Szobafogság. Napok óta a négy fal között kuksolok. A héten még nincs suli sem, és edzésre még nézni sem mehetek felsőbb utasításra /avagy, mindannyian parancsot teljesítünk/. Napok óta csak nyafogok itten, de nézzétek el, örökmozgó lélek vagyok, és mindig csak mennék /leginkább szárnyalnék/ de most nem lehet. Be vagyok zárva. Persze, mondhatni jogos, gyógyuljak meg előbb, aztán majd ráérek "nem megférni" a bőrömbe.
Ma úgy fél négy fele eszembe jutott, hogy még nem ettem semmit. Akkor pótoltam ezt a hiányt. Később Kata feljött és néhány óráig feledtette velem bezártságom. Hugival készítettünk banán turmixot, próbáltatok már szívószállal úgy inni, hogy közben lehúzható maszk volt a pofitokon? Ha nem, mindenkinek ajánlom... Páratlan élmény...
Olyan messze érzem magam most ettől a világtól. A Nap sem süt eleget, morcos felhők hírdetik a tél beálltának kezdetét. Általában szeretem a telet -igazi téli baba vagyok-, de most semmi szépet nem látok benne. Minden elmúlik, minden tovaszáll, mint a pillanat, ami már most sincs meg. Eltűnt, elveszett, örökre. Örökre, talán mi, emberek fel sem fogjuk ennek a szónak a jelentését.
Ez nem egy átlagos szerda. Ha az lenne, akkor most edzésen lennék, napközben suliban, Vácon, az én drága kisvárosomban. Hogy hiányzik már! Azt sem bánom, hogy hétfőn, mikor újralátom, éppen zh-t fogok írni filozófiából aztán előadást tartok társadalmi esélyegyenlőtlenségekből. De addig még át kell vészelnem néhány napot, amíg a szervezetem teljesen legyűri ezt a nyavaját, ami miatt nem vagyok a régi. Nagyon nem. És ez nagyon nincs ám jól. Nem vagyok éhes, folyton csak aludnék, talán feltőrt a medve-énem/jön a téli álom... Sebaj, mint már mondtam párszor, legalább rápihenek most a vizsgaidőszakra.
Ha valakit érdekel a lovasterápia, szóljon, küldök egy kivonatolt tanulmányt róla, a folytonos zongárázás mellett is maradt annyi idő, hogy a házidolgozatok folyamatosan készüljenek.
Holnap csütörtök lesz. Ha valakinek van ráérő ideje, és nem fél attól, hogy megfertőzöm /másra nem vagyok veszélyes/ akkor bátran látogasson meg, mielőtt hosszútávon befordulnék...
Ma úgy fél négy fele eszembe jutott, hogy még nem ettem semmit. Akkor pótoltam ezt a hiányt. Később Kata feljött és néhány óráig feledtette velem bezártságom. Hugival készítettünk banán turmixot, próbáltatok már szívószállal úgy inni, hogy közben lehúzható maszk volt a pofitokon? Ha nem, mindenkinek ajánlom... Páratlan élmény...
Olyan messze érzem magam most ettől a világtól. A Nap sem süt eleget, morcos felhők hírdetik a tél beálltának kezdetét. Általában szeretem a telet -igazi téli baba vagyok-, de most semmi szépet nem látok benne. Minden elmúlik, minden tovaszáll, mint a pillanat, ami már most sincs meg. Eltűnt, elveszett, örökre. Örökre, talán mi, emberek fel sem fogjuk ennek a szónak a jelentését.
Ez nem egy átlagos szerda. Ha az lenne, akkor most edzésen lennék, napközben suliban, Vácon, az én drága kisvárosomban. Hogy hiányzik már! Azt sem bánom, hogy hétfőn, mikor újralátom, éppen zh-t fogok írni filozófiából aztán előadást tartok társadalmi esélyegyenlőtlenségekből. De addig még át kell vészelnem néhány napot, amíg a szervezetem teljesen legyűri ezt a nyavaját, ami miatt nem vagyok a régi. Nagyon nem. És ez nagyon nincs ám jól. Nem vagyok éhes, folyton csak aludnék, talán feltőrt a medve-énem/jön a téli álom... Sebaj, mint már mondtam párszor, legalább rápihenek most a vizsgaidőszakra.
Ha valakit érdekel a lovasterápia, szóljon, küldök egy kivonatolt tanulmányt róla, a folytonos zongárázás mellett is maradt annyi idő, hogy a házidolgozatok folyamatosan készüljenek.
Holnap csütörtök lesz. Ha valakinek van ráérő ideje, és nem fél attól, hogy megfertőzöm /másra nem vagyok veszélyes/ akkor bátran látogasson meg, mielőtt hosszútávon befordulnék...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése