Képzeld el...

...hogy hegyek vesznek körül, és Te mind közül a legmagasabb büszke orom tetetején állsz. Alattad végeláthatatlan mélység, az ősöreg fák is csak apró pontoknak hatnak, ahogy letekíntesz rájuk. Vajon hány meg hány vihart éltek túl? Ágaikat megnyírbálhatta már jónéhány villámcsapás, de a levelek minden tavassszal újra meg újra kinyílnak, és élettel telítik meg a tájat. A mélyben most is zöld tenger terül el. A Nap ragyogóan süt, de melegét nem érzed, mert jeges fuvalat borzolja a hajadat. (már ha van...) Leülsz, vársz, hagyod, hogy a Lelked beteljen e tökéletes látvánnyal. A magasban egy solyom-pár köröz, zskmány után kutatva. Azon tűnödsz, vajon mekkorának látnak Téged, onnan fentről. És talán irígyeled őket, hogy képesek repülni. De hidd el, Te is tudsz. Van képzeleted. (ha nincs, az már a Te bajod...) Olyan tájakon járhatsz, ahol senki más. Mint most is, itt, a hegyek között. De minden képzelőerő ellenére érdemes megélni a valóságot is. Akkor is, ha éppen kimerültnek érzed Magad. Annak is meg van az oka. Mindennek. A nehézségek is érted vannak, tőlük leszel erősebb... Nem utolsósorban abból tudsz többet tanulni.

Szal, ott állsz a szikla tetején. Hirtelen rádöbbensz, szárnyaid vannak. Mernél repülni a szelek szárnyán?