Amikor úgy érzed, hogy nincs tovább...

Eme bejegyzésnek a bilétája: vizsgaidőszak. (Csakhogy sejthessétek, ez egy amolyan "nyafi" bejegyzésnek ígérkezik. Ha akarod, ignoráld, és ne olvasd el.)

Holnap derül ki a csütörtöki HR írásbeli eredménye. Ez volt az egyik nehéz vizsgám. A másik a már oly' sokat emlegetett közgáz lesz. És bár folyton-folyvást hangot adok rettegésemnek, mégsem tanulok. Már most feladtam, pedig igazán el sem kezdtem. Tegnap tanultam munkagazdaságtan, ami amúgy érdekes, csak én vagyok kevés hozzá. Úgy érzem, bármit tehetek, úgysem megyek át rajta. Egyik évfolyamtársam amúgy is felkészített rá, hogy szívás lesz az egész, tanulhatok rá bármennyit.

Na de nem ismerek magamra, soha ennyit nem paráztam egy vizsga miatt sem - pedig anno a szoc.pszicho elég nehéz volt - ám az sem zavart, kábé nulla tanulással mentem el rá... (bár akkor rendszeresebben jártam el órákra, igaz, nem volt munkám, amit nagyon imádok).

Most éppen azt a dalt hallgatom, ami a Rejtély zenéje, zongoraszóló, tökéletes! Közben képzeletben kirándulást teszek a napsütötte Budai Hegyekben. Ma annyira vágytam a Természetbe, de sajnos a könyvek foglya vagyok.

Na de két lecke között azért szabadjára engedtem a fantáziámat. A norvég történetem egyre többet árul el magából, annyira, de annyira jó lesz! Legalábbis, én élvezem a cselekményét, a szereplőket is kedvelem, bár a monarchia ügynökei elég sötét alakoknak festenek... De talán már csak akkor lesz időm megírni, amikor az első porontyunkat fogom várni. Sőt, valójában addig kellene megírnom mindent, amit el akarok mesélni a világnak, mert utána teljes erőbedobással leszek Anya. Nem csak úgy mellékesen, hanem úgy igazán. Úgyis az én (azaz a mi, de döntő többségében úgyis az én szuper génjeimet fogják örökölni :P) gyermekeim lesznek a legokosabbak, a legszebbek, a legjobbak... bármilyenek is lesznek majd. Egyre izgalmasabb belegondolni, hogy lassan vállalhatunk új Lelkeket erre a világra. Néha még félek, sőt, valójában annyi mindentől lehet rettegni, hogy jól fejlődjön, hogy meg tudjam tartani és ne vetéljek el, hogy ne érje semmi károsodás, hogy aztán meg jó anya legyek és nehogy összetörjem őket véletlenül (bár nem törnek olyan könnyen, de félelemmel tölt el, hogy a nyak a születésük után még olyan törékeny és nagyon kell vigyázni a buksijukra. Én meg olyan szeleburdi vagyok...)

Nu, most folytatom az ismétlést. Vagy inkább alszom és reggel korán kelek. Áh, mindegy, a Magasabb Létezőség kezébe ajánlom Lelkem...