Era hétfőn elment. Beteg volt, az orvosok sem igen tudták, mi lehet a baja. Küldözgették egyik rendelőből a másik kórházba, egyik vizsgálatról a másikra. Aztán úgy döntöttek, megnézik belülről is, mi lehet az a valami...
Erát a főiskolán ismertem meg, igazi Napsugár jelenség volt, ahova ment, ott mosolyt és jókedvet fakasztott. Legtöbb alkalmunk beszélgetésre népi hímzés órán adatott, hiszen akkor lehetőség volt kötetlenül csevegni és közben csodálatos, színes mintákat varázsolni az egyszerű, fehér vászonra. Gyönyörűen hímzett, alkotott, műveiben tovább él a Lelke.
Nem ismertük egymást közelről, csupán néhányszor csevegtünk, köszöntünk egymásnak a folyosón, vagy ha a vonatállomástól jövet-menet szembetalálkoztunk. A diploma után meg mindenki ment a maga életútján tovább.
Egy hónappal ezelőtt adott hírt betegségéről iwiw-en. Nem gondoltam volna, hogy komoly a dolog, hiszen az orvostudomány egyre több és nagyobb csodára képes. Rendszeresen beszámolt betegsége mozzanatairól, vizsgálatokról, eredményekről. Mindig vidáman, sok-sok mosolygós fejecskével és töretlen Hittel, Reménnyel. Aztán mielőtt bevonult a kórházba "utoljára hírt adott Magáról". Így köszönt el, és most, amikor visszaolvasom azt a bejegyzést, olyan érzésem van, mintha tényleg búcsút vett tőlünk. Nem értem, nem tudom felfogni, mi történhetett. Nem tudom felfogni, hogy már nincs többé. Dacára annak, hogy régen nem találkoztunk, mélyen érintett távozása. Ennyire mulandó lenne az emberi lét?
Ha visszagondolok rá, mindig látom, ahogy mosolyog, és érzem, ahogy az életszeretet árad belőle.
Nem ismertük egymást közelről, csupán néhányszor csevegtünk, köszöntünk egymásnak a folyosón, vagy ha a vonatállomástól jövet-menet szembetalálkoztunk. A diploma után meg mindenki ment a maga életútján tovább.
Egy hónappal ezelőtt adott hírt betegségéről iwiw-en. Nem gondoltam volna, hogy komoly a dolog, hiszen az orvostudomány egyre több és nagyobb csodára képes. Rendszeresen beszámolt betegsége mozzanatairól, vizsgálatokról, eredményekről. Mindig vidáman, sok-sok mosolygós fejecskével és töretlen Hittel, Reménnyel. Aztán mielőtt bevonult a kórházba "utoljára hírt adott Magáról". Így köszönt el, és most, amikor visszaolvasom azt a bejegyzést, olyan érzésem van, mintha tényleg búcsút vett tőlünk. Nem értem, nem tudom felfogni, mi történhetett. Nem tudom felfogni, hogy már nincs többé. Dacára annak, hogy régen nem találkoztunk, mélyen érintett távozása. Ennyire mulandó lenne az emberi lét?
Ha visszagondolok rá, mindig látom, ahogy mosolyog, és érzem, ahogy az életszeretet árad belőle.
Előttünk állt az élet, de gyászba borult a szív. Era felköltözött a Mennyországba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése