Elfogadás

Ma edzés előtt megkérdeztem Elemért, a Mesteremet, hogy szerinte méltó vagyok-e arra, hogy táborba menjek. Azt mondta, mehetek!!! :) Ez nagy megtiszteltetés a számomra, hiszen én csak márciusban csatlakoztam a Klánhoz, és eléggé le voltam maradva az anyaggal... Főleg a pusztakezes részével. De ott lehetek, megharcolhatok a sárga övért! Napok óta ez az egyik legjobb hír, amit kaptam!
Mielőtt még a tényleges edzés megkezdődött, Elemér azt mondta, hogy akinek sara van a havi beadandókkal -mint nekem is...- az üljön le, és írja meg. És, akik írtak, azoknak nem kellett futniuk. Kicsit örültem, mert a pénteki csúfós "futkorászás" után, nem akartam újabb kudarcélményekkel gazdagítani emlékeim tárházát. (enélkül is van bőven elég). Szóval, végre megírtam az Elfogadást. Elemér pont erról beszélt edzés előtt, mikor körbeültünk a földön. Mi egy csapat vagyunk, és fogadjuk el egymást, úgy, ahogy vagyunk. Szerintem elfogadni saját magunkat a legnehezebb. Le merem fogadni, a legtöbb ember -persze vannak kivételek- rövid gondolkozás után talál magában valami kivetnivalót. Saját magunk elfogadása az ösvény része, ami önmagunkhoz vezet. Az az illető, aki nincs megbékélve önmagával, ilyen-olyan okból kifolyólag, haragban van a világgal is. Így nem tud fejlődni, csak újabb negatívumokkal telítődik meg. Nem egyszerű elfogadni-legyen szó bármiről-, de, meg se próbálni: gyengeség. Persze, most nem török pálcát senki felett sem, mert nem tudhatom, hogy mi játszódik le az egyénben. Csak elmondtam a véleményem.
Most, viszont megyek aludni, mert leragad a szemem, s a végén márcsak szigetelőszalaggal bírom majd felfüggeszteni.