Lenyugodtam, de van, amikor még fáj, és könnyek gyűlnek a szememben. Érzékeny vagyok, és a Holdállás is pont úgy alakul, ahogy nem a legjobb. (kellett nekem boszorkánynak születnem...) Ma volt a házivizsga, megcsináltuk. Jó volt, sokat kardoztunk. Találkoztam vele is, de nem akartam egy levegőt szívni vele, mert önző vagyok, s a Lelkem gyógyulásának kell szentelnem az időm. Miért kell fájnia? Miért? Én nem akarom, hogy ez így legyen, túl akarok már lenni rajta. Mert ez így nem jó, nagyon nem, de nem ám. Aludni akarok, és hajnalban nem akarok többet felkelni, élvezni akarom az életet, a napfelkeltét, a naplementét, a vihart, a csendet, mindent. És boldog lenni, de nem ám másért, magamért. És felépítem a templomom, fel, bizony, a virágnak is lesz templomja. Napraforgók fogják körbevenni, és mindig sütni fog a nap. Mert igen, Nolasynban mindig süt a nap, még télen is. Meddig kell még nyűglődnöm? Meddig? Legyen már vége ennek!
Reggel bementem Anyuhoz, és ott vegetáltam, majd beszélgettem Piroskával, de nem, mint pszichológus és betege (és ez esetben én lennék a páciens), hanem, mint barátok. Aztán Dody jött el, sorstársam. Majd jól kitomboljuk magunkat a nyáron, és majd egymást "felrázva" lépünk túl. Mert muszáj menni tovább. Aztán kaptam egy könyvet, majd hazajöttem. Béla feljött, szegény, jól elázott. Majd Andi is befutott, de én csak a villamosról láttam, mert mentem Elemérhez, kicsit átbeszélni a dolgokat. Délután már ettem! És nem sírtam. Csak délelőtt, csak egy kicsit. Már egyre jobban vagyok, de néha rámtőr, hogy "ez nem ér, és akkor sem igazságos", és olyankor mindig magamba zuhanok. Nem szabad... Csacsa, térj már észhez! Nem az érzelmek uralkodnak felettem, hanem én felettük. Csak ez az űr... Történjen végre valami... Valami jó.
Aztán elmentünk a házivizsgára. Érdekes volt. De a lényeg, hogy megvan. Mehetek táborba. Ma búval bélelt ábrával mászkáltam, sokan megkérdezték, mi történt, én meg elmondtam. Beszéltem róla, volt, mikor jobb lett, volt, amikor csak rontott a helyzeten.
Legyen már vége ennek a nyafogásos korszaknak! De ezt csak én végezhetem be. Nekem kell megtennem a lépéseket, gyógyulásom érdekében. Megfogom, csak most még kicsit sajnáltatom magam. Önző vagyok, mert másoknak is vannak gondjaik, én meg mégis folyton csak nyafogok. Nem tudom, nem tudom, hogy lesz ez eztán. Mert most már félek. Félek bárkit is közelengedni. Ez akkor sem igazságos. De mondom, az én hibám, túl sokat adtam, nem kellett volna. Bezzeg, ha szemét dög lennék...
Ma a vizsga után két katicabogár is meglátogatott. Az egyik a gímem mászott, a másik meg a nunchakuimon. Katicák, gyertek, a virág vár Titeket.
Reggel bementem Anyuhoz, és ott vegetáltam, majd beszélgettem Piroskával, de nem, mint pszichológus és betege (és ez esetben én lennék a páciens), hanem, mint barátok. Aztán Dody jött el, sorstársam. Majd jól kitomboljuk magunkat a nyáron, és majd egymást "felrázva" lépünk túl. Mert muszáj menni tovább. Aztán kaptam egy könyvet, majd hazajöttem. Béla feljött, szegény, jól elázott. Majd Andi is befutott, de én csak a villamosról láttam, mert mentem Elemérhez, kicsit átbeszélni a dolgokat. Délután már ettem! És nem sírtam. Csak délelőtt, csak egy kicsit. Már egyre jobban vagyok, de néha rámtőr, hogy "ez nem ér, és akkor sem igazságos", és olyankor mindig magamba zuhanok. Nem szabad... Csacsa, térj már észhez! Nem az érzelmek uralkodnak felettem, hanem én felettük. Csak ez az űr... Történjen végre valami... Valami jó.
Aztán elmentünk a házivizsgára. Érdekes volt. De a lényeg, hogy megvan. Mehetek táborba. Ma búval bélelt ábrával mászkáltam, sokan megkérdezték, mi történt, én meg elmondtam. Beszéltem róla, volt, mikor jobb lett, volt, amikor csak rontott a helyzeten.
Legyen már vége ennek a nyafogásos korszaknak! De ezt csak én végezhetem be. Nekem kell megtennem a lépéseket, gyógyulásom érdekében. Megfogom, csak most még kicsit sajnáltatom magam. Önző vagyok, mert másoknak is vannak gondjaik, én meg mégis folyton csak nyafogok. Nem tudom, nem tudom, hogy lesz ez eztán. Mert most már félek. Félek bárkit is közelengedni. Ez akkor sem igazságos. De mondom, az én hibám, túl sokat adtam, nem kellett volna. Bezzeg, ha szemét dög lennék...
Ma a vizsga után két katicabogár is meglátogatott. Az egyik a gímem mászott, a másik meg a nunchakuimon. Katicák, gyertek, a virág vár Titeket.
3 megjegyzés:
kicsi szivem légy csak önző, mind azok vagyunk, csak arra kell figyelnünk közben le ne tapossunk másokat, ahogyan azt ő tette, ha már nem kell a virág szépen tegyük a sodródó folyóba had ússzon arréb és ne lépjünk át rajta...
ő még ezt nem tudja, de lesz majd mikor vele fog megtörténni ugyanez és neki fog így fájni a szíve, akkor fog csak megérteni téged...
"Ne becsüld le a helyzeted, ebben kell kűzdened és győzedelmeskedned" Menni fog, veled vagyunk!
Megjegyzés küldése