Szárnyaszegetten

„Mint telefon az elhagyott lakásban, mely éjidőn reménytelen csörömpöl, úgy jajveszékel itt hiába lelkem, oly messze az élettől és örömtől.”

Kosztolányi Dezső

Kb így érzem magam ebben a percben. Valami végérvényesen megváltozott körülöttem, és nem tudok rájönni, hogy mi. Rém bosszantó. Olyan érzés, mintha megnyesték volna a szárnyaim, és már nem tudok szabadon szállni odafenn. (csak találjam meg azt, akinél az olló volt...)

Egyre kevesebbet süt a Nap. Egyre több felhő zár el az égtől. Viharra gyűlnek a pénzéhes villámvadászok...