Jer keblemre, drága, drága Világ, had öleljelek meg, s fullaszalak Szeretetembe...!
Télies hajnali sötétség fogadott reggel, amikor az ébresztőórám felrázott mély álmomból. 6 óra körül járhatott az idő, Szuszi dorombolva nyújtózkodott egyet, amikor észrevette ébrenlétem. Álomittasan botorkáltam ki s kezdtem hozzá a reggeli szertartáshoz. 3/4 7kor azon kaptam magam, hogy késésben vagyok... De szerencsére a villamosok sűrűn jártak, így nem késtem le a vonatot. A Nyugatiban alig lézengtek emberek, aki mégis vállalkozott a korahajnali útra, az álomkórosan kereste a vágányt és a vonatot. Fundy már fenn várt, odaadtam neki a forrást, hogy beleolvasson kicsit. A mozdony kigördült az állomásról, Rákosrendező felett az ég alja rózsaszínben derengett, néhol kékesszürke felhő árnyalatok festették meg a Napfelkelte látványát.
A máskor fél órás vonatút most több, mint 50 percbe tellett. Ezért is mentünk a korábbi vonattal. 8 fele már Vácon voltunk, reggeli a szokásos pékségnél, majd séta a suliba a jeges úton. Fáztam, hideg szél fújt. Vácott mindig hidegebb van, mint Pesten, feltehetően Duna közelsége és a viszonylag kevés automobile miatt. Végtére elértünk a suliba. Az agyam lezsibbadt a sok filozófus elmélkedéseitől. Beírattam ma két jegyet is, társadalmi egyenlőtlenségek és gyógypedagógia. Aztán mire visszaértem az leckekönyvvel, már mehettünk is be. És jött a hérakleitoszi daimónom. A 9-es tételt kaptam, elmosolyodott, s közölte, hogy ez egy csodálatos tétel. Én már kevésbbé volta merről meggyöződve. Sztoikusok, szkeptikusok, újplatónizmus és az az epikureizmus. Elveszett embernek éreztem magam, hiszen ezen szavak nem mondtak sokat. Leástam a tudatalattim legmélyebb bugyraiba, hogy a felszínre hozzak némi bukástól megmentő információt. Valami homályosan derengett, így mindegyikhez írtam, többet is, mint a kezdeti lelkesedésem következtetni engedte. Lefelelt előttem két ember, mindketten megbuktak. Mint aki a fogorvoshoz megy érzéstelenítés nélküli fúrásra és tömésre... Leültem a tanárral szemben. Mély kék szemeit az enyémbe szegezte, s várt.
"Tudom, hogy nem tudok semmit" - kezdtem Szókratész szavaival, s ez valamelyest fedte is az igazságot. Majd hozzátettem, olvastam filozófiai forrást, Platón korai műveiből. Először elmondtam, mit tudok azokról az emberkékről, akik az én tételemben szerepeltek. Inkább volt párbeszéd, mint monológ, ami a vizsgám első felét jellemezte. Aztán az újplatónizmusnál elakadtam Philón viselt dolgaival. Nyúzott a tanár, na vajon, milyen etnikumhoz tartozott, de mivel nem jött az égi szikra, így hozzátette: zsídó. És mit csinált ő? - tudakolta továbbra, aztán mondtam neki, azt nem tudom biztosra, de ha a helyében lettem volna, akkor összehasonlítottam volna a Bibliát, Mózest és Platónt... Erre a tanár szeme felcsillant, mert igen, ez volt nagyjából az általa várt válasz. És akkor bevillant a többi adat is róla. Mázlim volt, noha a vizsgákon szerencsét hozó amulettem - a kis elefántom, amit Anyutól kaptam - a táskámban felejtettem, de a szomszéd teremből is kihatott jupiteri energiája. Miután a tételt kivégeztük, elkezdtem regélni a forráselemzésről. Belémfojtotta a szót, pedig csak akkor lendültem bele igazán a mesélésbe, az általam oly' nagyon kedvelt szófordulatok használatával. Kizavart egy 5sel... Megkönnyebbülten léptem ki a teremből. Kint társaim faggattak, hogy, s mint volt a vizsga, de én csak nevettem, már a könnyem is kicsordult, szinte az egész világot átöleltem volna örömömben. Amikor ugyanis a tételt a kezembe kaptam, úgy éreztem, jó, ha egy kettest összekaparok. De nem adtam fel, nem adtam vissza a tételt, nem kértem másikat. A kezdeti világvége hangulatom a tanárral folytatott dialógus közben feloldódott. Tudtam, hogy mit akarok elmondani, hiszen szeretem a filozófiát, csak éppen nem vagyok képes észben tartani a sok, régen élt muksók különböző nézeteit. Főleg akkor nem, ha részeiben, vagy egyáltalán nem értek azzal egyet.
10 perc alatt kiértem a vonathoz, így elértem a déli zónázót, aminek köszönhetően negyed 2-re már haza is értem. Este lemegyek edzésre, kimozgom magamból a maradék filozófiát is, ami az elmémben megmaradt. Ha minden jól megy, szombaton leteszem a vizsgaidőszak terheit. De addig még vár rám egy nehéz küzdelem a pedagógiai szociálpszichológiával. Most viszont újult erővel vetem magam bele. Úgy érzem, új szárnyakat kaptam...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése