Mégis néha ezt kell tennem. Menni előre akkor is, ha mások már feladták. Ha mások már azzal vagdalóznak: lehetetlen. Mert menni kell. Nem lehet elbukni, egyszerűen képtelenség. Ha az ember igazán akar valamit, akkor képes megtenni. A sikertelenségre meg találhatunk kifogásokat, amivel megnyugtatjuk lelkiismeretünket. De nincs kifogás, csak az ember, aki mögötte megbújik. Nehéz úgy igazán, tisztán élni. A szabad akaratok kereszttűzében égve.

És persze peregnek a percek az óra számlapján. Folyton körbe, megunhatatlanul. Hol erre várok, hol arra. Ha pedig pont a várakozásom tárgyát élem meg, félve várom azt a pillanatot, amikor véget ér. Mert egyszer lemegy a nap, miután a Föld újra, meg újra átfordul tengelyén.

Az utolsó Igazi Nyár. Ég Veled. Már most gyászolom röpke Életed. Nem keresem a válaszokat, sem Tebenned, a meleg nyári éjszakákon a csillagos ég határtalan és felmérhetetlen Végtelenségét bámulva. Sem máshol. Mert már akkor választ kaptam rájuk, amikor még fel sem tettem...

A mai bejegyzést Natalia Pierandrei képei tették színesebbé.