A monitor sápadt fénye előtt ült, meredten bámult a semmibe. A folyadékkristályos képernyőn az atomok észlelhetetlen sebességgel ütköztek egymásnak, majd tértek másik pályára. De írónk szeme előtt ez rejtve maradt. Lázasan kutatott az emékei között. Éjjel még tisztán látta, mitöbb, megélte a Történetet, s most képtelen szavakba formálni. Álmok, éjszakai jelenések, víziók. Az ő képzelete ébrenléti állapotában nem műkődött. Képtelen volt akkor kószálni határtalan Világában. De amikor leszállt az éj, s álommanó gondosan beszórta a Jóéjt Porral, a másodperc tört része alatt átlépett abba a MásikVilágba.
Gyerekkorában fedezte fel éjszakai utazásai során világteremtő képességét, s névvel is illette az új világokat. Szinte már várta, mikor mehet aludni. Nem is aludni, álmodni. S ezen álmokból születtek a könyvei. Kiírta magából mindazt, amit látott, érzett, megtapasztalt. Ott, abban a különös Másik Világban.
De ma nem ment az írás. Csak ült bambán, nézett mindenfelé, de nem látott. Elveszett a Valami. A Valami, amit sosem tudott megnevezni. Már-már azon töprengett, kiégett. Nincs már több mese egy képzelt világról. A szereplők megjárták saját útjukat, beteljesítették a kiszabott sorsukat. Mindig úgy érezte, amikor egy történetének végére pontot tett, a Valami megváltozott, átalakult, de az is lehet, kicsit meghalt benne. A Valami, ami nem semmi, de nem is minden. A Valami, amit sok ember Lelkében látott felcsillanni, majd eltűnni.
Ma nem ment az írás. A szövegszerkesztő új dokumentuma üresen vibrált. Egyetlen betű sem jutott eszébe, amivel elkezdhette volna az első mondtatot. "Ma nem megy az írás" sóhajtott lemondóan, majd a gépet otthagyva magában zümmögve, elnyúlt a rozoga kanapén. Alig tette le a fejét a kézzel varrott díszpárnára, már álmodott is. Átlépte a Képzelet Kapuját, s már nem aggasztotta, h ma nem ment az írás...
Gyerekkorában fedezte fel éjszakai utazásai során világteremtő képességét, s névvel is illette az új világokat. Szinte már várta, mikor mehet aludni. Nem is aludni, álmodni. S ezen álmokból születtek a könyvei. Kiírta magából mindazt, amit látott, érzett, megtapasztalt. Ott, abban a különös Másik Világban.
De ma nem ment az írás. Csak ült bambán, nézett mindenfelé, de nem látott. Elveszett a Valami. A Valami, amit sosem tudott megnevezni. Már-már azon töprengett, kiégett. Nincs már több mese egy képzelt világról. A szereplők megjárták saját útjukat, beteljesítették a kiszabott sorsukat. Mindig úgy érezte, amikor egy történetének végére pontot tett, a Valami megváltozott, átalakult, de az is lehet, kicsit meghalt benne. A Valami, ami nem semmi, de nem is minden. A Valami, amit sok ember Lelkében látott felcsillanni, majd eltűnni.
Ma nem ment az írás. A szövegszerkesztő új dokumentuma üresen vibrált. Egyetlen betű sem jutott eszébe, amivel elkezdhette volna az első mondtatot. "Ma nem megy az írás" sóhajtott lemondóan, majd a gépet otthagyva magában zümmögve, elnyúlt a rozoga kanapén. Alig tette le a fejét a kézzel varrott díszpárnára, már álmodott is. Átlépte a Képzelet Kapuját, s már nem aggasztotta, h ma nem ment az írás...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése