2008. április 21., hétfő

Levéltöredék a Képzelt Író tollából

...kilépsz az ajtón, a szemedet elvakítja a nap. Gondolataid mélyére szállsz, oda, ahova senki sem követhet, ahol egyedül vagy. Egyedül. Távol mindenkitől, aki számít. Számít? Nem is tudod igazán, hogy már mi számít, vagy mi nem. Csak úgy vagy. Létezel. Egyik percben még itt, a másikban ott, sodor magával egy áramlat. Talán a szél, talán a víz. Talán egyiksem, hanem egy titkos másik összetevője a létnek. Létnek... Nagy szavakkal fárasztalak ma. És talán csak a semmivel. Mászol tovább, igyekszel megfelelni, s ha kapsz valami kedves és szeretetteljes érzést, sokszorosan visszaadni, az lesz a célod. Talán ilyenek az emberek, akik között nap, mint nap járok. Talán nincs is mások, csak mi. A minap utaztam a villamoson, kedvem lett volna mindenkit átölelni és megmondani, mi mind egyek vagyunk, egy a célunk. És miért van az, hogy sok drága ember szemében a magány csillog? Itt vagyunk egymásnak. És mégis, harcok dúlnak, háborúk ontanak vért. Ember ember ellen. Noha nincs különbség. Talán csak annyi, hogy nekem a szemem kék, a Tiéd barna, másé zöld. Talán én ügyesebb vagyok abban, hogy messzire ugrok, más viszont gyorsabban fut. Talán én már nem félek a haláltól, de más az élettől sem. S félreértések. Abból is akad bőven. És amikor azt hiszed, teljesen minden mindegy, bebizonyosodik, hogy nem úgy van. Nem szabad megszokni egy gondolatot. A megszokás nagy diktáror. Nos, kedves Barátom, ma igencsak elvont hangulatomban kapott el a levélírás múzsája - mert ugye már meséltem arról, hogy minden írásos megmozdulásomnak van külön ihletője, akik azért felelősek, hogy az Északi Fény Virága sohase hervadjon el. Már egyszer majdnem felhagyott azzal, hogy újra meg újra szirmot bontson, de akkor jöttek emberek, nem is emberek, csupán tiszta Lelkek, akik tettek érte. A Fényből nőtt Virág nem fog meghalni, míg mi - a teremtés legutolsóként e dimenzióba ragadt állapota- képesek vagyunk szeretni, öszíntén egymást... A szélcsengőt éppen harcias kedvvel dobálja a szél. Talán ugyanaz, ami engem is szárnyaira kapott a képzelet léghajóján...

Nincsenek megjegyzések: