Adok még magamnak negyed óra pihit és semmittevést, aztán visszakúszok a filozófia mellé.
Kószáltam a különböző oldalak között, főként blogos témában. Az én drága kis Nolasynom Nagytestvéreit néztem meg, ősöreg blogokat, a legkülönbözőbb témákban. Milliós nagyságrendre tehető azon embertársaim száma, akik szintén virtuális naplót jegyzenek nap, mint nap az Életükről, Gondolataikről, egyéb, számukra fontos dolgokról, Lelkük rezdüléseiről. De mi marad a blogból, ha a gondnoka eltávozik ebből a világból? Vannak halálos betegek, akik ezen fórumokon keresztül biztosítják maguknak a virtuális túlélést a Nagy Kaszással való találkozás után. Talán megkérnek valakit, aki haláluk esetén publikálják a Final Post-ot. Aztán, akik hirtelen mennek el, számukra nincs előre készített formula, a blog befejezetlen marad, mintha csak gazdája elunta volna tovább gondozni. De ezek nem e-szemetek, amik az éterben keringenek. Ezek cyber-világítótornyok emberekhez, s em csak a halottakhoz, hanem az élőkhöz is. Aki blogot ír, hallatni akarja a hangját. Megosztani másokkal, vagy utat mutatni, vagy csak pusztán exhibicionista* hajlamainak eleget tenni.
Én miért írok blogot? Csak és kész... Egyszer, Rob blogját olvasva kedvet kaptam hozzá, s eme lelkesedésem azóta sem szűnt meg... Ha így lesz, azt majd észre fogjátok venni...
3 óra lesz, most zárom kurta soraim.
_______________________________________________________
* az, aki szereti a belső énjét, stílusát, minden áron megmutatni a külvilágnak.
Én miért írok blogot? Csak és kész... Egyszer, Rob blogját olvasva kedvet kaptam hozzá, s eme lelkesedésem azóta sem szűnt meg... Ha így lesz, azt majd észre fogjátok venni...
3 óra lesz, most zárom kurta soraim.
_______________________________________________________
* az, aki szereti a belső énjét, stílusát, minden áron megmutatni a külvilágnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése