Vasárnap Kőbányán megünnepeltük Családunk azon nőnemű tagjait, akik a keresztségben az Erzsébet nevet kapták. /Húgom, Mamám, Keresztmamám/Szeretem az ilyen "családi banzájokat". Ilyenkor mindig végigeszem az étlapot, megkóstolom a sütiket, idén a sláger a "banános"süti volt, aminek igazából csak a tetején volt egy banán karika, a belseje túrótöltett és lágy, omlós piskótát rejtett... Aztán hazagurultam, de kaptam útravalónak egy kis sütit. :) (A recept megszerzése folyamatban...)
Amikor elérkezett az ajándékozás ideje, akkor állt csak igazán a feje tetejére a ház. (Addig a fiatalabb generáció - unokahúgomék és az egy szem unokaöcsém, aki bátran állja a sarat a lyányok elnyomása ellen- gondoskostak a sikongatós, ágyonugrálós, lufit egyik pontból a másik pontba röptetős, felnőtteket beszélgetni nem hagyós, mert csak rájuk kell figyelős hangulatról) Mindenki kapott valamit, mert az elkövetkező időszakban lesz, vagy volt, vagy épp most van névnapos, szülinapos. Még nekem is jutott valami, pedig nekem még odébb van születésem becses napja. Régen az volt a szokás, hogy a gyerekek külön nem kaptak ajándékot, ha nincs ünnepük, de sztem ez nem jó úgy, ezért megszakítottuk ezt a hagyományt. Nincs jobb, mikor egy gyermek pofija felderül az örömtől, az ajándékozás örömétől, noha nem is az számít, hogy mi van a színes, figurás csomagolópapírban, hanem az, hogy kapnak, mert nem feledkeztek el róluk.
Végtére is, jó hangulatban telt el a vasárnap délután. Szeretem az ilyen családi ünnepléseket, meg van a maga varázsa. Az a legjobb benne, hogy ilyenkor egymással foglalkozunk. A hétköznapok rohanásából kitőrve megállunk néhány órára és egymásnak a legnagyobb ajándékot adjuk: az időnket. Kötetlen beszélgetések zajlanak, mindenhonnan gyerekek lógnak ki-vagy éppen valamilyen beredezési tárgy alól kémlelik az eseményeket- mindenhol társalgások folynak. Az egész kívülről nézve egy nagy zsibvásárnak tűnhet, ahol mindenkinek jár a szája. De arról mindenkit biztosíthatok, az üzenetek feladóiktól a megfelelő címzetthez kerülnek. Fontos ápolni a rokoni kapcsolatokat, hiszen nagyon sokat kaphatunk belőle érzelmi szinten, és mi is adhatunk.
Amikor elérkezett az ajándékozás ideje, akkor állt csak igazán a feje tetejére a ház. (Addig a fiatalabb generáció - unokahúgomék és az egy szem unokaöcsém, aki bátran állja a sarat a lyányok elnyomása ellen- gondoskostak a sikongatós, ágyonugrálós, lufit egyik pontból a másik pontba röptetős, felnőtteket beszélgetni nem hagyós, mert csak rájuk kell figyelős hangulatról) Mindenki kapott valamit, mert az elkövetkező időszakban lesz, vagy volt, vagy épp most van névnapos, szülinapos. Még nekem is jutott valami, pedig nekem még odébb van születésem becses napja. Régen az volt a szokás, hogy a gyerekek külön nem kaptak ajándékot, ha nincs ünnepük, de sztem ez nem jó úgy, ezért megszakítottuk ezt a hagyományt. Nincs jobb, mikor egy gyermek pofija felderül az örömtől, az ajándékozás örömétől, noha nem is az számít, hogy mi van a színes, figurás csomagolópapírban, hanem az, hogy kapnak, mert nem feledkeztek el róluk.
Végtére is, jó hangulatban telt el a vasárnap délután. Szeretem az ilyen családi ünnepléseket, meg van a maga varázsa. Az a legjobb benne, hogy ilyenkor egymással foglalkozunk. A hétköznapok rohanásából kitőrve megállunk néhány órára és egymásnak a legnagyobb ajándékot adjuk: az időnket. Kötetlen beszélgetések zajlanak, mindenhonnan gyerekek lógnak ki-vagy éppen valamilyen beredezési tárgy alól kémlelik az eseményeket- mindenhol társalgások folynak. Az egész kívülről nézve egy nagy zsibvásárnak tűnhet, ahol mindenkinek jár a szája. De arról mindenkit biztosíthatok, az üzenetek feladóiktól a megfelelő címzetthez kerülnek. Fontos ápolni a rokoni kapcsolatokat, hiszen nagyon sokat kaphatunk belőle érzelmi szinten, és mi is adhatunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése