2011. január 15., szombat

Utcára vonulni és véleményt nyilvánítani

50 fő tüntetés miatt Tuvalu kormánya egyetlen katonai hajóját is bevetette a "csőcselék" ellen. Még a Paradicsom szerű államokban sem fenékig tejfel az élet. Az esemény kapcsán vészhelyzetet hirdettek ki és betiltották a 10 főnél nagyobb csoportulásokat.

Na de hol van ez a kis állam, ahol az ég kék, a parton a homok fehér és az óceán fodrozza nap, mint nap kedve szerint?

Tuvalu Hawaii és Ausztrália között fekszik, egy csöppnyi szigetország (összesen 8 km hosszú az aszfaltozott útja, a többi földút). Polinéziához tartozó Ellice-szigetek területén birtokol 26 km²- nyi területet. (A negyedik legkisebb állam a világon Vatikán, Monaco és Nauro* után.) Az ország négy kisebb szigetből és 5 igazi korallzátonyból áll. Azonban a "globális felmelegedés" miatt Tuvalu veszélyben van a tengerszint emelkedése miatt.

Függetlenségét 1978. október 1-jén nyerte el, azóta parlamentáris monarchia, az ország élén II. Erzésbet királynő áll. És cserkészeik is vannak. 1915-ben vezették be.

A szerdai tüntetésen a pénzügyminiszter lemondását követelték. Hogy ennek oka miben rejlik, a kommunikációs miniszter nem árulta el. Nem az egyszerű emberek vonultak utcára, hanem az ország vezetői és idősei. Tuvalu szeptemberben tartott választásokat, de a kormány decemberre elbukott, mert a költségvetésük tarthatatlan volt. És most tüntettek. Az ország életében először. Nemigen tudják, hogyan kell és a kormány első pánikroham után hirdette meg a válságállapotot.

Milyen lehet az élet egy ilyen országban? Tuvalu gazdasága elszigetelt, így nem képes fellendülni. A GDP növekedése éves szinten 3 % körül mozog, amit leginkább a turizmusnak köszönhet. Az egyedüli biztos állások a közszférában találhatóak, a többiek halásznak, vadásznak, farmerkednek, búvárkodnak. De munkanélküliségről nem érkeznek hírek, mindenki igyekszik boldogulni a maga útján.

A tuvaluiak egészen más mentalitással szemlélik az életet, mint mi. Nincsenek nagy társadalmi különbségek, mindenki egyformán szegény. És vajon mennyivel boldogabbak, mint mi?

Hogy lássátok, hol élnek, posztolok néhány képet is. És mellékesen, ott most NYÁR van...

Tengerpart...
Tuvalu
Idilli...
Tuvalu zászlaja
Madártávlatból
...
Élet a parton
Korallzátony

A blog címből egyébként mire gondoltatok? :P Nem foglalok állást a média tv kapcsán, nem olvastam, nem értek hozzá. Amúgy Nolasyn-ra nem lesz hatással, mivel nem folytatok gazdasági tevékenységet.

Megyek aludni, remélem azt álmodom, h Tuvalu partján süttettem a hasam... :P (tegnap UFÓ invázióval álmodtam, nem volt vidám...)
__________________________________________________________
*Nauru szigetállam a Csendes-óceán nyugati részén. Területe 21,3 km².

Nincsenek megjegyzések: