Vannak napok, amikor nem érdemes felébredni. De ez a nap nem ilyen volt. Reggel persze nem mentem el vérvételre, mert nem volt kedvem koránkelni... Majd hétfőn sort kerítek rá, filozófia előtt.
Délelőtt sűrű, szürke köd ereszkedett alá a városra, a Nagyváradtéri elméleti tömb huszadik emeletétől nem lehetett ellátni a Budai Várig sem, csupán a körvonalai derengtek sejtelmesen. Eszembe juttatta az első blogbejegyzésem megszületésének körülményeit. A messzeségbevesző hegyek lágy sziluettje, ragyogó nyári nap, reményteli álmokkal teleszőtt akkori jelen.
Itthon Dodyval és Bosykával ebédeltem együtt. Épphogy végeztünk, amikor vezetékesen felhívott valami közvéleménykutató és nagyjából negyed órát elrabolt az életemből. Elég durván és aggresszívan ráztam le, de annyira makacs volt "csak egy perc..." dumájával, ám végül én voltam az akaratosabb.
Délután Bosykával körbevezettük Wolvie-t Nolasyn Krónikáiban /december végéig kint mardnak a képek/. A linkek között találtok új oldalt, Wolvie képeit, meg Capoeirás zenéit. Végül Bosyval a Móricztól a Blaháig sétáltunk. Balzsamos szél járta át az ember lelkét, odafenn a Hold mindig sopánkodó arca ragyogott, a Duna lágyan ringatta a hajókat.
Este még Kata is felugrott néhány hosszabb perc erejéig, mert nem volt nála kulcs és a szülei még nem voltak otthon.
MSNen meg nem voltam túl kommuníkativ hangulatban, nem értem, az emberek miért nem értik meg, ha "nem vagyok a gépnél" jelzés van kitéve, nomeg {nem itt, ne írj, nem válaszolok} szöveg áll, akkor miért próbálkoznak meg azzal, h rámköszönnek? Nevelő célzattal nem köszöntem nagyon vissza, csak Petinek, a holnap reggeli találkozó pontos megbeszélése miatt. Ez örök talány marad a számomra...
Megyek, elteszem magam formaldehidba.
Délelőtt sűrű, szürke köd ereszkedett alá a városra, a Nagyváradtéri elméleti tömb huszadik emeletétől nem lehetett ellátni a Budai Várig sem, csupán a körvonalai derengtek sejtelmesen. Eszembe juttatta az első blogbejegyzésem megszületésének körülményeit. A messzeségbevesző hegyek lágy sziluettje, ragyogó nyári nap, reményteli álmokkal teleszőtt akkori jelen.
Itthon Dodyval és Bosykával ebédeltem együtt. Épphogy végeztünk, amikor vezetékesen felhívott valami közvéleménykutató és nagyjából negyed órát elrabolt az életemből. Elég durván és aggresszívan ráztam le, de annyira makacs volt "csak egy perc..." dumájával, ám végül én voltam az akaratosabb.
Délután Bosykával körbevezettük Wolvie-t Nolasyn Krónikáiban /december végéig kint mardnak a képek/. A linkek között találtok új oldalt, Wolvie képeit, meg Capoeirás zenéit. Végül Bosyval a Móricztól a Blaháig sétáltunk. Balzsamos szél járta át az ember lelkét, odafenn a Hold mindig sopánkodó arca ragyogott, a Duna lágyan ringatta a hajókat.
Este még Kata is felugrott néhány hosszabb perc erejéig, mert nem volt nála kulcs és a szülei még nem voltak otthon.
MSNen meg nem voltam túl kommuníkativ hangulatban, nem értem, az emberek miért nem értik meg, ha "nem vagyok a gépnél" jelzés van kitéve, nomeg {nem itt, ne írj, nem válaszolok} szöveg áll, akkor miért próbálkoznak meg azzal, h rámköszönnek? Nevelő célzattal nem köszöntem nagyon vissza, csak Petinek, a holnap reggeli találkozó pontos megbeszélése miatt. Ez örök talány marad a számomra...
Megyek, elteszem magam formaldehidba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése