FSZEK

Koraeste visszavittem a tankönyveimet a Fszek-be. Bár tartottam attól, sokan lesznek, de tévedtem. Kifejezetten nyugalom volt, pedig még csak hat óra magasságába járhatott az idő. Bizonyára a vizsgaidőszak végét jelzi, hogy nem botlok lépten-nyomon diákokba, ismerősökbe, évfolyamtársakba. Egyébiránt, a kölcsönzött irományok roppant nehezek voltak, öt vaskos kötet, zömében közgazdaságtan és annak ágai. Leadtam őket a pultnál, majd kedvemre válogattam a könyvek között. Szeretek a fővárosi Szabó Ervin Könyvtárba járni, az a rengeteg könyv mind csalogat, hogy gyere és olvass el! Amikor a roskadásig telt polcok között járok, szinte érzem a könyvek történetei mögött megbúvó írók Lelkeit. Hiszen ők megörökítettek egy-egy darabot magukból. Ilyen-olyan történetekkel, de valamit letettek az asztalra az utókor számára. (Nyilván a tartalom minősége más kérdés...) Olyan, mintha a könyvek maguk is élnének a könyvtárban. A könyvtár munkatársai tisztelettel kezelik őket. Minden könyvnek pontos helye van és minden egyes példány számon van tartva. Hát kell ennél több a tudásszomj csillapítására?

Morag, valahol ott megbújik az ihlet is!

Képek a filozófia olvasóteremről, csodálatos!

Ide kattolva pedig további páratlan szépségű olvasótermeket nézhettek meg a világ számos pontjáról!

A Napfény íze

Örömmel tapasztaltam reggel, hogy hét órakor már világos van. Lassan készülődöm munkába, ahol egész nap napfényben fürdőzhetek, hacsak gonosz felhők el nem takarják az eget. 

Böngésztem a híreket, szinte minden nap újabb és újabb csillagászati hírrel találom szembe magam. Ma csodálatos képeket nézegettem a világűr rejtett mélységeiről. Bár ahányszor az univerzum végtelenségét fürkészem, mindig lenyűgöz az idő és a tér nem létezése. Persze fényévekben mérünk ezt-azt, mint a galaxisok közötti távolságot, de ha valójában belegondolunk, rájövünk, emberi mértékkel elképzelhetetlen és felfoghatatlan dimenziók vesznek körbe minket. És akkor még nem említettük a szimultán univerzumok létezésének eshetőségét. 

Krokodil Dundee-tól karácsonyra Stephen Hawking könyvét kaptam, Az idő rövid története. Egészen hétköznapi nyelven írja le a fizika tudományos eredményeit, persze ettől még nem kerülünk közelebb az igazi relativitás elméletének megértéséhez, de legalább halvány lila gőzünk lehet arról a nagyságról és zsenialitásról, ami Einstein munkásságát címkézi. Persze Gallilei, Newton, Maxwell... elméletei nélkül a tudomány nem tartana ott, ahol most van. És ha Newton fejére nem pottyan egy alma (ami valójában városi legenda) kevesebbet tudnánk a gravitáció törvényszerűségeiről. Bár ugyan azt minden kétséget kizáróan megállapíthatjuk, nem a gravitáció hibája, hogy az emberek szerelembe esnek...

Közben beértem a munkahelyemre, a napsütés meg eltűnt... :( Később folyt. köv.

Az Angyalt eltemették

Még pénteken. De nem tudtam elmenni a temetésére, így ma Hugival felkerekedtünk a napsütéses délutánon és meglátogattuk Erát. Pestszentlőrinc, Árpádházi Szent Margit templom. A Határ úttól még fél óra az 50-es villamossal. Majdnem Budapest vége, de mégsem. Fogarasi utca, a villamos megállótól rövid séta után megtaláljuk a templomot. Lemegyünk az altemplomba, ahol az urnatemető fogad minket. Nem tudjuk, hol van Era, tétován keresgélünk a táblák között, miközben egy néni hangosan magyarázza az urnatemetéssel kapcsolatos tudnivalókat másik két idősebb embernek. Roppant morbid helyzetben találjuk magunkat, ahogy az Emlékek közt kószálunk.

Aztán megtaláltuk Őt. Akkor és ott állva sem tudtam elhinni, hogy elment. Pedig ott volt, a neve aranyozott betűkkel íródott, valamint az évek, hogy mikor élt és hagyott nyomott ebben a Létezésben. Letettünk egy szál fehér rózsát a virágai közé és elköszöntünk Tőle.

Ég Veled, Era, nyugodj békében! Sosem felejtjük el, hogy köztünk voltál és melegséget hoztál az emberek életébe!

Nincs megfelelő cím erre a bejegyzésre

Nos, túl vagyok a vizsgaidőszakon, jelentem, minden tárgy sikerült, a rettegett közgázt is abszolváltam. Igen, Ti meg mondtátok, hogy sikerülni fognak, de én már csak ilyen nyafka-macska vagyok vizsgák előtt. Így kell engem szeretni ;) De a lényeg, csütörtöktől újra szabad vagyok, nem nyomasztja vállaim és Lelkem vizsgák terhei.

Így hát újonnan visszanyert szabadságom első mozzanataként Krokodil Dundee-val a szokásos kis Duna parti szakaszunkra indultunk sétálni. Felszálltunk a villamosra, ami esti csúcsidőhöz méltóan zsúfolt volt, a rajta utazó emberek meg roppant mód szomorúak, fáradtak. Haladtunk szépen végig a Baros utcai megállóig, amikor mielőtt beértünk volna a megállóba, hirtelen lefékezett. Vártunk. Aztán kinyílt az ajtó az úttest oldalára. Odafordultam Krokodil Dundee felé: "valakit elgázoltunk...". És sajnos igazam lett. Átmentünk a túloldalra, nem akartunk katasztrófa turistákat játszani, másrészt a nyári HÉV baleset még mindig igen élénken él bennem. Krokodil Dundee mondta, hogy megnézi, tud-e segíteni, mert ha vérzik, akkor szorító kötés kell, míg kiér a mentő és a tömeg nem biztos, hogy tudja, hogyan kell. Meg az sem szerencsés, ha elmozdítják. Én maradtam, vártam, féltem. Nem akartam, hogy meghaljon, ez nem méltó befejezése az életnek. Senkinek sem.

De szerencsére (?) a néni magánál volt. A villamos belső oldala kapta el, nem gyűrődött be alá, a kerék sem érte, így ez nem gázolás. A combino első kerekei az elejétől számítva nagyjából 2-3 méterre vannak. És mivel épp már fékezett a villamos a megálló előtt, aztán amikor a baleset megtörtént, akkor azonnal meg tudott állni, így a néni lábai kerültek a villamos felfelé kunkorodó eleje alá. Remélhetőleg a medencéje nem szenvedett súlyos károkat. A mentő hamar megérkezett és gyorsan ellátták a sérüléseit. A néni mondta, haza akar menni, nem fáj semmi...

Érdekes, baleset után gyakran mondjuk, nem fáj semmi. Pedig valójában mindenünk sajog, de a szervezetünk olyan tökéletes, hogy nagyobb trauma esetén egyszerűen "eltusolja" a fájdalmat. Aztán persze ahogy telnek az órák, egyre jobban fáj. De akkor már többnyire szakszerű ellátásban részesülünk.

A csütörtök esti baleset újra megvilágította, milyen könnyen megváltozhat körülöttünk a világ. 

Zseniális!

A hajléktalanság margójára

Ma Társadalmi problémák és egyenlőtlenségek tárgyból vizsgáztunk. A hajléktalanságról kellett kifejtenem a gondolataim. Az ENSZ általi meghatározás alapján nem csak azon embertársunk hajléktalan, akinek nincs Otthona és Fedél a feje felett, hanem az is, akinek személyes biztonsága, lakhatási körülményei veszélyben vannak, valamint nincsenek tisztálkodási lehetőségei. Magyarországon a hajléktalankérdés a szocializmus idején szőnyeg alá volt seperve, sőt, a hajléktalanokat lumpen egyedeknek titulálták, akik megrögzött munkakerülők (mert ugye voltak ilyen megbélyegzések abban a negyven évben). A hajléktalanság okai lehetnek társadalmi, demográfiai változások; válás esetén az egyik szülő - általában az Apa - az utcára kerül. Másik ok lehet gazdasági helyzet megváltozása, mint a munkahely elvesztése. 

Mikor egy embertársunk hajléktalanná válik, először még megpróbál megmaradni megszokott környezetében. De mivel folyamatos szégyenérzetben él, amiért nincs otthona, így inkább elvándorol a környékről és megszakít minden kapcsolatot a régi ismerősökkel. Az új helyen megismeri a már tapasztalt hajléktalanokat és az intézményi rendszert, ami segít.

Segít?

Magyarországon a hajléktalankérdés a politikusok orrának büdös téma. Fővárosunk újonnan megválasztott főpolgármestere ötlete, hogy söpörjük ki őket az aluljárókból. Ez megoldás lenne? Megint visszatérünk a szocializmushoz és eltusoljuk az ügyet, mintha ilyen emberek nem is élnének? Mert igen, ők is emberek, csak az életük kisiklott, nem tudtak erősek lenni szenvedélybetegségeikkel szemben, megromlott a kapcsolatuk társukkal... de ettől még emberek. Lehet, hogy a kosz és a bűz eltorzítja az arcukat, az alkohol pedig az elméjüket, de akkor is emberek és őket is megilletik az Emberi Jogok. Vagy ez is csak egy újabb magasztos eszme, amit a gazdagok kitaláltak, hogy a szegényeket elaltassák?

A hajléktalanok számára vannak nappali melegedők és éjjeli menedékek, ezek ingyenesen igénybe vehetők. Aztán ott vannak az átmeneti szállások, és a rehab. intézmények, amikért fizetni kell. De ezek azért nem jók, mert:

1, a legtöbb hajléktalannak van élettársa, felesége/férje, de a legtöbb hajléktalanszálló vagy csak női, vagy csak férfi. Így inkább együtt maradnak a párok, de az utcán, vagy ahol sikerül valami alvóalkalmatosságot találni.

2, kutyusokat nem lehet bevinni ezekre a szállókra. Pedig a kutyusok a hajléktalanok hűséges társaik. 

3, félnek attól, hogy a másik lopni fog tőle. Ezért inkább maguknál tartanak mindent.

4, alkohol problémák. Nem lehet inni a hajléktalanszállókon.

Mit lehetne akkor tenni, hogy a káposzta is megmaradjon és a kecske is jól lakjon?

Mindenesetre a minap olvastam az Új-Széchenyi tervről, hogy milyen horribilis összegeket lehet elnyerni egy-egy tenderre. Tovább böngészve a híreket találtam egy látvány tervet Budapest első sétálóhídjáról. Hotellel, üzletekkel, meg minden. Aztán röhögtem magamban, hogy teljesen felesleges nekünk ilyesmi a Lágymányosi és a Petőfi híd között! Arról nem beszélve, milyen költséges lesz megépíteni... Ki fog odamenni? Oké, ott a Műpa, meg a Nemzeti, de a másik oldalon egyetemi épületek és az Infopark. Turistacsábító... Nem de? :P

Szóval, ha van Új-Széchenyi terv, akkor van pénz. Ha van pénz, miért nem építenek új, modern hajléktalanszállót, ahol családok élhetnek és igazi, hathatós segítséget kapnának az újrakezdéshez? A kormány minden áron bizonyítani akar Európának, hát itt lenne egy remek alkalom, hogy megmutassuk, nem csak a profit hajt minket... hanem az embertársi szeretet is.

Jah, hogy szeretetből nem lesz pénzbeli haszon? Ha sikerülne visszaintegrálni a társadalom szélére sodródott embereket, akkor az mindenkinek hasznos lenne. 

Nem állt szándékomban írni a hajléktalanokról. De amikor jöttem haza vizsgáról, fejemben még kergetőztek a gondolatok, egy női hajléktalant láttam. 25-30 éves lehetett, de arcát az alkohol és az utcai élet barázdálta idősebbre. Kezében egy üveg fehér bort szorongatott. Nem foglalkoztam vele különösebben, jött a villamos és felszálltam. Aztán láttam, ahogy a nő a villamosmegállóban végezte el kis- és nagydolgát... Látszott a nő arcán, hogy zavart lélek. De akkor is, hova süllyed a társadalmunk? Hol vannak az intézmények, amelyek segítenének ennek a nőnek?

Minősíthetetlen. És a Menhely Alapítványtól most vontak el milliókat...

Kinek a felelőssége?

A napokban számos cikk, blogbejegyzés, videóinterjú jelent meg a szombat esti tragédia kapcsán. Három, fiatal lány életét vesztette, miután valaki elkiáltotta magát, hogy késelés történt. (Ami nem történt, biztos forrásból tudom, nem csak a média ferdít.) A tömeg pánikba esett, az alkoholtól és drogtól bódult állapotú zömmel tizenévesek birka üzemmódba kapcsoltak és menekülni kezdtek, mint egy gnú csorda. Eközben sokan a földre estek, de velük nem törődtek és keresztül gázoltak rajtuk. 

Ha belegondoltok, vasárnap délután és este azok gyújtottak mécsest az elhunyt lányokért akik meglehet eltaposták őket. 

Mert hiába akartak az elején kisebbségi ügyet csinálni belőle, végül kiderült, hogy a tudatmódosító szerekkel csordultig megtelt tömeg pánikjáról volt szó. Hirtelen nem maradt kollektív bűnbak, akit utálni lehet a történtekért. Így kénytelenek vagyunk megkeresni a valódi felelősöket.

De előtte még egy zárójeles megjegyzés: 18 éven aluliak maradjanak otthon a fenekükön és készüljenek az érettségire. Az egyetemi évek alatt ráérnek károsítani a májukat. Meglehet, vaskalapos a véleményem, de engem kiborít, hogy amikor elmegyünk bulizni, 13-14 évesekkel találkozunk olyan helyeken is, ahova nem engedhetnék be őket! Miért akarnak gyorsan felnőni? És ők a következő generáció, a jövő nemzedéke? Ha igen, elég elkeserítő... Azt tapasztalom, teljesen megváltozott a minket követő nemzedék értékpreferenciái. 

A szombati eset kinek a felelőssége?

Valamilyen szinten a szülőké. Igen, a szülőké, jól olvasod. Társadalmunk roppant mód értékvesztett. A szülőknek "nincs idejük" gyermekeikkel foglalkozni, nevelni őket. A szülői tekintély, mint olyan, úgy 60 évvel ezelőtt halt ki. Nem csoda, ha a KISKORÚ gyermekek nem hallgatnak szüleikre, nem követik az általuk előirányzott normákat. A család, mint intézmény "haldoklik". Ha a szülő jól végzi a dolgát, akkor a gyerek nem fog alkoholizálni, drogozni. Nem láttam még olyan családot, ami jól működött és a gyerköc mégis droghoz nyúlt volna. Szóval, kedves szülők, mutogathattok másokra is, de miért engeditek ki az éjszakába fiataljaitokat? Jah, mert hogy úgyis azt csinál, amit akar? Hát ez elég gyenge indok... Egy kamasz lázadozásai természetesek, de ha hagyják a maga útján, elburjánzik. Talán meg kellene tanulni szülőnek lenni. Kemény kritika, de érdekes, hogy az ismerőseim, barátaim körében a Család még érték. Minket még neveltek szüleink. Nem csak megszültek a világra.

Valamilyen szinten a kortárs közösségé. Gyakori eset, ha egy fiatal tartozni szeretne egy közösséghez, átveszi annak normáit. Napjainkban sok tizenéves kortárs bagázs normája a füvezés, a drog, az alkohol. És ha valaki részese akar lenni ennek a csapatnak - és persze, hogy részese akar lenni, hiszen kamaszkorban a kortársak jelenléte roppant meghatározó - akkor átveszi a közösségi normákat. Még akkor is, ha ezzel szembe megy a Családi értékekkel.

Valamilyen szinten a szervezőké. Ejnye-bejnye, a profit érdekében tízszer több embert beengedni... Ezt inkább nem kommentelem...

Valamilyen szinten a polgármesteré. Elbújhat a jogszabályok mögé, de akkor is ő a felelős a kerületéért. Miért nem tartottak gyakrabban razziákat, hiszen már máskor is volt arra példa, hogy kiszálltak ellenőrizni. (Sőt, információim szerint a kerület jegyzője folyton nyaggatja a környék szórakozóhelyeit...)

Abszolút felelős: aki a pánik forrása... Meglehet, jó bulinak tűnt... de most három halál szárad a Lelkeden, miközben talán arról sem tudsz, hogy Te okoztad a szerencsétlenséget.

Valamint felelős a valódi közösségek hiánya.

Kinek NEM a felelőssége?

A bulizni vágyó fiatalok arról nem tehetnek, hogy bulizni akartak (mint ahogy arról sem tehetnek, hogy igen pocsék a zenei ízlésük...) Lássuk be, Budapesten nincs egy normális hely, ahova csak fiatalok járhatnak szórakozni. Persze nyáron kitágul a lehetőségek tárháza szabadtéri szórakozóhelyekkel, de télen nehezebb megfelelő helyet találni.

Mint ahogy arról sem tehetnek, hogy gnú csordává alakultak. Ilyen a tömeg, ha pánikol. Főleg akkor, ha nem teljesen tiszta a tudata. 

Arról tehetnek, hogy olyan helyre mennek, ahol semmi keresnivalójuk. Mint már fentebb is feltettem a kérdést: tényleg ennyire gyorsan akartok felnőni?

Amikor úgy érzed, hogy nincs tovább...

Eme bejegyzésnek a bilétája: vizsgaidőszak. (Csakhogy sejthessétek, ez egy amolyan "nyafi" bejegyzésnek ígérkezik. Ha akarod, ignoráld, és ne olvasd el.)

Holnap derül ki a csütörtöki HR írásbeli eredménye. Ez volt az egyik nehéz vizsgám. A másik a már oly' sokat emlegetett közgáz lesz. És bár folyton-folyvást hangot adok rettegésemnek, mégsem tanulok. Már most feladtam, pedig igazán el sem kezdtem. Tegnap tanultam munkagazdaságtan, ami amúgy érdekes, csak én vagyok kevés hozzá. Úgy érzem, bármit tehetek, úgysem megyek át rajta. Egyik évfolyamtársam amúgy is felkészített rá, hogy szívás lesz az egész, tanulhatok rá bármennyit.

Na de nem ismerek magamra, soha ennyit nem paráztam egy vizsga miatt sem - pedig anno a szoc.pszicho elég nehéz volt - ám az sem zavart, kábé nulla tanulással mentem el rá... (bár akkor rendszeresebben jártam el órákra, igaz, nem volt munkám, amit nagyon imádok).

Most éppen azt a dalt hallgatom, ami a Rejtély zenéje, zongoraszóló, tökéletes! Közben képzeletben kirándulást teszek a napsütötte Budai Hegyekben. Ma annyira vágytam a Természetbe, de sajnos a könyvek foglya vagyok.

Na de két lecke között azért szabadjára engedtem a fantáziámat. A norvég történetem egyre többet árul el magából, annyira, de annyira jó lesz! Legalábbis, én élvezem a cselekményét, a szereplőket is kedvelem, bár a monarchia ügynökei elég sötét alakoknak festenek... De talán már csak akkor lesz időm megírni, amikor az első porontyunkat fogom várni. Sőt, valójában addig kellene megírnom mindent, amit el akarok mesélni a világnak, mert utána teljes erőbedobással leszek Anya. Nem csak úgy mellékesen, hanem úgy igazán. Úgyis az én (azaz a mi, de döntő többségében úgyis az én szuper génjeimet fogják örökölni :P) gyermekeim lesznek a legokosabbak, a legszebbek, a legjobbak... bármilyenek is lesznek majd. Egyre izgalmasabb belegondolni, hogy lassan vállalhatunk új Lelkeket erre a világra. Néha még félek, sőt, valójában annyi mindentől lehet rettegni, hogy jól fejlődjön, hogy meg tudjam tartani és ne vetéljek el, hogy ne érje semmi károsodás, hogy aztán meg jó anya legyek és nehogy összetörjem őket véletlenül (bár nem törnek olyan könnyen, de félelemmel tölt el, hogy a nyak a születésük után még olyan törékeny és nagyon kell vigyázni a buksijukra. Én meg olyan szeleburdi vagyok...)

Nu, most folytatom az ismétlést. Vagy inkább alszom és reggel korán kelek. Áh, mindegy, a Magasabb Létezőség kezébe ajánlom Lelkem...

Utcára vonulni és véleményt nyilvánítani

50 fő tüntetés miatt Tuvalu kormánya egyetlen katonai hajóját is bevetette a "csőcselék" ellen. Még a Paradicsom szerű államokban sem fenékig tejfel az élet. Az esemény kapcsán vészhelyzetet hirdettek ki és betiltották a 10 főnél nagyobb csoportulásokat.

Na de hol van ez a kis állam, ahol az ég kék, a parton a homok fehér és az óceán fodrozza nap, mint nap kedve szerint?

Tuvalu Hawaii és Ausztrália között fekszik, egy csöppnyi szigetország (összesen 8 km hosszú az aszfaltozott útja, a többi földút). Polinéziához tartozó Ellice-szigetek területén birtokol 26 km²- nyi területet. (A negyedik legkisebb állam a világon Vatikán, Monaco és Nauro* után.) Az ország négy kisebb szigetből és 5 igazi korallzátonyból áll. Azonban a "globális felmelegedés" miatt Tuvalu veszélyben van a tengerszint emelkedése miatt.

Függetlenségét 1978. október 1-jén nyerte el, azóta parlamentáris monarchia, az ország élén II. Erzésbet királynő áll. És cserkészeik is vannak. 1915-ben vezették be.

A szerdai tüntetésen a pénzügyminiszter lemondását követelték. Hogy ennek oka miben rejlik, a kommunikációs miniszter nem árulta el. Nem az egyszerű emberek vonultak utcára, hanem az ország vezetői és idősei. Tuvalu szeptemberben tartott választásokat, de a kormány decemberre elbukott, mert a költségvetésük tarthatatlan volt. És most tüntettek. Az ország életében először. Nemigen tudják, hogyan kell és a kormány első pánikroham után hirdette meg a válságállapotot.

Milyen lehet az élet egy ilyen országban? Tuvalu gazdasága elszigetelt, így nem képes fellendülni. A GDP növekedése éves szinten 3 % körül mozog, amit leginkább a turizmusnak köszönhet. Az egyedüli biztos állások a közszférában találhatóak, a többiek halásznak, vadásznak, farmerkednek, búvárkodnak. De munkanélküliségről nem érkeznek hírek, mindenki igyekszik boldogulni a maga útján.

A tuvaluiak egészen más mentalitással szemlélik az életet, mint mi. Nincsenek nagy társadalmi különbségek, mindenki egyformán szegény. És vajon mennyivel boldogabbak, mint mi?

Hogy lássátok, hol élnek, posztolok néhány képet is. És mellékesen, ott most NYÁR van...

Tengerpart...

Tuvalu

Idilli...

Tuvalu zászlaja

Madártávlatból

...

Élet a parton

Korallzátony

A blog címből egyébként mire gondoltatok? :P Nem foglalok állást a média tv kapcsán, nem olvastam, nem értek hozzá. Amúgy Nolasyn-ra nem lesz hatással, mivel nem folytatok gazdasági tevékenységet.

Megyek aludni, remélem azt álmodom, h Tuvalu partján süttettem a hasam... :P (tegnap UFÓ invázióval álmodtam, nem volt vidám...)

__________________________________________________________

*Nauru szigetállam a Csendes-óceán nyugati részén. Területe 21,3 km².

A Láthatatlan Kéz

 Benji komolyan rászokott a tetőről leugrálásra. Az előbb is szaltót vetett, majd hanyatt esett. Aztán kapálózott a kis lábacskáival és a fejét forgatta, de pont egy olyan "gödörbe" esett, amit maga ásott még délelőtt. Nem tudom, mit gondolhat a világról, csak tippjeim vannak. 

 Az állatoknak is van némi sejtésük a körülöttük lévő világról. Persze olyan szinten, hogy hol van az étel, vigyázz, veszély! hol van az ivóvíz, a biztonság. Akárhogy is nézzük, ezekre az információkra szüksége van, már csak a túlélés miatt. (Persze felhorkanhatsz, hogy egy tekváriumban tartott Teknősnek mi aggódni valója van a túlélésért. Nyilván nincs. De ő ezt honnan tudhatná, hiszen a természet belekódolta a kis fejecskéjébe a fentiekben ecsetelt tevékenységek fontosságát.)

 Szóval Benji. Eleve ahogy hazahoztuk, nem volt egy egyszerű történet. Aztán az első napokban azon aggódtunk, keljen fel magától enni. Az evéssel nem volt gond, de az ébrenléttel igen. Ilyen pici teknőst még nem szabad altatni télen... Aztán egyszer csak felébredt magától és követelte a reggelit... Méghozzá meghatározott időben! Általában 10 órakor eszik reggel. (Ha nem vagyok itthon olyankor, előre beteszek neki friss ételt. Okos kis teknős, megtalálja.) Eleinte kézből etettem, mert ügyetlenkedett. Bizalommal volt irántam és szépen elfogyasztotta a zöldségeket. Amikor takarítjuk a lakhelyét (elég trottyos kis öreg) nem veszi zokon, hogy kiveszem és egy másik helyen kell elidőznie. Bizalom? Vagy én vagyok a "Láthatatlan Kéz", ami segít? 

 Mit gondolhat Benji?

 "A saláta az égből potyog, és ha felborulok, mindig van, ki segítsen talpra állni. A világ annyi, amennyi a tekváriumom. Néha kilépek az ismert univerzum peremére, de az sem ijesztő, mert a Kéz, ki gondoskodik rólam ott van és óvón körül ölel. Hagyja, hogy magamtól másszam fel a házam tetejére, hiszen nekem is szükségem van kihívásokra, izgalomra, de ha bármi balul sül el, ott van és segít úgy, hogy az nekem jó legyen. Nem tolakszik, engedi, hogy megtapasztaljam és felfedezzem a világom. (Puff, közben fejre estem, megint, lassan megtanulok repülni is...) Már csak egy Társ kell, és teljes lesz Teknős világom!"

Együttérzek Veletek, minszki diákok!

Lukasenko újbóli megválasztásakor felszisszentem. Ez biztos nem a demokrácia műve... Ki is ez a pasas, aki újra beült a bársony székbe? (Teszem hozzá, már '94. júliusa óta terpeszkedik a fehéroroszok felett.) Európa utolsó diktátoraként emlegetik, az átalakulófélben lévő piacgazdaságot visszaszorította állami kézbe, hátat fordított a Nyugatnak. (Bár a gazdasági mutatók megállják helyüket, de ennek fő oka, hogy Oroszország komoly partnere Belorussziának. A válságkor ők is sorban álltak IMF hitelért...)

Térjünk vissza a köztársasági elnök vitatott személyiségéhez. Mostani intézkedése méltán mutatja emberünk jellemét.

December 19-én -az elnök "választás" napján - tüntetést tartottak ellenzékiek Lukasenko ellen. Ezen a megmozduláson részt vettek egyetemista diákok is. Ma pedig azt olvastam a hírekben, hogy bárki is, aki részt vett a tüntetésen, az ne is álmodozzon tovább diplomáról... mehet katonának, mert a "rendszer ellensége". Elüldözik az országból a fiatalokat, mert gondolkodnak és azt látják, "soft" diktatúra uralja mindennapjaikat. Kevés hír érkezik Északról hozzánk, nem látunk bele mélyebben az ország életébe. De az, hogy az új generációt, a feltörekvő értelmiség réteget, a gondolkodókat úgymond likvidálják, kísértetiesen a szovjetek eljárási mechanizmusaira emlékeztetnek. Hát ott sem volt rendszerváltás, csak papíron? 

Az EU azt ígérte, segít ezen fiataloknak új otthonra lelni. Remélem nem úgy nyújtanak segítséget, mint ahogy nekünk tette azt a világ '56-ban... De a Lengyelek és a Litvánok biztos segítenek. Anno ők is segítettek volna nekünk is, ha lett volna rá lehetőségük.

A minszki diákok álmait sarlóval és kalapáccsal törik össze. Ehhez képest eltörpül nyűgöm a holnapi két vizsgám felett...

Egy Zongora éneke

A címre kattintva egy csodálatos kortárs darab tárul elétek. Hallgassátok kedvetek szerint, míg e sorokat olvassátok. A megosztásért köszönet Morag-nak! 

A pianínó magányosan álldogál a sarokban. Tetején tündérek, mécses- és füstölgő tartók és egy egyszarvú álldogál. Lassan ötven éves lesz, nem csak a Húgomat és engem szolgál, szolgált, hanem Édesanyánkat is. Még ő kapta gyerekkorában, amikor zongorázni kezdett tanulni. Elég kalandosan ért ide Munkácsról, a billentyűk, a kazetta, a külső burkolat is darabjaira bontva érkezett. Kész csoda, hogy át tudott szökni az akkori szovjet-magyar határon. Öt éves voltam, de tisztán emlékszem rá, amikor megérkezett Ő, Anyukám (rá emlékszem pontosan, bár bizonyára többen segítettek neki) a kezében sietve hordta be a fekete-fehér billentyűket, oh, csak le ne bukjunk, hiszen akkor elveszik, mert akkoriban ez így működött. Ha valami megtetszett a hatalomnak, elvette. Végül aztán összeraktuk, jött a Hangoló, aki visszaadta a húrok életerejét. 

Hat évesen mentem iskolába. A Zenesuliba is akkor volt felvételi, '91. szeptemberében. Meg kellett mutatnom, hol van a kis oktávon a C, tapsolnom és énekelnem kellett (mielőtt többen felhorkannának ismervén a csodás hangom, mindenkit megnyugtatok, akkoriban még nem üldöztem ki tömegeket a világból vele). Felvettek. Az általános- és gimnáziumi éveket végigkísérte a zongora. Karácsonyi és év végi koncertek, vizsgák és Bartók Béla Mikrokozmosza. Egyszer kísértem egy csellós lányt, Verát, az akkori közös munkát és koncertet élveztem a legjobban. A tanáraink remek darabot választottak nekünk.

De ez mind olyan rég volt, hogy talán meg sem történt. Nem rég átzongoráztam a szonatinás darabjaimat, de az örök kedvenc a Twilight-ból The River flows in You (szegény zongorám már nagyon hamiska... a húrjai elfáradtak már).

Most azon igyekszem, hogy a Countryside promenade kottáját is megszerezzem, de ezt is és a Rejtély Tv sorozat (Fringe) főcímdalának kottáját is elképesztően védik. Lehetetlen megszerezni. Ha bárkinek mégis is sikerülne, nagyon hálás lennék érte. :)

Hiszen zongorázni maga a Képzelet szárnyán szállni! Leütöd a billentyűket és már egy másik világban találod magad, ahol a hangjegyek vidámabb, vagy szomorúbb táncot járnak, ahol minden Egy és Tökéletes. Egy másik dimenzió. 

Új ország születik? up-date képekkel!

Szudánban vasárnap kezdődött az egy hetes szavazás arról, hogy Dél-Szudán leváljon-e az anyaországról, vagy maradjon nyugton. Ha az emberek a mellé teszik le a voksot, hogy szakítson észak és dél, akkor új ország születik. Így az országot nem csak a Nílus fogja csak ketté szelni. (Egyébként a fővárosnál találkozik a Fehér-, illetve Kék-Nílus.)

Szudán - mint az afrikai országok többsége - elképesztően szegény. Afrika legnagyobb területű nemzete, Észak-Kelet-Afrikában fekszik, az egykori Alsó-Egyiptom területén. Csak a fővárosban, Kártumban 14 millióan élnek, a várható élettartam 57 év és a csecsemőhalandósági ráta borzalmasan magas: 67 % körüli. Szudán éghajlatát tekintve száraz, a Szaharához tartozik, minél délebbre megyünk, annál csapadékmentesebb a táj.

26 közigazgatási egységre oszlik, történelmét pedig több puccs is színesíti. Polgárháború tűzétől is égett, folyamatosan lázonganak a civilek. Kevés az élelmiszer, nagy a nélkülözés, nincs semmi, csak egy kis kőolaj és földgáz. Több évtizeden át tartó civakodás során tetemes államadósságot halmozott fel, ami akadályozza a gazdasági fellendülést.

És ez az ország talán történelmet ír azzal, hogy új országot ad a világnak.

Mivel a felnőtt lakosság tetemes százaléka írástudatlan, ezért a szavazó cetliken nem betűvel írják le a választási lehetőségeket, hanem az ország kettéválását illetve egybemaradását szimbolizáló rajzokkal (képet láthattok a mellékelt linken). Ezek mellé kell tenni egy keresztet.

Nagyon kíváncsi vagyok az eredményre! De ez csak hónapok múlva fog kiderülni. Ti még sosem gondolkoztatok el azon, hogy az emberiség bölcsője miért bánik mostohán az afrikaiakkal? Európa megindult a fejlődés útján, Afrika lemaradt, éhezik, szegény, ivóvize ihatatlan, polgárháborúk, törzsi összezördülések tarkítják a fekete kontinenst. És nem mellesleg, roppant korrupt, túltesz még a kelet-európai mércén is.

Valószínűleg az éghajlat az oka annak, hogy Afrika nem tudott kilépni a fejlődés útjára. A szárazságok, a korlátozott mezőgazdasági lehetőségek kevés terméshez vezettek, az emberek éhezni kezdtek, emellett pedig több törzsi háború is nehezítette a túlélést. Amikről nem szólnak a hírek, hiszen kis számú népcsoportokról van szó, akik feledésbe merültek a történelem lapjain. Ahelyett, hogy átfogó tervek készülnének arra nézve, hogyan lehetne megtanítani Afrikát a túlélésre és a fejlődésre, a Nyugat pénzzel, segélyekkel tömi a küszködő országokat. Ez pedig nem halászat, hanem hal. "Elkényeztetjük" őket konstruktív segítség nélkül. Pedig lenne erőforrásuk arra, hogy maguktól is talpra álljanak! "Halászni, azt kellene megtanulni, nem pedig várni a csodára...

Na vajon leszel független, Dél-Szudán?

Képekért katt ide.

Bréking Nyúz

Sikerült! Feltuningoltam az oldalt, már csak azért is, mert tavaly csúnyán elhanyagoltam. Oldalt találtok facebook-os like box-ot! Most nagyon örülök magamnak, hogy ezt sikerült elkészítenem. 

Indulhat a szellemi pezsgés! ;) De előtte kialszom magam... :P

Januári tanulság

Az embernek egy-egy konfliktusa során módja nyílik jobban megismernie saját kis benső énjét. Milyen vagyok, hogyan viselkedem, miért teszem/mondom, amit teszek/mondok. És nem utolsósorban tanulni belőle. 

A mai nap tanulsága, hogy ne álljak le veszett ügyért/fanatikusokkal/de úgy általánosságban emberrel vitázni. Egyszerűen nem éri meg. A magasabb létsík feltétele az elfogadás. És ebbe bizony belefoglaltatik mások elfogadása akkor is, ha bosszant az illető viselkedése. És itt jön a képbe egy nagyszerű kitétel: miért bosszant egyáltalán? Hiszen nekem semmi közöm a másik világához. Ezek a konfliktusok pedig szubjektív világok szerencsétlen ütközése. Nyertes nem lehet senki. Hiszen ahelyett, hogy a Szeretet nyelvén beszélnénk, inkább úgy viselkedünk, mint két, területét védő kandúr cicus. (Megvan az a rész, amikor Peter Griffin macskának képzeli magát és egy sötét sikátorban egy másik macskával morogva kerülgetik egymást? :D) 

Szerencsétlen eset, ami történt. Persze az én igazságérzetem úgy kívánta, meg kell védenem. Általában ez a vesztem. Túlságosan védem Azokat, akiket szeretek. A Nagymamám mindig azt mondta egy-egy konfliktusról, hogy néz meg, ki a másik fél és aszerint felelj, cselekedj. Örök igazság. Minek állok le másokkal  vitázni, amikor az ügy nem is tartozik rám? Hah, milyen megkönnyebbülés ennek tükrében az élet! Csak kár, hogy a Közel-keleti konfliktust nem lehet ilyen egyszerű elvekkel megoldani...

Tiszteletben tartom mások létezését. Csak hagyjanak engem (és a Szeretteim) békén. :) Mindenki Sorsa egyéni beteljesülését keresi. (Nu nem a pálmalevelekben megírt sorsokról beszélek;) És az irigységnek is meg van a maga háttérsztorija. Egyszerűen mind szeretnénk elismertek, sikeresek és persze boldogok lenni. Talán Platón abban nem tévedett, hogy gyengék vagyunk és vágyunk mások társaságára ahhoz, hogy megerősítse az önbizalmunk, létezésünket pedig igazolja. És persze a saját leképezéseink a világról befolyásolják cselekedeteinket is.

Piaget azt monda, a gyermekek miniatűr tudósok, akik kísérleteket végeznek a világ dolgairól, hogy jobban megértsék azt, ami körülveszi őket. Sémákat gyártanak, de könnyen elvetik vagy felülírják, ha valami újjal találkoznak. Én azt mondom, a felnőttek is hasonlóképpen cselekszenek. Mint a gyerekek, vizslatjuk a világot, csak mi az emberi kapcsolatokon keresztül tanulunk.

Szóval így most bátran azt írhatom, hálás vagyok Neked, kedves egykori "színjátszó-vezető" társam! Mégpedig azért, mert tükröt tartottál elém! A végső cél pedig tökéletessé válni és továbblépni, ehhez elengedhetetlen a folyamatos önismereti fejlesztés. (Bár egyesek meg vannak arról győződve, hogy én már most is tökéletes vagyok, vagy inkább, hogy annak tartom magam. Csak egyszerűen magasra tettem a lécet magammal szemben. Ennyi a nagy titok.)

És még valami. Ha vennénk a fáradtságot, hogy igazán megismerjük egymást, akkor nem lennének konfliktusok. Ha nem a saját világunkból indulnánk ki, hanem empatikusan belehelyezkednénk mások világába, akkor sem lennének konfliktusok.

Kezdek leszokni a konfliktus-szociológiáról... :P

Vámpírok Bálja

Nyáron néztük meg a Magyar Színházban. Ahogy az épületbe léptünk, a világításnak köszönhetően minden vörös színben úszott. Antiknak látszó csillárok lógtak alá, az emeleten pedig puha, vörös bársony fotelek és kanapék sorakoztak. Az asztalokon gyertyatartók álltak, egy ódon kastély hangulatát próbálták sugallni.

Aztán a függöny felment és a varázslat megkezdődött. A színészek tökéletes alakítást nyújtottak. Egyházi Gézába pedig menthetetlenül -plátóian -  beleszerettem! Vagy inkább von Krolock grófba... Oh... Egy igazi lovag, akire titkon minden nő vágyik. Leszámítva azt az apróságot, hogy a csókja halálos... 

Ilyenkor télen könnyebben elmerülök a képzelet világában. Odakint sötét van, szörnyek járnak. A hideg megszabja mozgástered, bezár a négy fal közé. Marad a könyvek nyújtotta szórakozás, ami persze nem rossz. Sőt... 

Ilyenkor télen a vámpírok is bátrabban mászkálnak az utcákon. És a vámpír csak oda megy, ahova meghívják...

Csillaglány, készülj!

Vízkereszt, vagy amit akartok - orosz változat

Oroszországban ma is karácsony van. Ortodox keresztények, vízkeresztkor tartják a Szentestét (háhá-születésnapomat egész Oroszország ünnepli ;) Sőt, valójában ott ma még "2010." van.

Anyukám most is az orosz adót nézi, így tartja karban nyelvtudását. Ezen a csatornán szinte mindig buliznak. Alig adnak filmet, híradót, inkább az ünneplés jellemző rájuk. A problémákat szőnyeg alá seprik, csini-bini show-kat gyártanak, az amcsik is leirigyelhetik ezt a töménytelen giccset. Azért a dalok jók. Szép az orosz nyelv! Kár, hogy nem tanultam meg. Na jó, azért a [pasziba] szót ismerem. Meg persze a [nu pagagyit].

Az orosz emberek szeretnek vigadni. És igazuk van, miért búslakodjanak, hiszen a problémákon depresszióval nem tudnak segíteni. Amikor a Nagypapámat Sztálin bácsi elküldte nyaralni Szibériába, akkor is az orosz emberek segítettek neki túlélni. Megosztották vele azt, amijük volt. Azt a kevéske fekete kenyeret és egyéb soványka ételüket, no meg a vodkát. Az sosem fogyott el. A hideg ellen pedig meleg bundát és csizmát, a fejre pedig azt a szőrmés izét - amit a szocializmusban a magyar rendőrök is viseltek télen - kapott. Hét évig volt Szibériában a Nagypapám. Aztán Sztálin megpurcant és amnesztiát kapott.

És mindezt azért kellett elviselnie, mert magyar nemesnek született.

Amikor történelmi kérdésekről futtattunk eszmecserét, mindig fenn akadok azon, hogyan engedhette bárki is a kommunizmus elterjedését? Hát nem arról szólt az utópisztikus elképzelés, hogy mindenki boldog lesz, mindenki megérkezik Kánaánba? A valóságban tömegek haltak meg, a nép éhezett, nem volt semmi, csak rettentően nagy államadósság és képmutatás a külföldnek. Mára mi változott? A hidegháborút lezárták (bár 2003/4-ben volt egy kisebb elhidegülés Nyugat és a FÁK között). De az emberek éheznek, Oroszország nagyon szegény. Pedig a Természet elkényezteti őket ásványkincsekkel. Persze bizonyos réteg - P és köre - gazdag, nagyon gazdag, de ez egy roppant szűk kaszt.

Hihetetlen, húsz év telt el a rendszerváltás óta, és az orosz adó - amiről a bejegyzés elején írtam - mindent igyekszik elfelejtetni az emberekkel ezekkel a vidám műsorokkal.

Cirkusz a népnek.

Nekrológ egy Angyalról

Era hétfőn elment. Beteg volt, az orvosok sem igen tudták, mi lehet a baja. Küldözgették egyik rendelőből a másik kórházba, egyik vizsgálatról a másikra. Aztán úgy döntöttek, megnézik belülről is, mi lehet az a valami...

Erát a főiskolán ismertem meg, igazi Napsugár jelenség volt, ahova ment, ott mosolyt és jókedvet fakasztott. Legtöbb alkalmunk beszélgetésre népi hímzés órán adatott, hiszen akkor lehetőség volt kötetlenül csevegni és közben csodálatos, színes mintákat varázsolni az egyszerű, fehér vászonra. Gyönyörűen hímzett, alkotott, műveiben tovább él a Lelke.

Nem ismertük egymást közelről, csupán néhányszor csevegtünk, köszöntünk egymásnak a folyosón, vagy ha a vonatállomástól jövet-menet szembetalálkoztunk. A diploma után meg mindenki ment a maga életútján tovább.

Egy hónappal ezelőtt adott hírt betegségéről iwiw-en. Nem gondoltam volna, hogy komoly a dolog, hiszen az orvostudomány egyre több és nagyobb csodára képes. Rendszeresen beszámolt betegsége mozzanatairól, vizsgálatokról, eredményekről. Mindig vidáman, sok-sok mosolygós fejecskével és töretlen Hittel, Reménnyel. Aztán mielőtt bevonult a kórházba "utoljára hírt adott Magáról". Így köszönt el, és most, amikor visszaolvasom azt a bejegyzést, olyan érzésem van, mintha tényleg búcsút vett tőlünk. Nem értem, nem tudom felfogni, mi történhetett. Nem tudom felfogni, hogy már nincs többé. Dacára annak, hogy régen nem találkoztunk, mélyen érintett távozása. Ennyire mulandó lenne az emberi lét?

Ha visszagondolok rá, mindig látom, ahogy mosolyog, és érzem, ahogy az életszeretet árad belőle. 

Előttünk állt az élet, de gyászba borult a szív. Era felköltözött a Mennyországba.

Születésnapomra

A számomra tökéletes születésnap kelléke a Szamos marcipán torta... Nyammmmmmmmmm....
(A mókus Téged figyel...)

Szeretem a munkám!

Mai vizsga teljesítve! (jeles... :D)

Délután bementem a munkahelyemre, elkészítettem a tavalyi évről a jelentésem. Ezzel valamiért megleptem néhány kollégámat, mert nem számítottak rá. Pedig csak egyszerűen semmit sem szeretek halogatni. A jelentésem elfogadták, májusig meg van időm elkészíteni a közhasznúsági jelentést. Egyre több gyakorlatra teszek szert, egyre többet látok a munka világából, miközben még mindig van lehetőségem egyetemre járni!

Hát mi ez, ha nem a földi Mennyország?

És hát persze a Szerelem! Ez teszi tökéletessé, teljessé.

Az a legjobb az egészben, hogy még mindig itt van! Az az érzés, hogy jó hogy vagy és azt akarom hogy legyél! Nem birtokol, nem követel, csak szeret. Sallangok nélkül... Harmónia.

Következő vizsga: január 13. Közgáz és ha minden jól megy, akkor a HR-t is bevállalom.

Holnap vizsga... jeh

És persze ahelyett, hogy az I. világháború utáni jóléti törekvéseket tanulmányoznám, inkább blogot írok... Jellemző, beléptem a Dody által csak "nyühögési fázisnak" titulált időtérbe. Mostantól indul a nagy hajrá, a nyafi, miért nincs még egy napom, és oh, bárcsak elkezdtem volna korábban készülni. De nem így történt, és most itt vagyok félkész felkészültséggel.

A következő vizsgám aztán csak 13-án lesz, de kőkemény, mint ahogy a közgáz is 20-án, emellett eltörpül két szóbeli... :S nehéz a bányászok élete.

Újabb biléta: "vizsgaidőszak". Ezen fémjelzésű írásokért sem most, sem a későbbiekben nem vállalok felelősséget :P

Holnap társadalompolitikai tervezés és politikaalkotás lesz. Nem, nem vészes, sok az átfedés a szocpollal, amire azért becsületesebben készültem, mint most - a tegnapi ANK elvette az életkedvem, legalábbis a tanulástól.... Na egyébként persze biztos helytállok, csak már az kérdéses, milyen eredménnyel. Mert ha belehúzok olyasmibe, amiről csak halvány lila fogalmam van, akkor nyilván nem szerepelek fényesen. Amúgy meg nem szeretek szóbelizni. Az írásbeli jobb. Bár ez sem örök érvényű kijelentés.

A szobában Hugi is tanul, bár az előbb repült keresztül a munkajog jegyzete a légtéren.Nagyon egysíkúan telt a napom, időutazást tettem a különböző ókori államok társadalompolitikai megközelítésében - a kínaiak egészen normálisak voltak Mao előtt - és egyre mélyebbre ástam az emberi lét kérdéskörét boncolgatva. Legjobban egyébként Arisztotelész állam megközelítése tetszett. (Platónét azért vettem el, mert élből gyengének tartja az emberiséget, és ezen gyengeségre vezeti vissza azt, hogy az emberek állami formába, közösségekbe szerveződnek. És Ő? Ő talán nem volt az állam részese? Persze valamit tompított ezen álláspontján öregségére, de nálam akkor is elásta magát. Hát ennyit Rólad, Platónkám!) Arisztotelész szerint az emberek természetes hajlama, hogy az emberek a közösségek felé fordulnak. És hát itt van a kutya jelen esetünkben elásva! A XXI. századra kihaltak a hagyományos közösségek. Jó, mondhatod és mi van a Családdal, mint a társadalom alappillérével? De nézzünk szét magunk körül és számoljuk össze hány olyan családot ismerünk, ahol papa-mama-gyerekek együtt vannak? Sajnos keveset. Túlságosan elfordultunk a hagyományainktól, a természettől, a Családtól és az individualista önmegvalósítás eszményében elmagányosodunk. Ki a boldog? Az, aki megvalósítja az álmait bármi áron, de magányosa marad, vagy az, aki kisebb-nagyobb áldozatokkal valósítja meg az álmait de a Családdal....

folyt. köv.

Új Évad

És hát elérkezett az első Corvinus-os vizsgaidőszak! Csendben kúszott az életembe, még Karácsony előtt. Eddig még túléltem minden próbatételt számomra elfogadható eredménnyel (értsd: jeles... :P Dody kedvéért...) A mai vizsga alatt azonban rezeg a léc. Szabadon választott tárgy: aktuális nemzetközi kérdések. Még gólyatáborban - mert ugye lerugdaltuk magunkat Tatára - volt egy előadás az afganisztáni helyzetről. Nagyon érdekes volt, magával ragadott minket az előadó lehengerlő stílusa, így szeptemberben felvettük a tárgyat.

És meglehet, ez a döntésünk vizsgaidőszak végére 9 000 forintba fog fájni... (nem teljesített tárgy: 3 000 HUF/kredit...)

Nu, ennyit károgásról. Az ANK mellett szól, hogy kinyílt a szemünk a világra. Csak kár, hogy vizsgával rontották el az élményünket... Képzeletbeli utazást tettünk Keletről Nyugatra, hosszasan időztünk az afgán-iráni-iraki góc ponton Pakisztán érintésével, természetesen Szomália sem maradt ki. Kína felfedte "Gyöngysor" stratégiáját, az EU pedig a roma-politikáját. A NATO is mesélt az új egyezményéről, miközben Oroszország továbbra is csak álmodozhat tagságról. Obama bukott az időközi választásokon, Brazília viszont szárnyal GDP-ben. Mexikóban nem életbiztosítás az élet, a helyiek szerint "Bagdadban biztonságosabb". Szóval izgalmas utazás volt.

Ma tárgyfelvétel is volt. Bosszantó, hogy minden félévben muszáj felvenni egy szabadon választható tárgyat ahhoz, hogy meglegyen a 30 kredit...

Az Óévben új családtag költözött hozzánk: Benjamin Franklin reinkarnációja egy teknős képében. (Bár még mindig nem eldöntött, hogy fiú-e vagy lány.) Naphosszat azon töri a fejét, hogyan hozhat létre egy független Teknős államot, ahol a fű mindig zöld, kákics, lóhere és tyúkhúr borítja, salátaföld a villanegyed és a Nap mindig melegen tűz. Mivel a gondolkodás mindig elfárasztja, ezért sokat alszik és eszik és... hát igen, a kiválasztó szervrendszerre is jól működik. Látnotok kellene, ahogy a salátalevelekkel birkózik: mint a buldózer megy előre: ham. ham. ham... nem látom, mikor vesz levegőt két harapás között... no igen, csak szuperlatívuszokban tudok írni róla.

Szuszi komolyan féltékeny a csöppnyi jövevényre. A múltkor is bemászott a tekváriumba Franky Baby mellé. Nagyon érdekes megfigyelni, ahogy a két különböző fejlettségi szinten álló állat(ka) hogyan próbálja megfejteni a másik létezésének mivoltát.

Nu, mai állatsztorikról ennyit. Folytatása nem biztos, hogy következik ;)