2008. július 27., vasárnap

Fényévtávolság

8603 nap. Ennyit éltem születésem napjától. Az, hogy a Lelkem mennyi idős... Olyan gép nincs, ami ezt kiszámolná. Lényegtelen. Most itt vagyok, itt teljesítek "szolgálatot". Hosszú és fárasztó küldetés. És ez a nyár... Változékony, mint maga az időjárás. Ám vannak pillanatok, amik töltenek, energia szintem időnként a nulla szintjén rezeg, legalábbis nemegyszer érzem így. Utazásokkal tarkított hét volt ez, és nem is fért bele minden, amit szerettünk volna. De én így is elégedett vagyok létezésemmel. Bár ez a nyár feszít eseménydús programjaival, mégis, mégis megszerettem. Ebben a percben.

Csütörtökön itthon aludtam és ezen a héten ez volt az egyetlen ilyen nap. A hét elejét Révfülöpön töltöttem, ahol egy másik dimenzió nyílt meg s zárt magába minket. Aztán mint minden, ez is egyszer csak véget ért. Péntek délelőtt még Mesteremnél tettem tiszteletem aztán délután már a pápai vonaton ültem Petivel. Igen fáradt voltam és nyűgős, ennek hatására a két órás limitem kevesebb időre tolódott és már Komárom környékén nyafogtam és énekeltem. (Aki ismer tudja, hangom nem éppen közszereplésre alkalmas tehetség.) Aztán csak megérkeztünk Pápára, és útitársam sem szenvedett el végleges halláskárosodást. Este pedig Csesznekre robogtunk tovább, szabadtéri színházelőadás: A Padlás. Pápáról a Bakonyon át vezet a kőút Csesznekre, s az időjárás jóvoltából köd ereszkedett alá a hegyekre. Olyan volt, mintha a felhőkben száguldottunk volna. Helyenként őzek tűntek fel, este, hazafelé pedig egy róka ijedt meg a reflektortól és szaladt át az úton. Szemei szikrát szórva villogtak. Az előadás a Kőbánya elnevezésű szabadtéri színpadon zajlott le. Egy csepp eső sem esett, ami igen csak rendes dolog volt az égiektől, mivel szénabálákon ültünk, állig betakarózva, de a háttérben a cseszneki várrom magaslott kivilágítva, ami időnként a ködtől elmosódott, és akkor, amikor a csillagokról énekeltek a színészek, az első említett jószág is felragyogott. A felhőréteg felszakadozott, a Hold pedig alakjának csupáncsak felét mutatta szemérmesen.

Tegnap pedig Fehérvárra sodort minket az Élet. Nem így volt tervezve, de az ilyen váratlan dolgok mindig megadják a spontaneitást ám mégis oly' megfoghatatlan. Krokodil Dunee-től Fehérvárott vettem búcsút, továbbment Pápára, nekem meg Pestre vezetett utam. Mégsem voltam szomorú a búcsútól, bár most sokáig nem fogunk találkozni, de az, hogy a világon van, megnyugtat, s Lelke közel van hozzám. Megtaláltam a helyem. A busz elindult velem, Ő ott állt lent és integetett. Valamiért ez a kép örökre kitörölhetetlenné vált.

Tehát így végül azt kell mondjam, jó hétvége volt ez, tele kalandokkal, amikről most nem ejtek mind szót, mert így is hosszúra nyúlt e bejegyzés, bár nem fért bele minden, amit szerettem volna, de ma itthon alszom. Felkészülök a következő kalandra, s várom, kitárt szívvel, szárnyaló Lélekkel. Valami történt.

Jövőre eljutok Eddára. Csakazértis.

Nincsenek megjegyzések: