Neocitran... Brrrrrrrr... Én nem szeretem, de Anyu azt mondta, ha tetszik, ha nem, meg kell innom. Max visszajön, mint eddig szinte mindig... Nem baj, ugysem ettem ma nagyon... Betegségről ennyit. Egy algopirynnel jobban érzem magam, s most lement a lázam is és az álomkór is kezd alábbhagyni. (Most olyan vagyok, mint egy cica, aki folyton csak alszik...) Miaúúúúú...
Beteg lettem, nincs mit tagadni s racionalizálni, most ezzel nyűglődök. Mert ugye nem szeretek ilyenkor feküdni egész nap, meg ilyenek. De hamar elfáradok. Holnap meg vizsga... Jó lesz... Nem tudom elrakni...
Peti mindig azt szokta mondani, ha valami történik, hogy gondolkozzak el azon, vajon mi lehetett annak az oka. Nyílván egy betegségnek valami baci vagy virus, vagy egyéb parányi valami az oka. De lehetnek lelki okai is, bár most nem tudok erre bármi konkrétumot felhozni. Hacsak nem a világ gonoszsága, az irígység, amit némelyekben érzek, a versenyszellem, hogy le akarnak győzni. Könyörgöm, ne legyünk már gyerekesek. Velem ugyan lehet versenyezni, baromira hidegen hagy. Bennem is van egyfajta egészséges versenyzési láz, de célom nem az, hogy a másikat döngöljem a földbe, hanem az, hogy önmgamahoz mérten legyek jó. Nem szeretem magam másokhoz hasonlítgatni. Ezért mások se hasonlítgassák magukat hozzám.
Mindenkinek megvannak a maga kis démonjai. Nem, véletlenül sem azon fajta démonokra gondolok, akik vörös szemmel ízzanak a sötétben és testet keresnek maguknak. Jobb szó híjján írom így, mert ezek a démonok inkább a félelmeink megtestülései. Akkor támadnak, amikor a leggyengébb vagy. S hiába próbálsz nem tudomást venni róluk, akkor csak felszíni sérüléseket ejtenek Lelkeden, amik jobban fájnak. Jobban fájnak, mintha hagynád, hogy kitombolja magát. Érzelmekből kovácsolt ezüsttőrét döfi rajtad keresztül, szétárad benned, mint egy méreg, s ezzel el is veszti az erejét. Eldöntheted, szembenézel azon érzelmekkel, vagy sem. Be is tuszkolhatod a tudatalattidba, de akkor nem megküzdesz vele, hanem elfojtod, s szellemként mindig ott marad melletted. Fáj így is, fáj úgy is. A Lelket a fájdalom nemesebbé teszi. S ha egyszer átérzed, bölcsebbé válhatsz, hiszen ha legközelebb találkozol egy olyan hasonló démonnal, már tudni fogod, milyen lesz, s ez fog védelmet adni.
A félelem persze lehet igen sokrétű. Lehet valami anyagi dologtól, érzelmektől, a jövőtől, de leginkább, az ismeretlen dolgoktól. Félni nem gyávaság. Nem szembenézni vele, az már az, s az illető tollakat érdemel. A gyávasság tollait. A félelem nem a bátorság hiánya. Én is sokszor félek. Ettől-attól, mindig mástól. S ha ridegnek is érzem olykor a világot, mindig történik valami, ami feledteti velem. Legyen az egy kismacska dorombolása, egy levél egy régen látott ismerőstől...
Beteg lettem, nincs mit tagadni s racionalizálni, most ezzel nyűglődök. Mert ugye nem szeretek ilyenkor feküdni egész nap, meg ilyenek. De hamar elfáradok. Holnap meg vizsga... Jó lesz... Nem tudom elrakni...
Peti mindig azt szokta mondani, ha valami történik, hogy gondolkozzak el azon, vajon mi lehetett annak az oka. Nyílván egy betegségnek valami baci vagy virus, vagy egyéb parányi valami az oka. De lehetnek lelki okai is, bár most nem tudok erre bármi konkrétumot felhozni. Hacsak nem a világ gonoszsága, az irígység, amit némelyekben érzek, a versenyszellem, hogy le akarnak győzni. Könyörgöm, ne legyünk már gyerekesek. Velem ugyan lehet versenyezni, baromira hidegen hagy. Bennem is van egyfajta egészséges versenyzési láz, de célom nem az, hogy a másikat döngöljem a földbe, hanem az, hogy önmgamahoz mérten legyek jó. Nem szeretem magam másokhoz hasonlítgatni. Ezért mások se hasonlítgassák magukat hozzám.
Mindenkinek megvannak a maga kis démonjai. Nem, véletlenül sem azon fajta démonokra gondolok, akik vörös szemmel ízzanak a sötétben és testet keresnek maguknak. Jobb szó híjján írom így, mert ezek a démonok inkább a félelmeink megtestülései. Akkor támadnak, amikor a leggyengébb vagy. S hiába próbálsz nem tudomást venni róluk, akkor csak felszíni sérüléseket ejtenek Lelkeden, amik jobban fájnak. Jobban fájnak, mintha hagynád, hogy kitombolja magát. Érzelmekből kovácsolt ezüsttőrét döfi rajtad keresztül, szétárad benned, mint egy méreg, s ezzel el is veszti az erejét. Eldöntheted, szembenézel azon érzelmekkel, vagy sem. Be is tuszkolhatod a tudatalattidba, de akkor nem megküzdesz vele, hanem elfojtod, s szellemként mindig ott marad melletted. Fáj így is, fáj úgy is. A Lelket a fájdalom nemesebbé teszi. S ha egyszer átérzed, bölcsebbé válhatsz, hiszen ha legközelebb találkozol egy olyan hasonló démonnal, már tudni fogod, milyen lesz, s ez fog védelmet adni.
A félelem persze lehet igen sokrétű. Lehet valami anyagi dologtól, érzelmektől, a jövőtől, de leginkább, az ismeretlen dolgoktól. Félni nem gyávaság. Nem szembenézni vele, az már az, s az illető tollakat érdemel. A gyávasság tollait. A félelem nem a bátorság hiánya. Én is sokszor félek. Ettől-attól, mindig mástól. S ha ridegnek is érzem olykor a világot, mindig történik valami, ami feledteti velem. Legyen az egy kismacska dorombolása, egy levél egy régen látott ismerőstől...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése