A korábbi bejegyzések között már utaltam rá, hogy majd egyszer írok a viszonzatlan Szerelemről. Ez a pillanat most érkezett el. Most, ebben a percben. Először leszögezném, én magam nem szenvedek ilyen ragyálytól. Inkább csak pár szót szólnék azokhoz, akikkel soha senki nem törődik. (És ezt a Holiday-ből is tudjuk, a viszonzatlan szerelmesek története nem szokott hollywoodi kasszasiker lenni.) Csak éjszakákat gondolkodnak végig álmatlanul, vajon mi miért történik, és vajon a másik mit miért tesz, vagy éppen nem. Úgy érzem, ez még a mai napig kényes téma, az emberek nem szeretnek erről beszélni, mert fájó pont tud lenni. Nagyonis. Nomeg, ki szereti a kudarcait a nagyvilág elé tárni? Ki az, aki az esti hírverővel a faluközösség elé ordítatná az érzelmeit?
De én mégis azt mondom, az, aki úgy érzi, viszonzatlan Szerelem ragályától sínylődik, csak magán segíthet. Sajnos a másik fél érzéketlen marad iránta, ettől lesz viszonzatlan, de ezért sem lehet senkit sem okolni. Az érzelmek jönnek-mennek. Egyeseket megszeretünk, vagy, beleszeretünk, de éppen úgy ki is tudunk szeretni. Általában azt kell eldönteni, mit akarunk a másiktól. Szeretni, vagy magunk mellett tartva birtokolni. (utóbbi már nem számít szeretetnek, hanem önzésnek.) Ha valakit igazán szeretsz, akkor - természetesen a legjobb lenne magad mellett tudni - az a legfontosabb, h Ő Boldog legyen. Ha nélküled, akkor nélküled. Azt mondják az okos bölcsek, ha tényleg szeretsz valakit, akkor el is tudod engedni. Anélkül, hogy felhánytorgatnád, mit meg nem tettél érte (ez nagyon nehéz tud lenni, mert az emberek hajlamosak az önfényezésre.) De tudjátok, a Feltétlen Szeretet a kulcsa, minden kapcsolatnak. És ezt megélni felemelő érzéssé tud válni. Ezért a viszonzatlan Szerelem is tartogathat jót is, hiszen mindenből lehet okulni, tanulni, tapasztalatot a későbbiekre tarsolyba tenni. De sosem szabad bennemaradni egy olyan helyzetben, ami nem visz előre. Ha úgy látnád esetleg, nem érsz el semmit az erőfeszítéseiddel, akkor tovább kell lépni. Meglehet, kegyetlennek tűnnek szavaim, de - most egy kis közhely - az Élet rövid, a fiatalság hamar elillan. Nem éri meg olyasvalakire vesztegetni az időt, akit hidegen hagynak törekvéseid. Élni kell, és nem leragadni, sem a múltban, sem légvárak építgetésével.
Én így gondolom, ahogy a fentiekben nagyjából lejegyeztem. Senkit sem szabad elítélni azért, mert nem lesz szerelmes és senkit sem szabad elítélni azért, mert belehabarodik valakibe. Az érzelmek nem arról híresek, hogy kiszámthatóak. Az érzelmek vannak, mindig velünk élnek és színesebbé teszik a napjainkat. Mennyivel sívárabb lenne egy érzelmek nélküli világ? (Equillibrium után szabadon...)
De én mégis azt mondom, az, aki úgy érzi, viszonzatlan Szerelem ragályától sínylődik, csak magán segíthet. Sajnos a másik fél érzéketlen marad iránta, ettől lesz viszonzatlan, de ezért sem lehet senkit sem okolni. Az érzelmek jönnek-mennek. Egyeseket megszeretünk, vagy, beleszeretünk, de éppen úgy ki is tudunk szeretni. Általában azt kell eldönteni, mit akarunk a másiktól. Szeretni, vagy magunk mellett tartva birtokolni. (utóbbi már nem számít szeretetnek, hanem önzésnek.) Ha valakit igazán szeretsz, akkor - természetesen a legjobb lenne magad mellett tudni - az a legfontosabb, h Ő Boldog legyen. Ha nélküled, akkor nélküled. Azt mondják az okos bölcsek, ha tényleg szeretsz valakit, akkor el is tudod engedni. Anélkül, hogy felhánytorgatnád, mit meg nem tettél érte (ez nagyon nehéz tud lenni, mert az emberek hajlamosak az önfényezésre.) De tudjátok, a Feltétlen Szeretet a kulcsa, minden kapcsolatnak. És ezt megélni felemelő érzéssé tud válni. Ezért a viszonzatlan Szerelem is tartogathat jót is, hiszen mindenből lehet okulni, tanulni, tapasztalatot a későbbiekre tarsolyba tenni. De sosem szabad bennemaradni egy olyan helyzetben, ami nem visz előre. Ha úgy látnád esetleg, nem érsz el semmit az erőfeszítéseiddel, akkor tovább kell lépni. Meglehet, kegyetlennek tűnnek szavaim, de - most egy kis közhely - az Élet rövid, a fiatalság hamar elillan. Nem éri meg olyasvalakire vesztegetni az időt, akit hidegen hagynak törekvéseid. Élni kell, és nem leragadni, sem a múltban, sem légvárak építgetésével.
Én így gondolom, ahogy a fentiekben nagyjából lejegyeztem. Senkit sem szabad elítélni azért, mert nem lesz szerelmes és senkit sem szabad elítélni azért, mert belehabarodik valakibe. Az érzelmek nem arról híresek, hogy kiszámthatóak. Az érzelmek vannak, mindig velünk élnek és színesebbé teszik a napjainkat. Mennyivel sívárabb lenne egy érzelmek nélküli világ? (Equillibrium után szabadon...)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése