Nem tudom miért, de elég morcosak lettek a T-online-nál, amiért lemondtuk az ineternetet és a telefont, főleg akkor vágta be a durcit az ügyintéző srác - akinek átható acélszürke tekintete volt- amikor megtudta, hogy további cyber pályafutásunkat véglegesen a UPC-nél folytatjuk. (A múltkor csak nem sikerült a váltás, mert akkor még kötött a hűségnyilatkozat és majdnem csúnyán bebuktuk.)
Tegnap este Petivel moziba mentünk - Kung fu Panda. A Nyugatin mentünk keresztül, mint úgy általában, amikor a westend moziba megyünk. Egy ember feküdt a földön egy pad mellett. Halott volt. Elgondolkodtatott arról, hogy mik az igazán lényeges és fontos dolgok. Meghal egy hajléktalan férfi egy fogalmas pályaudvar egyik padja előtt és a kutyát nem érdekli. Vajon milyen ember lehetett? Sokat szenvedett? Miért halt meg? Vajon sikerült beteljesítenie életcélját, vagy úgy ment el, hogy maradt hátra feladat egy következő életre? Vagy az volt a feladata, hogy meghaljon tegnap este ott, az üvegajtó előtt? Nem tudom ezekre a kérdésekre a választ. Csak azt látom, hogy rengeteg halott ember mászkál az utcákon. Nem kell ahhoz testileg eltávozniuk. Nagyobb baj az, hogy a saját Lelküket megölik. Az a hajléktalan ember most már szabad. S talán valahol máshol megszületett, Július 4-én. Talán boldogabb lesz, de mi számít boldogságnak? Ha valaki megkérdezni, mennyire vagyok boldog, bizonyára azt válaszolnám, elképzelhetetlenül az vagyok. És ennek legfőbb oka az, hogy már értem az életet és élni sem félek. Szabadon, ebben a létidőben, csodálatos lelkitársakkal körülvéve. Hosszú út, ami ehhez a felismeréshez vezetett. De most itt vagyok. Közben minden a változásról mesél. A szél, a villám, a felhők. Most egy szusszanatnyi időre megállhatok és várhatok az elágazások előtt. Bárhogy folytatom az utam, jól döntök. Itt van a lényeg a sorok között...
Nu, vissza a valóságba. Ma takarítok az íróasztalomban, az elmúlt félévek anyagait összeszedem az alattam járó évfolyamnak, selejtezek. Amint ezzel végzek, rajzolni szeretnék, este olvasni, ne keressetek MSNen, mert nem megyek fel. Aki akar, úgyis utol tud érni. A mai nap a nyáré, a szüneté, az életé. És Sunny-é...
Tegnap este Petivel moziba mentünk - Kung fu Panda. A Nyugatin mentünk keresztül, mint úgy általában, amikor a westend moziba megyünk. Egy ember feküdt a földön egy pad mellett. Halott volt. Elgondolkodtatott arról, hogy mik az igazán lényeges és fontos dolgok. Meghal egy hajléktalan férfi egy fogalmas pályaudvar egyik padja előtt és a kutyát nem érdekli. Vajon milyen ember lehetett? Sokat szenvedett? Miért halt meg? Vajon sikerült beteljesítenie életcélját, vagy úgy ment el, hogy maradt hátra feladat egy következő életre? Vagy az volt a feladata, hogy meghaljon tegnap este ott, az üvegajtó előtt? Nem tudom ezekre a kérdésekre a választ. Csak azt látom, hogy rengeteg halott ember mászkál az utcákon. Nem kell ahhoz testileg eltávozniuk. Nagyobb baj az, hogy a saját Lelküket megölik. Az a hajléktalan ember most már szabad. S talán valahol máshol megszületett, Július 4-én. Talán boldogabb lesz, de mi számít boldogságnak? Ha valaki megkérdezni, mennyire vagyok boldog, bizonyára azt válaszolnám, elképzelhetetlenül az vagyok. És ennek legfőbb oka az, hogy már értem az életet és élni sem félek. Szabadon, ebben a létidőben, csodálatos lelkitársakkal körülvéve. Hosszú út, ami ehhez a felismeréshez vezetett. De most itt vagyok. Közben minden a változásról mesél. A szél, a villám, a felhők. Most egy szusszanatnyi időre megállhatok és várhatok az elágazások előtt. Bárhogy folytatom az utam, jól döntök. Itt van a lényeg a sorok között...
Nu, vissza a valóságba. Ma takarítok az íróasztalomban, az elmúlt félévek anyagait összeszedem az alattam járó évfolyamnak, selejtezek. Amint ezzel végzek, rajzolni szeretnék, este olvasni, ne keressetek MSNen, mert nem megyek fel. Aki akar, úgyis utol tud érni. A mai nap a nyáré, a szüneté, az életé. És Sunny-é...
1 megjegyzés:
Jaj Nini, annyira szeretlek!
Megjegyzés küldése