Madame Butterfly

A szerdai csatázás közben elkaptam egy pillanatot. Már éppen halott voltam, az ütőfámra támaszkodva pihentem, körülöttem a még élő társaim minden erejükkel küzdőttek a hátulcsomósok ellen. Felnéztem egy percre, és a fák ágai közt átszűrődő lemenő Nap sugarai megtörtek a felkavartan szálló homokban. Csodás látvány volt, megérte meghalni, hogy ezt élvezhessem. Kettősség áradt a tájból, a fény nyugalmat sugárzott, a csatázok meg nyughatatlan életerőt. Így szavakba öntve kevésbé hatásos, ezt tényleg látni kell! Sajnos a barátaim elég messze voltak tőlem, hogy szóljak nekik, és a túlélési ösztön amúgy is lefoglalta őket. Aztán, mikor az egyik csapat legyőzte a másikat, újra csatarendbe álltunk, és én a nap folyamán nem lehettem többet ezen fényjáték csodálója. Mert az csak akkor és csak ott volt látható. Este lett, mire a csaták befejeződtek, a Hold is feljött az égre, elmaradhatatlan csillagának kíséretével.
Tegnap estefelé -a szomszédaim örömére- leültem a zongorám mellé. Nagyon rég nem volt alkalmam, hogy megszólaltassam, többnyire némán figyeli a szobában zajló eseményeket, talán picit írigykedve, hogy ő pillanatnyilag nem részese az életemnek. A kottáim között kotortam, és eldöntötem, az első kezembe kerülő darabot fogom megtanulni. Megragadtam egy megsárgult, töredezett szélű kottakupacot, melynek borítóján egy gésa ül, kifürkészhetetlen tekíntettel meredve előre. Dőltebb betűkkel ez áll a kép alatt: Puccini/Madame Butterly. Belenéztem a lapok közé, a hangjegyek meghatározott sorrendben követik egymást, az első oldalon három b előjegyzéssel. Nem tűnt olyan nehéznek, ahogy a hangjegyeket olvastam le, majd a megfelelő billentyűket is sorba leütőttem: c d f eisz... az első oldalon végigmentem jobb kézzel, majd a bal kezet is átnéztem, külön-külön remekül ment, ideje volt összetenni a kettőt. Itt már kisebb akadályokba ütköztem, és fél órányi próbálkozás után elfáradtam. Mégis csak egy nehezebb darabbal kerültem szembe. Ez komoly felkészülést igényel. Hosszú időbe fog telni, mire végig fogom tudni, talán egséz nyárom ezzel az eggyel fogok törődni. De megéri. Amikor a különböző részek összeállnak egy egésszé, és kisebb eltévedésekkel a darabot végig tudom játszani, olyan érzés, mint amikor egy több 1000 darabos puzzle összeáll. :)
De a gésa, a borítón nem hagyott nyugodni, a szemei, melyek látszólag a semmibe révednek, szinte beszéltek hozzám, "rajzolj le!" kiabálta. Én nem mertem nemet mondani. Noha a kép elég kivehetetlen, a főbb vonásokkal megbírkoztam. Elvégre, nem Madame Butterfly az első gésa, amit lerajzoltam... Előkotortam egy A2-es méretű tiszta, fehér lapot. Ceruzával megrajzoltam az alapot, és, amint ezzel végeztem, jöhetett a pasztell része a folyamatnak. A kimono a kék szín árnyalataiban pompázik, a háttér barnában tündőköl. Madame Butterfly egész hamar napvilágra jött. Ezért készítettem egy másik gésát is, fehér kimonot visel, kezében egy legyezővel. Sajnos nem tudom őket most megmutatni, mert a fényképezőgépünk elromlott, scanneléshez túl nagyok. Majd legközelebb feltöltöm őket.
A rajzolás az életem egyik legszervesebb része. Nem mindig sikerül úgy, ahogy eltervezem, de a rajtam túl létező világ számára úgy jó, ahogy elkészül. Minden kép "belőlem" van, miközben rajzolom, a Lelkem egy része is "átöröklődik". Örökül hagyva az eljövendő generációknak, de legfőképp, majdani gyermekeimnek.