Sunday Sun

Az egyik kedvenc számom a Sunday Sun, a Beck előadásában, mindig a napsütést jutattja eszembe, ahogyan lágyan megérinti a Földet, és a képzelet szárnyán szállva szántóföldek felett repülök tova. Épp most hallgatom, innen az ihlet.

Szenteste szűk családi körben ünnepeltünk, meghitt hangulatban telt el. A vacsorával elkezdődött a féktelen nagy evések ideje. Nem mentem éjféli misére, mert fél 11kor kicsit ledőltem aludni, aztán már csak másnap keltem fel reggel, az órám pityegésére. Aztán kimásztam a Keletibe, ahol Enivel találkoztam, lementünk Jászberénybe, családi ebédre voltam hivatalos. Át kellett szállnunk Hatvanban, de ügyes csajok vagyunk, és a jó vonatra szálltunk fel. Legközelebb április 14.-én megyünk Hatvanba, az övvédő vizsgára... Jászberényben vártak minket, nagyon finom volt a kaja, köszönet az ajándékokért, amire nem is számítottam, ezért nagyon is meglepett. Aztán este hazajöttünk. Karcsiék itt voltak, de engem már nem vártak meg, viszont nagyon édes bögréket kaptunk Tőlük. Tegnap Kőbányán volt a családi összeröffenés, ahol szintén becsületesen végigettem a menűt. Aztán Krisz is felugrott hozzánk, és este még beszélgettünk valameddig. Ma meg megnéztük a Táncoló talpakat, nagyon bájos film, mindenkinek ajánlom! : ) Szóval, ilyen nyugalomban telnek napjaim, amiket igyekszem maximálisan kihasználni, mert aztán januárban indul a hajrá a 6-7 vizsga miatt. Most viszont, élvezem, hogy december és az év utolsó napjai köszöntenek rám. Drágaságomat holnap visszakapom, este edzés után csülök party lesz. De mi az a csülök? Azaz, tudom, hogy mi, de milyen az ize? Még sosem ettem. Gasztronómiai élvezet lesz... de azért viszek magammal csokit is, hogy legyen valami kaja nálam, ha mégsem jönne be a csülök. Pénteken szeretnénk korizni menni az MTA elé, a Roosvelt térre. Tartalmas programok sora vár még...

Boldog Karácsonyt! :)

Az erdőn nőtt egy kicsi fa, nem volt se nyír ,se tölgy
Egy öreg fenyő kisfia, mely télen, nyáron zöld.
A szellő dúdolt altatót, oh, aludj kis fenyő
A hó meg adott takarót, ha nagyobb hideg jött.
Ám egy téli szép napon, jött egy apró szán
Oly simán siklott a havon, s úgy szikrázott a hám.
A szánkó előtt ló dobog, s egy ember szállt le ott
S a fejsze egyre csattogott, a fenyő pattogott.
Most itt vagy köztünk kis fenyő, az ünnepünk így szebb

Hát had köszönjük teneked e kedves ünnepet!

Drágáim, nagyon Boldog Karácsonyt kívánok Nektek nagy szeretettel!
Millió puszi: Csacsa :)

Az utolsó egyszarvú és Eragon, a Sárkánylovas

Szombaton moziban voltunk, és két óra erejéig egy Elvarázsolt Világban vendégeskedtünk, ahol a Sárkányokat megülő Lovasokat tisztelet övezi, és Egyszarvúak kószálnak szabadon a Rengetegben. Árnyak bújnak meg a Gonosz Király várának falai közt, és a csatlós fia a jó oldalon harcol. A Lány teljesíti kötelességét, akár élete árán is, a Fiú felnő a feladathoz, és eggyé válik Sárkánya Lelkével, hogy közössen szálljanak harcba (esetünkben szó szerint) egy Új Rend születéséhez, vagy a Régi visszaállításához.

De ez a világ korokkal ezelőtt tűnt el, és azóta az emberek elfelejtettek látni. Nem veszik észre a Csodákat, még akkor sem, ha az az orruk előtt történik. Te mit látsz a Világból? Ha Eléd toppana egy igazi Egyszarvú, hófehér sörénnyel és a végtelenséget eszedbe jutattó mély kék szemekkel, akkor mit látnál Benne? Egy arab telívért, vagy egy igazi Mesebeli Lényt? Erre most azt mondhatnád, az Egyszarvú az ember képzeletnének szüleménye, az Unicornis meg azt gondolná, Te vagy az ő Álmának a szereplője. Mert nem mi vagyunk a valóság, hanem ő. Mi mind szereplői vagyunk egy monumentális műnek...

Vége az első felvonásnak

Tegnap végetért a szorgalmi időszak, hétfőtől kezdődik a második felvonás. Most nem lesz más dolgom, mint tanulni, és vizsgázni bejárni, de legalább itthon lehetek...

A héten majdnem minden órára bejártam, hogy aláírásokta, és jegyeket gyűjtsek be, többnyire sikerült is, mindenből mehetek vizsgázni, és a gyakorlati jegyek mind jelesre végződtek :). A jog és a társadalomismeret úgyis le fogja rontani az átlagom, tehát nem árt, ha jó jegyeket vésnek be az indexbe. Nomeg, ez az egy hét arra is jó volt, hogy rádöbbenjek, mennyire szeretek bejárni az AVKF falai közé, nem elsősorban az oktatás színvonala miatt, bár vannak jó tárgyak, amiket szeretek, mint a családszociológia, vagy a pszichológia (a pénteki történtek ellenére is a kedvencem maradt, de egy ideig nem fogom előszedni az Atkinsont.) Szakmai kézségfejlesztésen nagyon jó csoport jött össze, pénteken az utolsó gyakorlatunk volt, értékelnünk kellett önmagunkat és a társainkat. Rengeteg pozítiv visszajelzést kaptam, ami megerősített abban, hogy amit teszek, azt jól csinálom. Köszönöm, Csajok! : ). Tartottunk egy kis előkarácsonyi összejövetelt, és szinte mindenki hozott valami sütit, vagy italt. Aztán remélem, hogy jövőre is velük lehetek majd egy önismereti csoportban.

Csütörtökön meg Gönye kényeztetett el újfent. : ) Sem kedden, sem szerdán nem találkoztunk, és csütörtökön sem volt rá túl sok esély, mert kint kellett maradnom Vácott. Délelőtt egyszercsak csörgött a telefonom, Gönye volt, és azt mondta: "kint vagyok Vácon" : ) Sütiztünk egyet a kedvenc cukrászdánkban, és aztán felmentme hozzájuk, a Harcosok klubját néztük meg... nagyon durva film, de tetszett.

Elég sok álmom van mostanában, de majd egy következő blogban leírom. Most megyek rámolni.

Tükörben a valóság?

Kislánykoromban - nem, mintha most sokkal öregebb lennék, de itt most a kis 5 éves Csacsára kell gondolni - azt gondoltam, hogy a tükör egy átjáró két világ között. Mindig is vágytam a másik világba, mert amikor átnéztem a tükör egyenletes felszínén, ott egy másik világ tárult a szemem elé, ahol minden tárgy az itteni fordítottja volt. Oda akartam átjutni, menni, de hiába vártam, hogy a tükör keménysége egyszercsak megtörjön, és zselés anyaggá válljon, ami átenged abba a világba, sosem történt semmi ilyesmi. Csak a képzelet maradt meg, hogy segítségével továbbálmodhassam a Tükrön Túli Világot.

És kitudja, lehet, hogy a tükör tényleg egy kapu két világ között, csak az, aki visszanéz ránk, nem is sejti, hogy mi vagyunka valóság. Mert számára az a kézelfogható, ami őt veszi körül. És nem az, ami meg engem.

A történet persze sosem hagyott nyugodni, régebben írtam egy novellát- egyesek szerint kisregényt- a Tükrön Túli Világról. De csak a történet végén derül ki, hogy miért lett a Tükör a címe. :)

Nosztalgia és őzikék a sínek mellett

Meglehet, az elkövetkezendő időkben nem nagyon fogok tudni gép elé kerülni. Jövőhéten elég sok vizsgám lesz, aztán mellette gőzerővel varrom a csapatzászlót. Ezért alternítív megoldásként azt javaslom mindenkinek, hogy régebbi blogbejegyzéseimet vegye szemügyre. Ma én is azt tettem. :)

Mikor reggel mentem ki a vonattal Vácra, a sínek mentén három őzike álldogált, és riadtan néztek a világra. Ezért szeretek ingázni a vonattal, mert 1: őzikéket, nyuszikat, cicákat láthatok az úton, és ennek az igérete minden egyes vonatúttal a levegőben van. 2: a hosszú uton tág tér nyílik a Képzelet világában való kószáláshoz. 3: Hasznos információkhoz lehet jutni a velünk együtt utazó egyénektől, akik szintén az AVKf folyosóit koptatják. Megyek ebédelni. :)

Zónázó

Itt van a December. Senki sem hívta, hogy jöjjön, de szó nélkül felváltotta az Édes Novembert. Ma száguldottam ki Vácra, azaz, csak szerettem volna gyorsan haladni, 19 percet késtünk... De megkaptam az indexem. Juhu. Erről most nem szándékozom több szót ejteni, majd úgyis fogok eleget nyafogni a közelgő vizsgák miatt.

Ahog ültam a vonaton, és nem tudtam mit kezdeni az idővel - ami a késés miatt adatott számomra, úgy döntöttem, néhány gondolat-foszlányom papírra vettem. És most Veletek is szíves-örömest megosztom:

A pillanatot ne keresd, majd az keres Téged. A pillanat sosem múlik el, mindig ott van. A pillanat itt és most van, nem a tegnapban, de nem is a holnapban. A pillanat örök, akár az emlék, mi szívünkben él.
Azt hiszem az Idő uraihoz ezt fel is fogom használni, és azt is tudom, hogy ki lesz az, aki majd nagy bölcsen közli a többiekkel, a megfelelő időben. : ) Az ember akkor tud igazán boldog lenni, ha félelem nélkül kitárja Lelkét. Noha félelmeink is hozzánk tartoznak, csak akkor győzedelmeskedhetünk felettül, ha nem hagyjuk magunkat az önsajnálat bugyraiba süppedni.

Az Élet akkor is élni fog, ha Neked történetesen semmi kedved hozzá. :)

És végül, a kedvencem, ami az én szeretett folyómhoz kötődik:

Az Élet olyan, mint a Duna, mikor megszületik, aprócska forrás,
mely útja során egyre terebélyesebb lesz.
Olykor új utat tör magának,
vagy kilép a régi mederből,
mintha csak lázadó kamasz lenne,
majd újra visszatér saját medrébe.
Mikor útjának egy bizonyos pontját eléri,
Társat választ magának,
s a sok mellékág után drága párját,
a Tiszát választja.
S aztán együtt folynak tovább a végső cél,
a Fekete-Tenger felé,
ahol aztán újjászülethetnek a tenger hűs habjaiban...

Nyaf-nyaf

Kicsit kimerültnek érzem magam. (És nem azért, mert Dodyval egész délelőtt az üzleteket jártuk). Közeleg a vizsgaidőszak, de már most úgy érzem magam, mintha ez az egész össze akarna roppantani, mérhetetlen súllya alatt. Pedig nem vállalok sokat, éppen ezért nem értem, mégis miért vagyok ennyire "gyenge". Egész jól alakulnak a vizsgaidőpontok is (csak a keresztény világnézet aggaszt). Na, majd meglátjuk, hogy miként alakulnak a dolgok. Azt hiszem, egy kiadós alvás igen jót tenne. És lehet, hogy most el is vonulok szundikálni. Reggel amúgy is felébresztettek. Ahogy én látom, most csak a nyafogásaimat írnám le, ezért pontot is teszek ezen panaszáradtnak, és megírom a tanulási technikákra a beadandót. Tudom, hogy képes vagyok rá, :) sokan állnak mellettem támogató szeretetükkel. (Nem csak ebben, amiért hálás is vagyok nekik.) Minden nap szép, még akkor is, ha aznap vizsgázom. Nem azt kell nézni, milyen megpróbáltatások várhatnak rám, hanem azt, hogy milyen örömteli dolgok (mint az, hogy az elültetett jácint hagymák rendellenes és korai fejlődésbe kezdtek a tavaszi-novemberi időjárás miatt...) Szóval, aki szintén úgy érzi, hogy kimerült, pislogjon maga elé kettő nagyot, és akkor majd pont rá fogok gondolni. (Vagy nem...) Arra buzdítok mindenkit, próbáljon meg mosolyogni akkor is, ha fáradt. Azt hiszem megéri. Már csak azért is, mert környezetünk nem egy búval bélelt arcot fog látni, hanem egy megnyerő, barátásgos és vidám pofikát. És ez adhat erőt a további "gyötrelmekhez". És még valami más is... : ) De ezt gondolja ki mindenki a maga módján és eszmerendeszerével...

Aggodalmak, remények, harcok

A vizsgaidőszak és a beadandók közeledtével egyre jobban elfog az aggodalom, vajon hogyan lesz, hány vizsgán fogok átmenni, miből bukok meg, etc... Aztán rájöttem, hogy teljesen feleslegesen emésztem magam ezeken. Az Élet ennél fontosabb kérdésekből áll.

Mostanában képes vagyok bárhol elaludni. Legyen az a zónázó vagy az Operettszínház, ma sikerült úgy elszundikálnom Szociálismunka elmélet előadáson, hogy még álmodtam is. Amikor "felébredtem", a tanár éppen azt mesélte, volt egy diákja, aki mindig aludt az óráin. Először azt hittem, rólam beszél, de aztán rájöttem, nem... Az illető most végzős, és az említett Tanár lett a konzulense. Egyébként nagyjából 25 percet tölthettem alvásszerű állapotban, de még álmodtam is valamit, egy várról, és éppen egy csigalépcsőn mentem fel meg le, és este volt, fáklyákkal világították meg a folyosókat... Sajnos nem emlékszem többre, pedig rengeteg minden történt. Azt hiszem, Gönye büszke lesz rám az alvásteljesítményem hallatán...

Visszaigazolt iwiwen a druszám. :) Sőt azóta már levelezésbe is fogtunk. Egyszer talán még egy találkozót is összehozhatnánk... még mindig olyan érzés, mintha saját magammal leveleznék.

Éppen Bryen Adamset hallgatok. Gönyével a múltkor a zenére való írásról beszélgettünk. Az elmélet az volt, mennyire jó vagy éppen nem jó zenére írni, azaz zenehallgatás mellett történeteket szőni. A múltkor direkt odafigyeltem erre, miközben a Dody-val közösen megírandó mese rám eső fejezétéről ábrándoztam. Először csak csendben ültem a gép villogó monitorra előtt, és semmilyen kép nem jelent meg előttem a mese cselekményéről. Aztán beraktam Gatheringet, és arra lettem figyelmes, hogy egyszercsak jöttek a gondolatok, a mondatok, egymás után, szépen sorban... Nálam bevált. De ez az én egyéni szubjektív megtapasztalásom.

Hétfőn kisebb társaság volt nálunk. Először elcsábítottam a Fősuliról Anitát, hogy maradjon nálunk. Cserhátsurányban lakik, de fel kellett jönnie Pestre Avonos cuccokért, és csak bajosan érte volna el a hazafelé menő vonatot. Aztán Dody futott be Bogival :). Majd Bosyka érkezett meg, hozott gyógyszereket a patikából, mert a helyi gyógyszertárban nem volt, és az én drága Kishúgomnak kezdődő arcüreggyulladása van :(. Aztán Őt követte Dóri és Előd, majd Linka, és este még Jankó is előkerült. Felköszöntötték a Húgomat névnapja alkalmából. Én nagyon szeretem, amikor ennyien összegyűlünk, jókat csevegünk, és Mi lenne ha? partykat játszunk. (igaz, hogy nem teljesen szabályszerűen, de a hangulat és a társaság a lényeg.) Nagyon jó volt látni Boldog Arcokat magam körül, Dody szinte ragyogott Bogi mellett - amit nem is csodálok. :) Rég nem láttam ilyennek. Előd is először volt nálunk, és remélem nem utoljára. Nálunk itthon szeretjük a nyüzsit, és örülünk minden olyan Léleknek, aki betéved hozzánk. És igen, Jankó, ez a természetes, és nem csak egy illúzió. Én szívből hiszek benne. Ez mégsem egy olyan pocsék élet. Vagyha mégis az, szerintem rajtunk áll, milyennek képzeljük el. 22-es csapdája, mert ha nem illúzió, akkor miért kell elképzelni... Nem, nem vagyok naiva.

Kedden edzésre mentem délután, amit Dani tartott. Mielőtt megérkeztem volna a megbeszélt találkozóhelyre, nem volt túl jó kedvem, ám ez már nem látszott rajtam az edzés végére. Nagyon feltöltődtem Lelkileg. Beszélgettem Szandival is - elő lettem léptetve legjobb barátnővé, nagy megtiszteltetés a számomra! Új remények vannak drága Barátnőm Életének egén, és szívből kívánom, teljesüljenek! ;). Ám, egy másik Barátomról elég rossz dolgokat hallottam, amiket még meg kell beszélnem vele.

Sokan szokták kérdezni, mit jelent nekem a Kardom. Korántsem erőszakot. Békét*. Én harcosnak születtem, de nem az erőszak a fegyverem. Elszántan küzdeni a szeretteimért, a céljaimért, az eszmékért, amikben hiszek, nekem ez a küldetésem. Megmutatni a Világnak, lehet Boldognak lenni, még itt is, annyi viszontagság és küzdelem mellett. Csak merni kell beengedni, ha az ajtónkon kopog. :) Ezzel bátran lehet vitatkozni. Én így gondolom.

* Tudom, paradox, hogy miként is jelenthet békét valami, amivel ölni lehet. Pontosan ez a baj, az emberek mindent felcímkéznek, legyen szó tárgyról, vagy emberről. Ezektől az előítéletektől kell megszabadulni. A Kard jelenthet halált, és jelenthet életet is... folyt. köv. :)

A drusza

Ma MSNen cseverésztem Anitával, és felhívta a figyelmemet arra, miszerint kétszer regisztráltam egy közösségi oldalon. Végül kiderült, hogy nem így történt, hanem a világon él egy másik Keresztes Julianna is. Írtam Neki üzenetet, remélem válszolni fog, olyan, mintha saját magammal kezdenék levelezésbe... : ]

Most éppen csokival tömöm magam. Családi összeröffenés volt az Erzsébetek tiszteletére, Újpesten a Keresztmamáméknál, és a Húgom kapott mindenféle finom csokit - aki nem tudná, mert személyesen nem ismer, annak mondom, a Húgom Erzsébet, de mi csak Zsókának hívjuk. Szóval sok csoki került ma birtokomba.

Eltelt ez a nap is. Ha így haladok, akkor nagyon gyorsan fognak eltelni, amit szívből remélek. Ma megtudtam, hogy miből áll a bakonyi - Gönye ezt kérte, hogy főzzem meg neki vasárnap, amikor újra a karjaimba zárhatom, és hosszú ideig nem fogom elereszteni onnan. (kezdek túl érzelgős lenni... pedig nincs is telihold, ma csak csillaghullás van, de felhős az ég.)

Tegnap a csajokkal színházban voltunk, a dr. Bőregeret néztük meg. Én annyira álmos voltam, hogy az utolsó negyed órát a második felvonásból végigaludtam. Egyébként nagyon jó volt! (nem azért aludtam el...)

Jól halad a meseírás is. Most írom a negyedik fejezetet, de szerintem majd holnap teszek pontot a végére.

Na lépek fürdeni. Megfáradt porcikáimat sorba rendezem... : )

Egy szalagavató, egy utazás és egy ZH

Gönye, Csacsa, Eszti, Hugi, Apu

Csütörtök este szalagavató bálon voltunk, Esztika idén végzős az EKG-ban - igen, ennyire telik az idő, tegnap még az én szalagavatóm volt, és holnapra azon kapom magam, hogy a Húgom bálján táncolok vele, miközben Ő meseszép fehér keringő-ruhát visel. Esztika is nagyon szép volt, szinte teljesen kivirült, egyszerű bája mindenkit meghatott. És bármennyire sem szeretett volna hölgynek látszani, kifogástalan megjelenéssel táncolta végig a keringőt, és a palotást. (és nagyon szexi volt az osztálytánc... : )

A Meseszép keringőruha

Találkoztam sok egykori tanárommal, néhány évfolyamtársammal is, és a régmúlt időkbe visszakószálva emlékeztünk meg a saját szalagavatónkról. Furcsa, de ez volt azóta már a negyedik szalagavató. Noha az idő múlása rajtam nem látszik, az évek mégis kérdés nélkül telnek el. Csendben, az egyik követi a másikat. Mi pedig szép lassan bejárjuk azokat az ösvényeket, amelyeket mi választunk ki. Nevezhetjük Véletlennek, vagy eleve elrendelésnek.

Angol keringő :)

Este még táncoltunk egyet Gönyével. Mi voltunk az egyetlenek a teremben, akik a Bécsi Keringő zenéjére az Angol Keringő lépéseit jártuk. (Gönye lekvár korában versenytáncolt... :) most táncházat keresek, ami időben megfelel. Ha valaki tud valamit, szóljon. Csaokit kaphat a szerencsés nyertes...) Aztán hazajöttünk, és Gönye összepakolta a cuccait, majd elbúcsúztunk egymástól. Hosszú időre elutazott hajnalban, az Olasz Alpokba mentek túrázni Apukájával. Amikor általam nagyon szeretett személytől kell rövidebb időre búcsút vennem, képtelen vagyok rá, hogy a megfelelő szavakat mondjam. Amúgy sem vagyok a szavak embere, és többnyire idétlen helyzetekbe tudom keverni saját magam... Tegnap este nagyon rossz paszban voltam, melynek következtében telebőgtem a párnám, ami rám egyáltalán nem jellemző, de lelki szemeim előtt rémesebbnél rémesebb képek jelentek meg, főleg arról, hogy többet nem látom viszont, mert... Ezt inkább nem szeretném tovább részletezni. Most minden napra szervezek valamit, hogy gyorsabban teljen az idő. Jövőhét vasárnap látjuk viszont egymást újra. Addig meg... Nos, addig meg minden órára be fogok járni, elmegyek kedden Dani edzésére, csütörtökön találkozom a csapat többi tagjával is. Megveszem a zászló-anyagot, és nekiállok a jelzések megrajzolásának, és kivarrásának. Folytatom a mesénket, amit Dodyval elkezdtünk írni - és a harmadik fejezetnél már kint van a 18-as karika... :)

Ma megírtam a pszichológia ZH-t. Aztán este színházba megyünk, dr. Bőregér című előadást nézzük meg. Majd csak eltelik ez a nyolc nap is... És ígérem, többet nem "hisztizek"...

Újabb hét, újabb küzdelmek

Kicsit álmosan nézek ki a fejemből. A Húgom tegnap nem aludt itthon, Joyce elrabolta. Sokáig TV-ztem, mert nem szeretek egyedül lenni a sötétben. Sőt, kimondottan elszokott néha fogni a Félelem. Ez van, ilyen pánikolos vagyok. De csak akkor, ha egyedül kell lennem itthon, a szobában. Persze, ha van mellettem valaki - legyen szó akár négylábú szőrcsomóról - akkor megnyugszom, és már jobban tudok aludni. De tegnap se matka, se Hugi, se Gönye nem volt. Egyedül, brrr. Persze ez most remek alkalom volt arra, hogy szembenézek önmagammal. Valamilyen szinten sikerült, mert valamikor egy óra felé a kóma szélén voltam a fáradtságtól, és már nem érdekelt, hogy egyedül vagyok, meg a sötét sem, és elaludtam. (Az már más kérdés, hogy mi mindent össze nem álmodtam valami esküvőről, de ez annyira ködös, mint a táj, amit reggelente látok, mikor megyek ki Vácra a hajnali órákban.)

De ma süt a NAP! : ) A szomszéd tűzfalat megvilágtja, ahol a vadszőlő levelei még bordóbbnak látszanak. (Már amelyek még nem hulltak le.)

Vasárnap Gönyével felmásztunk az Erzsébet-kilátóhoz, és nagyjából akkor értünk fel, amikor sötétedni kezdett, és bekapcsolták a világítást. A város alattunk terült el, szinte mindent látni lehetett, és a hegyeket is! Oly' csodásak! És az a legszebb az egszben, hogy nincs is messze a kilátó, a Moszkva-tértől kell menni 21-es busszal, és onnan sétálni egyet. A budapestiek nem is sejtik, micsoda szép tájak vannak a közelükben. Vagy csak nagyon kevesen tudják. Én azt mondom, menjen mindenki, és nézze meg. Megéri! Táplálék a Léleknek a rengeteg beton után.

Köszönet az Olvasóknak :)

Minden írói álmokat dédelgető egyén számára az elismerés nem az, ha sikerül bárhol is publikálni a gondolatait, történeteit - ez csak a technikai rész, ami ugyan fontos, de ezáltal csak elérhetővé teszi Mindenki számára. Az elismerés az, ha olvassák, amit lejegyez. Mi is késztet arra, hogy írjak? Egyszerűen most csak annyival intézném el ezt a kérdést: belső motíváció. Írnom kell, mert a gondolataim ki akarnak jutni. (Talán azért, mert találkoztam egy Tendével, aki átadta a halhatatlan üzenetet.) Tegnap este is még feltétlenül meg kellett osztanom Veletek a Kis Róka történetét. Tudom, sokan ismeritek, de nem árt, ha felevelenítjük mondanivalóját. (Mindenki magára levonatkoztatva.)

No, de a mai blog azért is szól Rólatok, az Olvasókról, mert tegnap 21 látógatóm volt. : ) Valószínű, hogy kereső-progik voltak többnyire, de akkor is, ha csak egy ember olvassa el, amit oly' nagy buzgalommal pötyögök ide, már Boldognak mondhatom magam. : ) Ugyanakkor, az általam felvetett témákról gondolom Neketek is van véleményetek. Bátran lehet velük ostromolni- ahogy Dody és Rob is szokta tenni : )

Éjjel álmodtam. Forradalmár voltam, és felmásztam valami szoborra, amit még soha életemben nem láttam. De egy szovjet katona lelőtt. Nem tudom, hogy meghaltam-e, hideg lett minden, és a továbbiakban úgy tűnt, mintha kívülről szemlélném az eseményeket. Aztán felriadtam, és miután sikerült visszaaludnom, megint az események kereszttűzében találtam magam. A Hősök Terén voltam, ahol mindenki halott volt. És egyszercsak fehér ködfoszlányok szálltak ki a testekből, és nagyjából fél méterre a Földtől táncba kezdtek, földöntúli zenére... Aztán megint felkeltem, és visszaaludtam harmadszorra is. Akkor már a jelenben voltam, és szakmai kézségfejlesztésen voltunk a csoporttal, ahol mindenki 50 évvel idősebb volt...

Ennyire emlékszem, nagyjából.

A Róka, aki csak várt, várt és várt...

...és a végén kezdte úgy érezni, hogy mindenki elfelejtkezett róla. Kicsi szíve hűséggel megtelve dobogott, nem panaszkodott, csak várt. Képes volt arra, hogy akkor is örüljön Barátjának és mosolygós pofiját mutassa felé, amikor a Kisherceg történetesen pontatlan volt, vagy bizonyos okokból késlekednie kellett. A Róka megszelídetté vált. Pedig mindig is utált várni. De a Kisherceget szerette, minden csepp Szeretetével. Ezért volt képes mindig felülemelkedni saját duzzogásán, és jókedvvel köszönteni őt... : )

Mindannyiunkban ott van a Róka, és ott van a Kisherceg is. Van úgy, hogy mi nem tudunk pontosak lenni - szóval igen, én többnyire Kisherceg vagyok, mint Róka... Mostanában nem tudok időben elindulni... Ha mégis késünk valahonnan, akkor is fontos, hogy megőrízzük nyugalmunkat. A kapkodással és sietséggel már nem fogunk változtatni a tényen, hogy elkéstünk. Akkor már az lesz az adott szituáció, amit meg kell oldanunk, és nem maga a késés. Persze, sokat számít, hogy a Róka miként fogadja. Nem éri meg morcosnak lenni, inkább örüljünk annak, hogy végre találkozunk azzal, akit már nagyon várunk. Persze, utálatos dolog várakozni. De az Életben szinte mindig mindenre várni kell. Gondoljunk csak arra, hogy 9 hónap feszült és örömteli várakozással teli időszak a Babavárás. Várunk a tömegközleskedési eszközökre, a tanórák elmúlására, vagy csak csaupán az idő eltelésére. Ezért nincs mit felróni, ha valaki elkésik. Légy Boldog akkor, hogy ott van, és a karjaidba zárhatod, vagy jót beszélgethetsz egy rég nem látott Baráttal. Nem tudhatod, meddig élsz. Hidd el, nem éri meg negítiv érzelmeket sugározni a külvilágba. Sokkal jobban kifizetődöbb mosolyogva fogadni azt, amit a várakozásod végén kapsz... Rajtad áll... Élj a lehetőséggel... : )

: )

Üzenet a múltból

" Nyugodtan járjatok a lárma és a kapkodás között,

és mindig emlékezzetek a békességre, amely a csendben létezni tud.
Elidegenülés nélkül jó viszonyban éljetek minden emberrel, amennyire lehetséges.
Mondjátok el szeliden és világosan a magatok igazát;
és hallgassátok meg a többieket, még az egyszerű lelkűeket és a tudatlanokat is;
nekik is megvan a maguk története.

Kerüljétek a zajos és agresszív embereket, mert megzavarják a szellemet.
Ne hasonlítgassátok magatokat senkihez;
azt kockáztatnátok, hogy léhák és hiúak lesztek.
Mindig vannak nagyobbak és kisebbek nálatok.

Örüljetek terveiteknek és azok megvalósításának is.
Tartsátok mindig fontosnak karriereteket, bármilyen szerény legyen is;
ez a valódi érték az idő változékonyelőrehaladásában.
Legyetek óvatosak ügyeitekben: a világ tele van csalással.
De ne legyetek vakká a létező erényekkel szemben;
sok ember keres ideálokat, és az élet mindenütt tele van hősiességgel.
LEGYETEK ÖNMAGATOK!!!

Legfőképpen ne szinleljétek a Barátságot.
Ne legyetek cinikusak a Szerelemben sem, mert a Szerelem minden meddőség
és kiábrándultság ellenére is olyan örök, mint a fű.
Fogadjátok szívesen az évek tanácsát, jó szívvel lemondva ifjúságotokról.
Eddzétek lelkierőtöket, hogy váratlan bajban segítségetekre legyen.
De ne kísértsétek magatokat rémálmokkal.
A fáradtság és a magány számtalan félelmet szül.
Bizonyos egészséges önfegyelmen túl legyetek gyengédek Önmagatokkal.
Ti is a Világmindenség gyermekei vagytok, nem kevésbé,
mint a fák és a csillagok: jogotok van itt lenni.
És akár világos előtettek, akár nem,
a Világmindenség kétségkívül úgy megy a maga útján, ahogy kell.

Legyetek békében Istennel, bármi is az elképzelésetek róla.
És bármilyenek legyenek munkáitok és terveitek,
őrízzétek meg az Élet zajos zűrzavarában a békét és a rendet a Lelketek mélyén.
Összes álnoksággal, fárasztó robotjaival és összetört álmaival mégis szép.
Figyeljetek erre!
Igyekezzetek Boldogok lenni!"

A fenit szöveg találtatott egy régi, öreg
baltimore-i templomban, 1692-ben.
Szerzője Ismeretlen

Édes November

Amint az előbb tekintettem az ablakon túli világra tévedt, meglepetten láttam, hogy bizony, hópelyhek szállíngóznak. : )

Nagyon sok minden történt már megint, ami persze nem baj, mert legalább zajlik az Élet, amit annyira szeretek!

Vasárnap megnéztük a Szabadság, Szerelem című filmet. Aztán még órákig a hatása alatt voltam. Azon tűnődtem, vajon én mit tennék hasonló helyzetben. Nagyon valószínűnek tartom, nem mennék ki, és nem fognék fegyvert. Kell valaki, aki otthon marad, és főz, szállást biztosít, és menedéket nyújt. De attól még, hogy nem az utcai harcokban vennék részt, nem lennék kevesebb azoknál, mint akik az életüket kockáztatják kint. Kell egy hely, ahová vissza lehet menni, és megpihenni... De ebbe most nem mennék bele. Valószínűleg betegre aggódnám magam Barátaimért, akik meg kint küzdenének a Szabadságért. Nem vagyok az erőszak híve - hiába Kardozom, az nekem mást szimbólizál.

Hétfőn beköszönötött az Őszi szünet! : ) Kedden pedig Halloween éjszakája... A csajokkal tartottunk egy kisebb összejövetelt. Gönye, Dody és Jankó is felugrott hozzánk, de nem maradtak sokáig, ahhoz át kellett volna operáltatni magukat, hogy egy csaj-partyn részt vehessenek... (így a fiúk még elvitték Gönyét kocsmázni...) Kedden egész délelőtt boszi-sapikat gyártottam, különböző színben, és nagyjából egyenméretben. Aztán 10 körül egyöntetűen boszorkányokká váltunk, és hajnali valameddig táncoltunk, azaz, valami olyasmit műveltünk, amit aztán enyhe túlzással neveztünk táncnak... Másnap csak filmeket néztünk.

Balról jobbra: Yunina, Hugi, Szandi, Csacsa-azaz én- és Bosyka. Eszti nincs rajta a képen, ő fényképzett. : )

Tegnap edzésen nagyon csúszott a Kardom, túl sok olajat tettem rá. Az edzés jó volt, Dani tartotta. Utána a kocsmában a Zenedoboz rejtélyét fejtettük meg. A lényeg az, hogy van egy Zenedoboz, amibe a Minden belefér, de a Semmi már nem. Dorottya belefér, de Bianka nem, Tivadar is belefér, de Ákos nem... Akit érdekel, az jelentkezzen nálam...

Most megyek kicsi tanulni is... : ) Vannak napok, amikor egyszerűen nem nagyon akar menni a blogírás. Mint most is... Sebaj, majd holnap!

Én is attól tartok...

...napok óta pesszimista vagyok. Sajnos nem látom az Ország jövőjét, nem, mintha jós lennék, csak szimplán boszorkány...

Viccet félre téve, talán azt kell megérnem, egy sötét, borongós napon, hogy Magyarország nincs többé, vagy ha van is, az is csak árnyéka önmagának. Mitöbb, már most sem az, mi régen volt. Nem mondom, hogy már a teljes pusztulás köszöntött ránk, de nagyon is úgy tűnik, hogy halálra itéltetett. Nincs jó megoldás, bárhogy is lesz, az jót nem hozhat. Legfeljebb csak enyhíthet. De már soha semmi nem lesz olyan, mint régen, egyszer, amikor még Aranykor volt Hazánkban is. (azaz nem az elmúlt sok száz évben...) Talán - ha optimista akarok lenni, akkor azt mondom, talán a gyermekeim gyermekeinek az utódainak a leszármazottainak távoli rokonai újra Magyarországon élhetnek majd. És akkor ezzel a kijelentéssel már optimista voltam... Hova tünsz, Szeretett Hazám? Miért hagynak pusztulni Téged? Mit tehetnénk Érted? Talán kevesek vagyunk egy egész nép megmozdításához. (pedig Dody anno kinevezett a "Nemzet totális mozgósításáért és harcba állításáért felelős tárca nélküli miniszternek".) Csupán annyit tehetünk, hogy ami erőnkből telik, azt meglépjük, és töretlen Hittel és Szeretettel állunk fel Nemzeti Lobogónk mellé. Emberek, rajtunk áll, hogy miként cselekszünk. De figyelmeztetek mindenkit: ésszel lépj!

Pár lépés a végtelen...

Egy gyönyörű Barátság születésének lehetek szemtanúja az AVKF falain belül. Szereplői két olyan évfolyamtársam, akik mindketten Rokonlelkeim. Sokan mondják, hogy nem létezhet barátság fiú és lány között. Ennek megcáfolására tudnék példákat felhozni, de a Barátaim nem azért vannak, hogy tanúlságvégezetű mesék szereplői legyenek. Bár, ahogy tartja a szólás, mindenki jó valamire, ha másnak nem is, hát elrettentő példának... : )

Tegnap Balázs hazakisért edzés után. Közben jót csevegtünk, már rég nem kerítettünk erre sort. A város utcáin most nyugalom honolt. Az emberek többsége fejüket elfordítva az eseményektől a maguk dolga után rohannak. Néhány évfolyamtársamon látom, hogy mennyire nincsenek tisztában az Élet dolgaival. Sokukat egyáltalán nem érdekli az, ami hétfőn történt. Amíg közvetlenül nem fenyegeti őket a "veszély", addig nem is nagyon tesznek keresztbe semmit, még azt a bizonyos szalmaszálat sem. Persze, ezért nem okolom őket, hiszen csak azt teszik, amit tudásuk és meggyöződésük diktál. Azaz, élik az életüket, elzárkózva mindentől, a valóságban. Nem baj, azért vagyunk egy páran, akik hisznek egy szebb világban... Talán minket hívnak idealistának. És ha az vagyok? Ez van, ezt kell szeretni. Hinni jó, főleg, ha ezzel világot építhetünk. Persze, az már más kérdés, hogy az a világ hol van... Nolasyn Krónikái pont erről adnak hírt, csak a sorok között kell olvasnod, és ott megtalálod, kedves Barátom, ki e sorokat faod szemeiddel. De ha kéred, akkor pontos leírást adok róla.

Ébredj fel, Kiscsillag!

Ma egy körül értem haza, a Macskáimon kívül senki nem volt itthon. Elterültem az ágyamon, és hallgattam a Csendet. Azon ritka pillnatok egyike adatott meg ma nekem, ami nem túl sűrűn esik meg: egyedül lehettem itthon. : ) Néha kell egy kis magány, hogy az ember álmodozhasson, vagy csak egyszerűen örüljön a puszta Létnek. Alapjábavéve szükségem van a nyüzsgésre, csak néha jól esik a Csend társasága is. Odakint süt a Nap - ez fontos számomra, noha a felhőket is szeretem elnézni, ahogy méltóságteljesen átvonulnak az égen. Még a vadszőlő is zöldell a falakon, van már, amelyik bíborba borult, akad olyan is, ami meg már lehullott. Gyönyörű Ősz köszöntött ránk. Noha ma reggel, amikor a 6:55-ös zónázó vonathoz siettem, még sötét volt, és hideg... De ennek ellenére is csodaszép az idő. Vác meg elbüvőlő. Reggel még bementem a kedvenc cukrászdámba, de áramszünet volt, így forrócsokit nem kaptam, csak fözőtt csoki kockát-ami egy süti-féle, és igen finom. Egyébként, ha bárki az Olvasóim közül Vácott jár, ajánlom a kedvenc kis cukrászdámat. Nem nagy, a piac mögött bújik meg, alig észrevehetően. De egész nagy kínálata van, sőt, többnyire a bőség zavara lép fel, amikor a sütis-pult előtt állok, és döntenem kell(ene). Ám ismerem gyomrom űrtartalmát, és bármennyire is szívesen tömném magamba a több fajta-féle, szem-szájnak ingere tipusú sütiket, nem bírnék el velük...

Mennem kell, később még visszanézek. Ez nem üres fenyegetés... És akkor befejezem szeleburdi gondolataimat. : )

Könnyek a szélben

Méltatlan, ami ebben az országban zajlik. Hova vezet mindez? Noha megfogadtam, hogy nem fogok politikát belevinni a blogomba, de ezt már nem bírom megállni, hogy ne kommentáljam.

Gumitöltények, könnygránát, vízágyú. Ez a receptje a randalínozó embertömegek hathatós szétoszlatására a Magyar Rendörségnek. De miért kell ezt alkalmazni a békésen utcán sétálgatós, '56-ra megemlékezős emberek ellen? Mi volt a bűnük? Csupán annyi, hogy szívükben a Szeretet Lángjával méltó körülmények között akartak megemlékezni azokról a Hősökról, akik Reményt adtak, miszerint a Szabadság nem pusztán illúzió, és vágyálom... Bár most az az érzésem, hogy nagyobb szükségünk van bárminemű Csodára, mint akkor. Noha a Külföld tisztán látja, hogy mi zajlik meggyötört Hazánkban, ám beleavatkozni nem tudnak a mi belügyeinkbe. Röhög rajtunk a Világ... Nem először, és nem is utoljára. És amennyire birka nép a Magyar, most is csak hagyja. Senki ne várjon változást, ne reménykedjen Gyurcsány lemondásában. Nem fog semmi sem változni. Csak több sebesült lesz, és talán köztük halottak is. Zokog a szívem, hogy látom Nemzetem pusztulását. Egy olyan Vezető kell, aki nem csak beszél, hanem tesz, és hisznek neki a népek. (Az én tarsolyomban sajnos nincs ilyen.) Hogy mi lenne a megoldás? Erre a választ ne Tőlem várjátok. Én csak egy vékonyka hang vagyok, akit elnyom a tömeg és a könnygránátok zaja.

Ahol a múlt és a jelen összeforr a jövő tükrében

Ma Délegyházán voltunk lenn, nyílt fekete-öves edzésen. Nem értem, miért paráztam annyit, nem volt semmi olyasmi, ami felzakklatta volna kicsiny lelkivilágomat. Azaz nem kellett kiállnom, hogy megmutassam technikai "nem-tudásom" : ). Még sokat kell gyakorolnom, főleg a Kardrántásra kell ráállnom, mert... Nos, inkább nem kezdem el ecsetelni.

Ez a nap úgy kezdődött, hogy Szandival korahajnalban elindultunk -mivel tegnap Nálunk aludt, így együtt mehettünk, mint, ahogy táborba indulás előtt is. : ) A Kőkin szálltunk fel a vonatra, ami Dunavarsányig repített minket. Onnan gyalog nekivágtunk a Délegyháza felé vezető útnak, a Nomád camping-be. Útközben kocsival felszedett minket a Sallai Géza, és megbeszéltük, hogy nem haragszik rám, és nem bántottam meg semmivel... : ) Aztám megérkeztünk "szenvedéseink szinterére", a táborhelyre... Vegyes érzelmek törtek rám, ahogy újra láttam a partot, a tavat, a Torit, a büfét, és a többi épületet, és helyet, ami ott van, és hozzá tartozik a táborhoz. Nem túl precíz a megfogalmazásom, a lényeg az, hogy egyáltalán nem éreztem magam rosszul, sőt, boldog voltam, hogy viszontláthattam a szívemnek oly' kedves táborhelyet.

11 körül konyhaszolgálatra lettünk fogva, Szandival, Danival, Enivel, a Hajdú Laci irányítása alatt. Hagymát pucoltam, aprítottam-türelemmel megtanították nekem-, és alaposan meg is könnyeztem. De finom lett a csilis bab...! (az éhség minden étel ízét feljavítja) Került bele minden, természetesen az a hüvelyes növény, amiről az étel a nevét kapta, kukorica, paprika, és valami piros színű lötyi. A fözöcskézés után/közben egy kis edzés, és párbaj következett, Krecsmarik Zsuzsival kerültem szembe. Aztán a "Nagyok" gyékényt vágták, András kenshin egy égő gyékénnyel bánt el. Aztán az idő elrepült és már 5 óra lett. A társaság jóízűen elfogyasztotta az ételt- senki nem panaszkodott. Majd Gönyével lenéztünk a tópartra, és leültünk egy kicsit nosztalgiázni... : ) Végül csak fél 9 körül értünk haza, mert Csizi - az egyik barnaöves - megígérte, hogy elhoz minket Pestre, de még el kellett mennie valahova. Fél nyolcig vártunk rá, miközben a feketék már javában buliztak, ezért mi Gönyével jobbnak láttuk sétálni és tüzet őrízni menni... A naplemente páratlan és leírhatatlan színekkel szolgált, ahogy a lila és a rózsaszin színárnyalataiban pompázott a felhők közt. A tó sima víze visszatükrözte a fényeket, az egész olybá tünt, mintha egy Munkácsy-festmény lett volna. Úszni most nem mentünk Gönyével... Nem volt fürdőruhánk. : )

Nagyon "furcsa" volt visszontlátni a campinget. Most mindenhol az Ősz jelei mutatkoztak, falevelek borították azt az utat is, amit napjában többször is megjárunk edzések előtt, és után. (jót csoszogtunk benne most) A mosdóban változatlan pók-helyzetek uralkodtak. A partról meg eltüntek a padok.

Délegyháza az a hely, ahol a múlt és a jelen összeforr, és a jövő minden lehetősége ott lebeg. Csak az tudja értékelni azt a nyugalmat, aki nem fél kitárni Lelkét, és befogadni mindazt, amit ott kapunk. Csak az tudja megérteni, miről beszélek, aki átéli.

Közvéleménykutatás

Három teljes napja már, hogy mérni tudom a blog nézettségét. És mivel iszonyat kíváncsi vagyok - elvégre nőnek születtem - szeretném tudni, hogy kik azok az emberek, akik megtisztelnek azzal, hogy gondolataimat olvassák. Bátran lehet nekem írni emilt (ninares@citromail.hu), vagy wiwen üzenetet. Mindenkinek válaszolni fogok. Bármilyen kritikát szívesen fogadok-lehet nemtetszést kifejező is, és szólhat a levél régebbi írásaimról is. Egyébként, a napi olvasottságom átlagosan 10 fő. Nagyon örülök, és nagyon köszönöm!!! A google is kidobja Nolasyn Krónikáit, ha valaki rákeres a "gólyák esküjére", akkor megtalálja, a negyedik helyen.

Ma megjártuk az Ikeát. Új ágyunk lesz, mert a régiek kiszolgálták az idejüket. Mindenki vésse eszébe, utálok vásárolni! Ennek tudatában próbáljon meg bárki is megkérni, hogy kisérjem el bárhova is pénzköltési céllal. Csak akkor megyek bármit is venni, ha tudom, mit akarok, és megyek, megveszem, ennyi. Nagyon hisztis tudok lenni, ha már céltalanul kóborlunk az áruk kinálta polcok között.

Holnap megyünk le Délegyházára, nyílt feketeöves edzésre. Gönye szerint, nincs miért aggódnom. Lemegyünk, és edzünk egy jót. Senki nem fog belémkötni, semmi ilyesmire nem kell számítanom... Én hiszek neki, és most nyugodt vagyok. Majd holnap úgyis minden kiderül. Most megyek egy kicsit gyakorolni nunchakuzni. Nagyon szeretem, de van még mit gyakorolnom... Szandi ma nálunk alszik, akárcsak a táborba indulás előtt. Kicsit nosztalgiázni fogunk holnap. Az emlékek, az a rengeteg érzés, ami a bűvkörébe vont a tábor ideje alatt, mintha csak egy másik világba kerültem volna 5 napra...

Költői hitvallás

Minden írói álmokat dédelgető egyed egyszer eljut arra a pontra, hogy szavakba foglalja költői hitvallását. Egyfajta eligazódás gyanánt a világ kis és nagy dolgaiban. Én most érzem úgy, hogy szavakba kell foglalnom a véleményem az Életemről, és azon emberekről, akik igen fontos szerepet töltenek be nálam.

Sokszor gondolkodtam azon, vajon mi az az erő, ami arra motivál, hogy újra és újra történeteket álmodjak, amiket aztán papirra, vagy virtuális formába önthetek. Válasz nem mindig születik, de ha mégis, az akkor annyira ködös, és megfoghatatlan, hogy mire eljön a Hajnal, már csak emlékfoszlányok silány másolata marad meg belőle.

Vannak Dolgok az Életben, amik nélkül nem lenne értelme a Létnek. De ezen említett, és most még csak homályosan megfogalmazott Dolgokról hajlamosak vagyunk mi gyarló emberek megfeledkezni, beleveszve a mindennapok rohanásába. Pedig nem kell több, csak egy pillanatra megállni, és körbekémlelni magunk körül. Most, ebben a percben nézz körbe! Mit látsz? (A monitor villodzó fénye nem számít...) Talán van egy ablak a gép mellett, vagy valahol, a szobában ahol most, ebben a percben tartozkódol. Sétálj oda, és nézz ki, az ablakon túlra, ami egy másik világot rejt, elszeparálva Tőled. Lehet, hogy csak egy tűzfalat fogsz látni, amit lehet, hogy vadszőlő nőtt körbe úgy, ahogy azt a futónövények márcsak tenni szokták. Vagy, emeld fel tekíntetedet az Égre, lehet, hogy már késő este van, lehet, hogy ragyogó napsütés. Teljesen mindegy, mert hatalmadban áll a Képzeleted segítségével megváltoztatni azt, ébren álmodva. Lehetőséged van dönteni, most, ebben a percben. Mert helyetted, Kedves Kobór Lélek, senki nem fog döntést hozni. Ha valaki más dönti el, mitévő legyél, akkor nem is vagy Önmagad. Csak egy elveszett valami, ami keres valamit. Megfoghatatlan, igaz? Mondtam én az elején, hogy nem lesz könnyű. Nemes feladat megfogalmazni azt, amit szinte lehetetlen. De ne feledd, Életed felett Neked van hatalmad, s nem másnak. Merj élni, mert ezért születtél. Céltalannak tűnik mindez? Minek születtél meg? Hiszen van a Földön hat milliárd ember, köztük csak egy lennél? Nem akarlak elkeseríteni, de Te csak egy vagy a sok közül. De nem akármilyen egy. Belőled csak egyetlen van, megismételhetetlen, leutánozhatatlan, komplett személyiséggel, vágyakkal, tervekkel, élettel. Szóval, senki ne merészeljen nekem azzal jönni, hogy Ő nem számít, mert így-meg-úgy és stb. Ez nem kifogás. És az akadályok, nos azok is csak értünk vannak. Megint egy furcsa gondolat... Hogy lehetne valami értünk, amikor az pont akadályoztatt minket? Viszont, ha nem lenne, akkor kevesebb tapasztalatunk lenne, és akkor talán nehezebben boldogulnánk az útvesztők kinálta lehetőségek között. Lehet, úgy tűnik, egyes embertársaink irigylésre méltóan élnek. Mi lenne az Ő titkuk? Elárulhatom Neked, semmi, ami számodra hasznos lenne. Minden ember külön projekttel rendelkezik, ami az egyiknek bejön, a másiknak nem biztos, hogy jó. Így bátran állíthatom, senkit nem szabad irigyelni elért dolgaiért. Mindenki saját magáért felelős. Bátor szívvel, előre tekíntve lehet csak menni. (ha hátra nézel, s a múltban merengsz, megbotlasz az utadon burjánzó gyökerekben) Még mindig azt mondod, nincs Célod? Gondolj arra, hogy nem véletlen születtél meg. Talán mind egy nagyobb terv részei vagyunk, talán nem. Ezt mindenki maga döntse el. De ha már mindenképp akarsz egy Célt magadnak, szerezz be egy kisállatot, akit gondozni kell, nap, mint nap. (de még egy virág is megteszi :) Ne emészd sose Magad azon, hogy mi volt, ami megtörtént, azon már úgysem tudsz változtatni. (Hacsak nem fedezted fel az időutazás titkát, de akkor feltétlen szólj nekem! Lenne egy-két történelmi esemény, amin szívesen ott lennék, persze, csak mint néző...) Ha Valakivel "bajod" van, állj elé, és mondd el. Még senkit sem ettek meg azért, mert öszínte volt. (Eltekintve azoktól a keresztényektől, akiket anno felfalattak az oroszlánokkal, de szerencsére már a XXI. (?) században élünk... :) Ne feledd, nem tudhatod, hogy meddig élsz, mennyi van hátra, lehet, hogy a következő percben elhagyod ezt a világot, lehet, hogy el sem jutsz a mai blogom végéig -elég hosszúra nyúlt. Élj úgy, ahogy tetszik. Oho, azt mondod erre, az nem ilyen egyszerű. Erre én azt mondom, akkor saját Magad vagy saját Magad akadálya...

Jah, és nevess, sokat, amennyit csak lehet. Az minden búra és bánatra gyógyír.

Dióhéjben ennyi lenne : )

Végül, de nem utoljára: minden, mi itt áll, meglehet tévedés...

Yusaki : )

Szerda óta nem írtam. Ezt már mások is észrevették, és akadt olyan is, aki nem átalott ezt a szememre vetni. Ezt persze teljességgel megértem, hiszen milyen hanyag blogíró vagyok...

Csütörtökön elkisértem Dody-t könyvszponzorszerző útjára. Meghírdetnek egy történelmi versenyt, ami Klebersberg Kúno nevéhez fűződik. Jó érzés volt olyan emberekkel találkozni, aki támogató szeretetükről biztosítják a Jobbikot.

Délután edzésem volt-nem késtem el. Iszonyat jól éreztem magam-noha a Kardozásom még mindig nem olyan, mint lennie kellene, de majd egyszer, nem vagyok kétségbeesve. Jött egy új lány a Csapatba, Luca, aki konduktor-pedagógusnak tanul, most elsőéves, és nagyon jól tud masszírozni. Ez mind hasznos tulajdonság, főleg, ha az ember már most előre tervez a táborra... :)

Pénteken korahajnalban Gönye átjött, és elmentünk Vácra. Sajnos könyvtárismeretre nem tudott beülni, mert a Tanár, hogy is fogalmazzak, igen érdekes személyiség, de amúgy semmi bajom nincs vele. Aztán egészségügyi alapismereten megtekíntettük a Super Size Me-t. Volt egy két rész, amit nem bírtam, de csak azért, mert reggel nekem is rendetlenkedett a gyomrom. Miután visszaértünk a városba, kimentünk Enihez a Hoventára, ami tök jó lett volna, ha nem lettem volna kicsit rosszul, szóval, gyorsan hazajöttünk, én meg ünneprontó voltam... : ( Szombaton sajnos nem tudtam elmenni Eninek a szülinapi összejövetelére, ágyba lettem parancsolva. De elég hamar összeszedtem magam hála az Anyukám és Gönye gondoskodásának.

A szombat a teljes nyugalom jegyében telt. Bosyka átjött kicsit, szerencsére teljesen jól érzi magát, ment bowlingozni a Patikával, szülinapot ünnepeltek.

Vasárnap a Csajaimmal találkoztam. Kitti és Szandi társaságában mentünk ki Pesterzsébetre, szintén szülinapot ünnepelni, ott, ahol régen Szandi is dolgozott McDonalds'-ban. (én még erősen a pénteki Super Size Me, és rosszullétem hatása alatt voltam...) Üveget festettünk, hennáztunk, de csak hennafilctoll volt, ezért hazajöttünk, és feketehennával mindenkinek készítettem mintát. Gönye hazament tanulni, mert kedden ZH-zik. (valami olyasmiből, aminek a megértéséhez az én agysejteim igen kevésnek bizonyulnak. Szombaton kinyomtattuk a könyvet... A Számitásizé alapjai, vagy valami ilyesmi.)

És a Csajokkal megalapítottuk a Yusaki-t : ). De erről most nem írhatok többet... Majd egyszer... Csak a benfennteseknek...

Október 11. : )

Csak úgy telnek a napok, és én azt veszem észre, hogy a vonatsínek metnén már bíborba borul a Természet. A reggeli napsütés cirógatásában még élénkebb színekben pompázik. Csodás látvány, főleg az álmos diákoknak, akik Vác felé száguldanak a kora hajnali órákban.

Ma Családszociológián megintcsak a párkapcsolatokat boncolgattuk, vajon mitől tökéletes, vagy közelít a tökéletesség felé? És mi a biztosíték arra, hogy 35 év után is erős kötelék marad? Erre, és ehhez hasonló kérdésekre keressük a választ, miközben az órűn bemutatott, vagy felhozott mintákon keresztül láthatjuk, hogy mi műkődik, vagy éppen nem.

Nekem nincs okom panaszra... : )

Eljön az a pillanat is, amikor mindenkivel megosztom az órán megszerzett hasznos tapasztalatokat. De már megint sikerült elég kései órában blogírásba kezdeni. Majd egy legközelebbi időpontban.

Ma egyébként a nunchakummal barátkoztam, és már kezdjük megkedvelni egymást, azaz, most már nagyjából azt csinálja, amit én akarok, és nem leng ki a maga útjára.

Ma is látom a Holdat innen, a számítógép mellől, ahogy az ablakunkon lágyan bekúszik a szobába, és az árnykékokat útjából elzavarja.

Sütni fog a Nap...

...egész héten, ha pedig nem, akkor is csak mi nem fogjuk látni a felhők miatt. Nincs időm most írni, fel kell varrnom a hakamám, a múltkor is kevéske kellett hozzá, hogy ne essek pofára Kardozás közben.

Most is cask azért írok, hogy ne mondhassák azt, hogy elhanyagolom a blogom.

Ezercsillag is jól érzi magát, még nem mutatja a kipusztulás tüneteit. (tegnap óta...)

Szóval, most megyek varrogatni, aztán edzésre.

Egyszercsak eljön a péntek. Linka is, meg én is nagyon várjuk a pénteket. (már most, hétfőn)

Sushi, nyami :)

Nekem izlik, kövezzenek meg érte, de ma nagyon finom sushit ettem. Lazacos, nyam!!! Persze, wasabi nélkül. Ám az kiderült, hogy csupán két darab algába tekert, rizzsel megtömködött nyers haldarabot tudok letuszkolni élvezettel a torkomon. A harmadik már kevésbbé finom. Szóval, ezen fenti állítások után, jogal kijelenthetjük, hogy két darab sushira vagyok limitálva.

Elmentem Gönye által közvetített Sipi kérésére bemutatozni, de én néző és szorólapozó voltam. Csupán fél éve vagyok a Csapat tagja, és technikai tudásom még nem éri el a bemutatós szintet. De Gönye tényleg jól csinálja. Tudom, hogy nem hiszi el nekem, mondván, hogy én elfogult vagyok, pedig ezesetben tényleg nem így van. :)

Aztán megnéztük a bonsai-kiállítást is, és szereztem egy Ezercsillag nevű pici fát. Amit ezentúl szeretettel és áhítattal gondozhatok. Két-három naponta kell meglocsolni, félévente egyszer tápot neki, és persze nyesegetni, olyan formára, amilyenre akarjuk. (jobb leszek a végén, mint Ollókezű Edward)

Most éppen arra várok, hogy a többiek egyenek, aztán megyünk a Délibe, kikisérjük Istvánt.

Jah, és majdnem elfelejtettem fontos bejegyzést ejteni a tegnapi Moccanj! napról. A Húgomék sulijának csepeli részlegének udvarán zajlott, és besöpörtem minden díjat, amit lehetett nyerni, ugrókötelezésért, helyből távolugrásért, és egy körös futásért. De mivel én olyan jószívű vagyok, ezért a nyeremények nagyrészét-ami édesség volt, és gumicukor, amit amúgy sem szeretek- elajándékoztam a gyerköcöknek. (mielőtt még bárki azzal gyanúsítana meg, hogy elnyertem mindent a kicsik elől, közlöm, hogy két kategória volt, 10 éven alul, és 10 éven felül, így mindenkinek esélye volt nyerni. Most viszont, izomlázam van, és csak egy kis masszásra várok.)

Képek erről-arról :)

A napokban képeket kaptam innen-onnan, s mivel egy blog úgy jó, ha van rajta kép is, így kirakok egy keveset... Csak azokat, amik valóban publikusak.

Paintball

Az "egyes" csapat

A "kettes" csapat

Harc a világbékéért...

Küzdelem után :)

Hazafelé... :)

Életképek edzés után

Szandival a Fáraóban :)


Patkó Ban

Szandi és Dani

Zoli és Csaba

Szandi és a nagy korsó sör : )

Egy átlagos edzés utáni kép

Együtt a csapat egy része... : )

Szerda van, Október 04.-e, 2006.

És nagyjából ennyi az egész.

Na jó, nem. De vannak dolgok, amikről kedvem nincs beszélni, mások meg unalmasnak hathatnak. Nekem érdekesek, mint például ma reggel Vácott felhős volt az ég, és néhány fénysugár keresztüljutott rajta, és fátyolt vont a földig, mintha mesebeli színházi függöny lenne, ami csak arra várt, hogy elhúzzák, és megkezdődjön a Természet előadása, amit mindig és mindenkor első sorból nézhetünk végig.

Aztán, ne felejtsük el megemlíteni a fantörpikus családszociológiát, ami tényleg jó volt, és igen fontos dolgok kerülnek szóba. Egy biztos, ezen az órán nem írtam semmilyen novellát, nem úgy, mint társadalomismereten, szoc.munkán... etc.

Tegnap este Gönye és Dody társaságában kártyáztam, és Gönye nyert, Dody lett az utolsó, mert az utolsó két körben kétszer handaltünk, és akkor mind a kétszer a teljes pakli a kezében volt. Vagy mi.

Na mentem hajat mosni, ennyit a mai izgalmas és fennkölt blogomból, de a szemem nagyon nem bírja már, aludni kíván menni, de előtte még megszabadulok az elmúlt nap porától lágy víz segítségével. Juhu.

Rám-szakadék

Tegnap felkerekedtünk, és meg sem álltunk, amíg a lábunk bírta, illetve, még azután is folytattuk utunk, hogy alsó végtagjaink remegtek, és megálljért kiálltottak. De mi nem hagytuk magunk, és mentünk, ösvényünk vízesésen, csordogáló patakon, és éles sziklák között vezetett. A Rám-szakadékon másztunk keresztül, Húgom, Joyce és Gönye társaságában. (no meg én, de ha én nem lettem volna ott, akkor most e sorokat nem tudnám a valóságnak hűen leírni...)

Vonattal mentünk a Dömösi átkelés megállóig, és ott komppal átkeltünk a Dunán. Tartottunk egy rövid két betűs kitérős szünetet, majd nekivágtunk a Nagy Kalandnak a Rám-Szakadékhoz. (A továbbiakban N-K-R-Sz. :)

Mentünk az orrunk után. Találtunk egy régi játszóteret, ahol aztán kicsit megpihentünk, és libikokáztunk egyet... :). Rákészültünk a N-K-R-Sz-re. Először hosszan betonút vezetett előre. Már kezdtem kétségbeesni, hogy mikor érünk már oda, és kínomban próbáltam énekelni is, utitársaim legnagyobb örömére, de aztán inkább abbahagytam... Közkivánatra.

Végül megérkeztünk a valódi utunk elejéhez. (Azért írom így, mert a betonút nem feltétlen tekínthető túrának.) Ragyogó időnk volt, mintha csak nekünk rendelték volna... :) A Rám-szakadék -azoknak írom, akik még nem jártak ott- egy patakon vezet közvetlenül végig. Csipkézett sziklák szegélyezik némelyütt, vízesésekkel tarkítva. Felértünk valami hegy tetejére, ahol röpke pihenőt eszközöltünk, és elfogyasztottuk a csokit. Majd a maradék kaját is elpusztítottuk-a későbbiekben meg éhes voltam-, és a "fantom" buszmegálló felé indultunk... Gyönyörű helyeken vezetett utunk. Alig megerőltető lankás oldalon ereszkedtünk le, bár volt egy röpke kitérő, amikor a susnyásban akartunk volna rövidíteni, minek következtében néhány csaláncsípést és tapasztalatot gyüjtőttünk. (azaz, ne térj le az útról térkép nélkül) A végére kellemesen elfáradtunk. Jól éreztünk magunkat, leszámítva, hogy Joyce bokája megrándult, Gönye pedig ráesett a jobb csuklójára, de itthon szakszerű ellátásban részesült.

Szóval a kirándulás, azaz a N-K-R-Sz -szerintem- nagyon jól sikerült-hirtelen ötlettől vezérelve kerekedtünk fel-, a táj csodaszép volt, sütött a Nap, talán az Ősz utolsó szép napja köszöntött ránk. Mindannyian jól éreztük magunkat, csúsztunk-másztunk a sárban, a patakban, és fel, a létrán. Közben a természet feltöltött minket új erővel a dolgos szürke napok egyhangúságához. Bár erről van egy külön elméletem, ami most nem írok le, majd legközelebb.

Este hakamát cseréltünk Gönyével, az enyém jobb neki, az övé jobb nekem. Anyukám csak annyival kommentálta, hogy nem vagyunk komplettek... Ezt mindenki maga döntse el, de köszönjük, mi jól érezzük magunkat így is... Ugye? :)

Ma a Hopp Ferenc Emlékmúzeumban jártunk, de már ott voltam, s azt egy korábbi blogom is megemlíti. Így most zárom sorraim, pedig lenne még mit írni, de már iszonyat álmos vagyok.

Szülinap, töltény, duzzogás...

...tömören így telt a hétvégém.

Szombaton megünnepeltük Apukámnak az 59. szülinapját, szűk családi körben. (cirka 20 fő) Aztán este felmentünk sétálni a várba, Gönye, a Húgom és István társaságában. És Családunk 6 tagúra bővült... Bár, még mindig vannak kérdések bizonyos dolgokban, de a fiatalok majd csak elrendezik. :) Én viszont örülük, és nagyon remélem, hogy boldogok lesznek, and they live happily, everafter... Semmit sem akarok elkiabálni...

Vasárnap mentünk paintballazni a csapattal, Tököl környékére. Gönye és Robi is másik csapatba került :( ez eleve negatívan éríntette piciny lelkivilágom. 6 pálya volt, rögtön először egy találat érte a lapockámat, méghozzá a mellvért hátul védő része mögé, amit még most sem értek, hogyan, hiszen azt elméletileg nem érhette volna el. Aztán jöttek szépen a többi találatok is, bár nem kaptam sokat, sokszor a fejemet érte, ami pedig szintén védve volt. Bár a szeművegem nemegyszer bepárásodott, nem sokat láttam a külvilágból, akkor előtérbe került a többi ösztönöm... Nem is éreztem az idő múlását, pedig fél háromtól fél 6ig lövöldöztünk egymásra. Ért sikerélmény is:). Elemér mellett harcoltam, az egyik pályán a lőszeres dobozt kellett megszereznünk az ellenféltől. Én végig életben maradtam, és a házban meg is találtam a dobozt. És még élve ki is jutottam. Aztán mikor szerepcsere volt, bevackoltam magam a doboz mellé a házba, és lőttem mindenre, ami mozgott, ha be akart jönni. Meg is védtük! De, meg kell említenem, hogy a csapat összedolgozása nélkül biztos nem sikerült volna megvédeni. A többi pálya is izgalmas volt:). Többször is a zászlót kellett (volna) megszerezni, de nem találtuk, mert úgy elrejtették a szervezők, hogy még speciális zászlókeresőkkel sem leltük volna meg... összegezve, iszonyat jól éreztem magam, a kezdeti antilelkesedésem után. (a már említett első lapockatalálat tette be a kaput akkor) Aztán még Csepelen pizzázni mentünk, és még egész emberi időben haza is értem. mindössze egy nagyobb foltom van, és három kisebb. De a nagyobb az kb 5 centi átmérőjű, félhold alakú, és lila színű az alja... De Gönye többet kapott, csak kisebbeket. Erről a Halálos Fegyver jut az eszembe, amikor a csaj-Renee Russou, és a pasi-Mel Gibson azon verseng, hogy kinek van/volt több, és komolyabb sérülése... A mi esetünkben döntetlen... Szerintem:)

Tegnap duzzogtam. Hozzá kell tegyem, mindenkinek lehetnek rossz napjai, nekem tegnap volt. Bárkivel előfordulhat, még velem is, hiába próbálom felvenni a tökéletesség álarcát, nem mindig sikerül. De így vagyok olyan szeretnivaló... És szerény.

Befejztem Bíborka történetét. Ha minden jól megy, ma fel is rakom. Ez akkor fog kiderülni, hogy fent van-e vagy sem, hogy egy újabb link fog megjelenni balra.

Bíborka, a vörös hajú lány, avagy egy fiatal kamaszszív megpróbáltatásai 1.

A novella nem jöhetett volna létre az Apor Vilmos Katolikus Főiskola nyújtotta unalm...akarom írni, csodálatos órái nélkül, és drága Linka közreműkődésének hiányában sem.

A nem kimondottan szép arcocska színe vörösbe szaladt át. Hatalmas könnycsepp jelent meg a tűrkizkék szemekben. Hiába fogadta meg, hogy soha nem fog mások előtt sírni, most minden-mindegy alapon hagyta, hogy a könnyek végigguruljanak orcáján.
Sokféle könnycseppet különböztetünk meg, lehet édes, mint az öröm könnye, lehet keserű, mint a bánaté, és van a mindent felülmúló künnycsepp, a megalázottság könnyei.
A teremben senki nem mert szólni. Az osztályt megdöbbentette a lány érzékenysége. Az eddigi csúfolásaik tárgya éppoly érző lény, mint ők. Hirtelen a szégyen érzete árasztotta el őket. Mindenkinek önkéntelenül is eszébe jutottak olyan emlékek, amikre senki sem gondol vissza szívesen. Az együttérzés hullámként söpört végig az osztályon, és néma fogadalmat tettek, többet nem fogják gúnyos megjegyzések céltűzébe állítani őt, a lányt, akinek bűne mindössze annyi volt, hogy vörös hajkoronával ajándékozta meg az ég.
Bíborka megtörölte szemeit, kitartóan a fölset nézte, várta, mikor nyeli el őt végre. Megpróbáltatásainak a tanár betoppanása vetett véget. Mindenki a helyére ment, ő a hátsó padhoz somfordált abban a reményben, hogy élete hátralevő részében láthatatlan lesz.
Az óa tárgyára utólag sem tudott volna visszaemlékezni, amikor kicsengettek, úgy érezte, mintha mély álomból tért volna vissza a valóságba. Az utolsó óra volt már, de még csak szerda. Két napot még túl kell élnie, aztán a hétvégén az otthon védő falai közé menekülhet. A többiek zsibbongva készülődtek haza, ő igyekezett minél csendesebben elhagyni a terepet. Éppen az ajtóhoz ért már, amikor az osztály két főkolomposa az útját állta. Bíborka igyekezett elkerülni tekíntetüket, de amikor véletlenül Marcell szemébe nézett, a fiú kitartóan szuggerálta őtt, így képtelen volt másmerre nézni. "mára még nem volt elég?"-gondolta a lány, szíve újra hevesen kezdett verni, s Lelke újfent zaklatottá vált.
- Bóbita... vagyis, Bíborka! - szólt a fiú. Az osztály köréjük sereglett, csendben várták a fejleményeket. A lány nem szólt semmit, erősen küzdött, hogy ne sírjon megint. - Bíborka - folytatta Marcell. - Szeretnénk tőled bocsánatot kérni, amiért olyan csúnyán viselkedtünk Veled! - a lány alaposan megfigyelte Marcell arcát, vajon hihet neki? Miért kérne bocsánatot tőle, hiszen az elmúlt négy hónap folyamán mindig ő volt a leghangosabb, ha piszkálni akarták őt.
- A bocsánatkéréselfogadva! - hadarta egy szuszra remegő hanggal.
- Jösz holnap, nem?
- Igen.
- Akkor, majd még beszélünk. - bizonytalan mosolyt küldött a lány felé.
- Én is ettől tartok-tette hozzá magában Bíborka, igyekezett minél hamarabb az iskola falain kívül lenni...

FOLYTATÁSA (egyszercsak) következik...:)

Várom a véleményket, bár, ez egy aprócska részlet volt...

Magánvélemény

Végülis egy Barátom sem volt ott azok között, akik az MTV-nél vandálkodtak. Mert a végén már nem arra ment ki a játék, hogy átadják a petíciót-információim szerint-, hanem fosztogatásba csapott át az egész . De erre nem is nagyon szándékozom több szót fecsérelni, mert 1., mindenki ismeri, hogy melyik oldal felé húz a Szívem; 2., mindenkinek meg van a maga véleménye a politikáról-a legmocskosabb dolog, amivel valaha is találkoztam...; 3., tiszteletben tartom akárkinek is a meggyőződését, mert nincs sem jogom, sem tisztem, hogy pálcát törjek bárki felett is. És végül, de nem utolsósorban, Dody jobban ért hozzá, mint én, ezért ezt a részét ráhagyom. :)

Más téma: ma családszociológián azon tanakodtunk, hogy mi a jobb, érdekházasság, vagy értékközösség. Noha a történelemben láttunk példát arra, hogy az érdekházasság végül szerelemmel végződött, és értékközösséggé alakult át. Mitől tudhatjuk, hogy "jó" párkapcsolatban élünk? Egyik főbb ismérve az, hogy a felek a másik tulajdonságait pozítivan látja-legyen szó bármiről is, és ez talán a külvilág számára érthetetlen lehet. De fontos megemlítenem, hogy a kapcsolat -jobb esetben- két tagja külön világban él, amit a környezet nem feltétlen ért, de nem is nagyon tartozik rájuk. Ők egymással egy felsőbb közegben vannak. Két fél így lesz egy egész, és szoros kötelék alakul ki köztük az idő folyamán, erősebb még az atomok közti kölcsönhatásoknál is. Mindenkinek a rendelkezésére áll a lehetőség, hogy ilyen kapcsolatban éljen. Bátorság kell, hogy belevágjon, egy Társ, aki még viszont is szeret, és elfogadóképesség ("úgy szeretlek, ahogy vagy:)". De elsősorban nem a másikat kell elfogadnunk, hanem önmagunkkal kell megbékélnünk. Amíg bennünk nincs rend, addig a világot is kuszának látjuk. Persze, most akárki azt mondhatná, hogy könnyen beszélek. Az én receptem az, hogy élek és szeretek. Ennél több nem is kell. Nem szabad a holnapokon problámázni, mivel rengeteg lehetséges jövő áll előttünk. Mi dönthetjük el, hogy merre megyünk, melyiket választjuk. És még valami, határozottan ártalmas azon görcsölni, hogy mikor jön a "Nagy Ő". (bár én személy szerint nem vagyok megbékélve ezzel a titulussal) Jön, amikor jönnie kell. Egy perccel sem később, egy perccel sem hamarabb. Mert lehet, hogy ha nem a megfelelő időben toppan be életünkbe, akkor talán nem tudjuk úgy értékelni, ahogy megérdemelné.
Még sokáig tudnám ragozni, de most huszárvágással pontot teszek szavaim végére. Egyszercsak megint folytatom... Addig pedig, hagyom, hogy a gondolataim fénysebeséggel száguldhassanak tovább a csillagok és bolygórendszerek között...

Köszönöm a csodaszép rózsákat:)

Hová süllyed a Világ?

Hova tart ez a Világ? Komolyan, kedvem lenne jó messzire elmenni innen, ahol békén hagynának élni, minden politikától és erőszaktól távol. De harcosnak születtem, mint mindannyian. Meg kell védenünk a Hazánkat, mert lassan már semmi sem lesz, amit Hazának hívhatunk. Az embernek tudnia kell, hogy honnan jött, hogy lássa, hova tart. De az ösvényt, melyen mehetünk, köd lengi be. Hiába áll tengernyi lehetőség előttönk, nem látom, hogy a ma éjszaka eseményei hova vezetnek. Aggódom a Barátaimért, akik most kinn vannak, és próbálnak bejutni az MTV épületébe. '56 megismétlődne? Erre ma még nem tudok választ adni...

"Isten engem úgy segéljen!"

Túl vagyok az első napokon a suliban, pontosabban, az első napon, mert a mait csúnyán ellógtam - sosincs korán elkezdeni... A következő történt ugyanis: én teljesen abban a hitben voltam, hogy nem lesz tanítás, mert ma volt az évnyító mise és a Gólyák esküje a váci Domban, de tévedtem, mert előtte és utána is volt. De én már beszerveztem a Családom és Bosykát, hogy jöjjenek el velem, így végül a cukrászdában kötöttünk ki, ahol nagyon finom, szavakba nem önthető ízű diós sütit tömtem magamba. Nyam. A cukrászda már a múltkor is nagyon szimpatikusnak találtatott számomra, most már hívatalosan is a kedvencemmé avanzsáltam. :) Aztán letettük az esküt a mise után, majd hazajöttem. Később Linkával találkoztam - Ő becsületesen végig bent maradt :), legalább kettőnk közül egyikünk - és könyveket hajkurásztunk. Végül majdhogynem sikerrel jártunk. Végülis iszonyat drága német nyelvkkönyvet és egy fuvola kottát szereztünk. Majd Gönye is előkerült, kikisértük Kittit a Délibe, majd átmásztunk a váron, aztán most már itt vagyok, és lázasan pötyögöm gondolataimat.

Mostanában az olvasási időm lekorlátozódott a Vác és Budapest közötti napi kétszer 25 perces vonatútra. Nincs okom panaszra, mert az időm fennálló részét is hasznosan tudom eltölteni. :) Olvasok most egy könyvet, a címe az, hogy a Legenda, David Gemmel tollából. A könyvben az tetszik a legjobban, hogy nem csak a történet tart fogva, hanem olyan alapvető igazságokat ír le, amiket magam, és minden más ember társam is tud, de eddig nem volt senki, aki megfogalmazta volna. Az egyik ilyen bölcselet, ami megragadott a Szerelemről szólt, nem szó szerint idézem, azt írom le, amit kihámoztam belőle: a férfi és a nő tökéletes párt alkot, növelik egymás erősségeit, ellensúlyozzák egymás gyengéit. A szerelem erőt ad, hogy legyűrjük félelmeinket. Feltölti az embert, ha az illető nem fél kitárni Lelkét.* A félelem az egyik legveszélyesebb démon, a másik ilyen szerintem a zöld szemű szörny. Nem csak egy párkapcsolatban keserítheti meg az egyed életét, hanem Barátok közt is. Ahol pedig féltékenység van két Barát között, már nem nevezhető öszínte és igaz Barátságnak, mert az írigység közéjük áll. Persze, mindennek vannak buktatói, de ha nem lennének, túl egyszerű lenne minden. Szeretni kell, csak ennyi kell, mert szeretve lenni jó, vagy valami ilyesmi...

Tegnap este edzés után még moziba mentünk Gönyével, Lady in the water, M. Night Syhamalan filmje. Nagyon-nagyon tetszett!!! Meg fogom szerezni DVD-n, extrákkal együtt. Erről még fogok írni. De most megyek aludni, mert holnap korán kelek, és már késő van.

* Én is úgy érzem, hogy nincs mitől félnem... Azta, de magabiztos vagyok...:)

Törődés, Gondoskodás, Szeretet

Most már biztos, hogy el lettem kényesztettve az utóbbi időben... :)

Elég sok mindenről akarok írni a mai blogomba, na majd meglátjuk, hogy végül mi fog kisülni, mert többnyire úgy alakul, elkezdem püffölni a klaviaturát, az agyamban száguldanak a gondolatok, és hiába gépelek sebesen, nem mindig tudok velük lépést tartani...

Tegnap megintcsak a ZP-ben kötöttünk ki, Eleven Hold koncerten, Húgom, Gönye, Bosyka és Joyce társaságában, aztán maradtunk még táncolni egy kicsit. Tök szép volt a Hold, mikor este odaértünk, sárgás fényben derengett, éppen úgy, mint egy hónapja is, a Sayonara party előtt... Akkor Szandi képzeletének száguldása révén szinte lelki szemeink előtt láttuk, amint éppen Tél van, és farkasok vonyítanak valahol nem messze tőlünk. Mindössze egy hónap telt el a tábor óta, és mégis olybá' tűnik, mintha már évek múltak volna el. Rohan az idő, de hova ez a sietség? :)

A héten Nikával a kapcsolatok mivoltánk töprengtünk, hogy vajon mi tartja össze az embereket? Az egyik fontos kritérium szerintünk a kompromisszumkötő-képesség és az a fontos mondatocska, mi úgy hangzik: "Úgy szeretlek, ahogy vagy." :) Elfogadni a másikat minden hülyeségével, de nem csak egy párkapcsolatban, hanem a Családunkat, a Barátainkat is. És, nem utolsósorban nem árt, ha magunkkal is megbékélünk. Mi van akkor, ha itt-ott van rajtam egy kis felesleg? Az égvilágon semmi. A lényeg, hogy én jól érezzem magam a bőrömben. Aztán, akinek nem tetszem, azzal nem is foglalkozom. Nem érdemli meg a figyelmem. Nem a külsőségek alapján kell dönteni. De ez egy másik történet. Most zárom soraim, mert megyünk kutyát sétáltatni.

Rég írtam

Mostanában nagyon hanyag blogozó vagyok. Szíves elnézését kérem mindenkitől, akiket olvasóim hű táborában üdvözölhetek. (Azt az 5 darab embert...:) Dody volt szíves felhívni figyelmem, hogy írjak. Nem, mintha ez számomra kötelesség lenne, csak egyszerűen kevés 24 óra egy napból, vagy alvásra kellene kevesebb időt fordítanom. Még kevesebbet... De nincs ok panaszra, hiszen süt a Nap, szép vénasszonyok nyara köszöntött reánk.

Tegnap Gönyével megmásztuk a Sas-hegyet. De előtte még benéztünk a Sportkórházba a lába végett. Falábat és kampós kezet szeretett volna, de nem volt a méretében, ezért erről a tervéről le kellett tennie...:) Most egy hónapig kimélnie kell a lábát. Ezért mentünk sziklát mászni.

Linkával összeállítottuk az órarendünket. Nem túl jó, de lehetne rosszabb is, ezért egész elviselhetőnek találtatott. Lesz "A" meg "B" hetünk. Csodás.

Éjjel elaludhattam a nyakam, mert most úgy be van állva. (Ez nem teljesen közérdekű közlemény volt). Ma edzés, előtte még felszedem Szandit a Moszkván. Annyira szükségem van mozgásra! Erre hétfőn jöttem rá, a tábor óta tartott első edzésen. Jött néhány új ember, ami nagyon helyes, bővül a csapat. Tanítottuk őket párbajozni. Kicsit fura volt, legalábbis számomra, hiszen nemrégiben még engem okítottak mindenfélére, most meg nekem kell átadnom a "tudásom". De egy fehér öves srácot - Milánt - orrba vágtam, teljesen véletlenül. Párbajoztunk, és kicsit elcsúszott a vágásom. Emlékeimben még elevenen él az első ütőfás élményeim. Amikor még félve támadtam másokra, aztán egyszer Szandi szemüvegét is levertem... Az önkontroll jegyében.

Új ösvények a susnyásban

Ma Vácott voltunk, megnéztük az ártéri tanösvényt... Azaz, új utakat kerestünk a pallós mentén. (Egyedülálló módon az országban csak itt van olyan út a Duna ártéri erdejében, ami a talajtól fél méter magasra épített fahíd, ami végigvezet úgy 150 m-en keresztül az ártéri erdőben. Nagyon hangulatos, mitöbb, Gönyével megállapítottuk, hogy romantikus, vadregényes táj. Le is tértünk a "kitaposott" ösvényről, és a kidölt fák törzsén kerestünk új lehetőségeket az ártéri kóborlásra. Elég messze mentünk az úttól, ahol Húgom és István vártak minket. Közben rengeteg leveli béka -akik lényegesen gyorsabbak nálam, de még jó, mert Gólya vagyok- és vörös légivadász sertepertélt körülöttünk. Majd, miután alaposan összemaszatoltuk magunkat, és ettem, továbbindultunk a cukrászda felé. De találtunk egy játszóteret, ahol mindenképp ki kellett próbálnunk azt a csuszkát, ami kötélpályán megy végig. Becsületesen beálltunk a sorba, a gyerekek mögé, és egy menet erejéig "repültünk"... :) Aztán csak eljutottunk a cukrászdába, ahol degeszre ettük magunkat fagyival, a fiúk meg sütivel. Végül felszálltunk a vonatra, ami hazahozott minket. Jó volt ez a nap is. Talán egyike az olyan szabad hétvégéimnek, amikor még van időm mindenre, és nem görnyedek meg a tanulás súlya alatt. Még kialakulóban van, hogy milyenek lesznek a mindennapjaim. Holnap lesz az első edzésem is, két hét után először. Már nagyon hiányzott! Bár, kicsit furcsa lesz újra visszarázódni. A tábor óta sok minden történt, és olyan, mintha egy örökkévalóság telt el volna azóta. Kíváncsian várom az izgalmas holnapokat! Mert minden nap tartogat valamit...;)

Kezd a Shrek... Egyik kedvencem.

Virágok nyílnak a réten

Sorjában a negyedik esküvőn voltunk tegnap. Anikó, egykori angolos tanítványom ment férjhez, azaz, ahogy a meghívón írták: "Miután meggyőzödtünk arról, hogy nekünk együtt a legjobb, ezért a sikeres folytatás érdekében 2006. szeptember 02.-án összeházasodunk." :) Református szertartáson voltunk, eddigi életem folyamán egy keresztelőn voltam, ami szintén Református volt, és az se tegnap történt, de egész jól feltaláltam magam arra nézve, hogy mikor mit kell(ene) tenni, vagy mondani. Egyébiránt, érdekelnek világunk sokszínűségéhez hozzájáruló különböző vallások, de nem nagyon van alkalmam közelebbről is megfigyelni. (Ez tudom elég furcsán hangzik, de én a megfigyelésen azt értem, hogy elmenni, és résztvenni egy szertartáson.) Egy biztos, a Református Lelkészek többet tudnak beszélni, mint a Római Katolikus papok. Számomra az volt a különös, hogy nem kellett sem térdet hajtani, sem keresztet vetni, amikor beléptünk a Templomba, mint ahogy azt az elmúlt 21 év folyamán megszoktam.

Aztán, mint minden esküvőn, miután gratuláltunk az Ifjú Párnak - akik nagyon bájosak voltak :) -következett a menyasszonyi csokor eldobása a még kiárusító sorban lévő hajadonok számára. Anikó háromszor is hátranézett, hogy hol állok. Látam a szemében, hogy mire készül... Az első próbálkozás nem volt teljesen sikeres, a csokrok előttem potyantak le a földre, és a mellettem álló lány gondolkodás nélkül rávetette magát. Nem nagyon zavartattam magam, hogy magamhoz ragadjam bármelyiket is- három, barack színű tearózsákból font csokor került reptetésre. A Násznagy azt mondta, hogy ez nem volt jó, mégegyszer. Anikó megint bemérte, hogy hol találhatna el a csokrokkal. Aztán megint eldobta... Az egyik végül nálam kötött ki. De nem tudom, mennyire érvényes az, ha direkt az embernek dobják? :) De senki ne készüljön úgy, hogy a közeljövőben engem fog fehér ruhában látni. Az még kicsit odébb van... Várom a jelentkezőket koszorúslányoknak...:)


Aztán este elmentünk még táncolni, a Húgom, Bubu és István társaságában. Csocsoztunk egyet, de Lord Boo mindenkit lealázott, nem lehet ellene nyerni. Kb. 2-re értünk haza, aztán most nem rég keltem, Gönye is lassan befut, megyünk Vácra, és megmutatom a Többieknek, hogy hol fogok sínylődni az elkövetkezendő időkben. Eredetileg a Rám-szakadékhoz mentünk volna, de pillanatnyilag nem érzek lelkierőt, hogy menjünk. Megyek, és felöltözöm, mert pizsamában mégsem mehetek.

u.i.: A Húgom reggeli ébresztés gyanánt vörös rózsa csokort kapott...:)

Csak pár sort írok...

...aztán megyek fürdeni és inhalálni, mert kicsit megfáztam-nem vagyok beteg, csak átmenetileg sokszor kell fújnom az orrom-aztán jót alszom, és holnap folytatom a takarítást.

Az előbb lett vége a Lostnak. Igazából az első évadot nem nagyon néztem, most is csak azért ültem le a zajláda elé sorozatnézés céljából, mert jobbat nem találtam a csatornák kínálatai között, nomeg, érdekelt már, hogy mit rejt a bunker. Egyszer régen álmodtam a Szigettel, és valami hasonló helyzettel, ahol a Barátaimmal voltam, és küzdöttünk a túlélésért. Érdekes volt... De már megszoktam, hogy a világ megmentése folyton álmaim központi témája. :) Lehetne rosszabb is.

De most lépek és nem kezdek bele álmaim fejtegetésébe. Noha rövidke lett e bejegyzés, és nem is túl elgondolkodtató, de taknyos orral tőlem most csak ennyi telik.

A nyár utolsó napja

Az égen a felhők eszeveszett gyorsasággal süvítenek. De tudjuk, hogy a felhők felett ott a kék ég, és a ragyogó napsütés. Az egy dolog, hogy most nem látszik. Majd a szél arrébb fújja a felhőket, és akkor megint látszani fog. Addig meg, legalább gyönyörködhetünk a csodaszép alakzatokban, amik kirajzolódnak az égen, képzeletünk párosításával. Tengap, mikor a vonaton ültem, és száguldottam haza a zónázóval, amikor is tekíntettem az égre tévedt. Egy szív alakú felhő úszott el felettem. Elég giccsesen hangzik, tudom én, de akkor is, még sosem láttam ennyire tökéletesnek nevezhető formációt.

Végül tegnap nem volt időm sütni. Majd hétvégén. Ma jön hozzánk Joyce, és holnap együtt mennek suliba a Húgommal. Igen, nekik már holnap kezdődik... Én hétfőn kimegyek Vácra szintfelmérőt írni -úgyse lesz jó, a nyelvtannal mindig hadilábon álltam- aztán elintézem a diákom, sétálok egyet a parton, ha nem lesz hideg. Most mondta az egyik kollégám, hogy meg akarják szüntetni a zónázó vonatokat. Na, már csak az hiányozna. 25 perc helyett utazhatnék 45 percet. De, legalább többet olvashatnék. Mivel Linka, Buki és Hugi is Vácon fog lakni, kénytelen leszek egyedül utazni nap, mint nap. Azt hiszem, az elkövetkezendő időkben eleget fogok vonatozni... Hét félév Vácott... Avagy, Csacsa viszontagságai a felsőoktatásban. Akár egy új történet címe is lehetne.

Gólyatábor 2006 AVKF :)

A gólya hazarepült a táborból...

Túléltem. Egész tűrhetően éreztem magam, dehát, mit várok egy olyan társaságtól, melynek tagjai életükben először találkoznak, és próbálnak ismerestséget kötni. Teszem hozzá, igen sokszínű társaságról van szó, nehéz dolog a csoportvezetőknek összekovácsolni az egyedeket egy közösséggé. De végül, egész jól sikerült, bár a 8 csapat közül a hetedik helyen végeztünk, de nem a győzelem, hanem a részvét(el) a fontos. Kicsit megfáztam, a tegnap esti záróbulira el sem mentem, mert hasogató fejfájás gyötört. Mivel kifogytam a felhasználható tiszta papirzsebkendőkből -többet nem veszek kamillásat, mert borzalmas- a közeli boltba lemásztam. Nincs túl messze a suli főépületétől, ahol a kollégiumi részben volt az átmeneti szállásom- majd kis kitérővel mentem vissza. Lesétáltam a Dunapartra, s figyeltem a csillagokat. Alig volt felhő az égen, s mivel a közvilágítás sem túl erős arrafelé, elég sok égitest fénye jutott el hozzám. Páratlan látvány. :) Vác elbüvőlő kisváros, bár egyszer, egy Barátom úgy nyilatkozott róla, hogy egy álmos kisváros. Meglehet, hogy az, de nekem, a nyüzsgő főváros után kész felüdülés. Hegyek tarkítják a messzességet, a Duna csendesen folyik a medrében, sirályok -talán köztük Jonathannal- repülnek az égen. Linkával kétszer is lenn voltunk a parton, közvetlenül a víz mellett. Kagylókat és csigákat szedtünk, és néztük, ahogy a hullámok megtörnek a köveken. A táborban azért nem volt olyan sok szabadiőnk, de ha lehetett, akkor kimentünk sétálni.

Most zárom rövidre szabott soraim, még sütni szeretnék egy eszkimót, a megfáradt Vándornak:)

Festünk...

De most nem művészi értékű alkotásokról van szó. Apu valamilyen oknál fogva kitalálta, hogy az ajtókat és az ablakokat le fogjuk festeni. Már egy ablak üveg nélkül maradt. Ez egész jó arány, ahhoz képest, hogy lehetne rosszabb is. Bár, ne kiabáljuk el. Holnap lesz a mélypont. Nem szeretem az ilyesfajta felfordulásokat itthon. Múlt héten még sikerült meglépnem az olcsó gyermekmunka elől, de holnap itthon maradok, és festek. Ma is festettem, aztán alig birtuk lekaparni a festéket a kezemről. De, legalább szép fehérek azon ablakok és ajtók, nomeg a keretek, amik már áldozatul estek a mozgalomnak. Ma is takarítottam, de, még sok mindent kell megpucolni. Átrendeztem a képeket a falakon. Most már nem fogok nagyon bármit is felragasztani az ajtókra. Eleget küzdöttünk azért, hogy szép tiszták legyenek.

Tegnap megúsztuk a vihart. Bár, ez igen relativ. Mert a 20.-on is volt olyan rémísztő végigélni, ahogy kint süvít a szél, próbál mindent elfújni, ami az útjába kerül, miközben az eső is becsorog a réseken. Ma kiderült, hogy Piroska szobája szétázott, mivel nyitvafelejtett egy ablakot, nekünk meg nem volt kulcsunk oda. De a kár nem annyira jelentős. Tegnap tisztára úgy éreztem magam, mintha földrengés, vagy szökőár történt volna, pedig minket nem is éríntett annyira a vihar. Csak Mama tűnt el órákra, itthon mindenki aggódott, aztán meg kiderült, hogy Kőbányán volt kint, mert összetalálkozott a Bérmamamámékkal. Végülis, az ismerőseim, Barátaim, Szeretteim mind megúszták. Sajnos nem mindenki volt ilyen szerencsés. Először ellentmondásos hírek érkeztek, mint, ami ilyenkor lenni szokott. Aztán a Nagyok egymásra mutogattak, hogy kinek a hibája a tragédia. Ilyenkor mindig kell egy bűnbak. Én úgy gondolom, hogy nincs kivétel, midnenki hibás volt. A tömeghiszti beindult, pánikba estek, és ezáltal az emberek önzővé váltak, csak a saját érdekeiket nézték. Könyörgöm, a süllyedő hajóról is először az asszonyokat és a gyerekeket mentik ki, aztán mindenki mást. De, hallottam tegnapról olyat, hogy a kisgyermekes, babakocsis Anyukákat lökdösték. Szép, mondhatom, egymást eltapossák, ahelyett, hogy inkább segítették volna a másikat. Egy hét edzőtábor mindenkinek jót tenne, és akkor megtudnák mit is jelent egy közösség. Mert hiába idegenek, akkor is, a másik bajban van, ugyanaz a csapás éri őt is, mint az illetőt. Az ország soha nem fog egyről a kettőre jutni, amíg nem lesz meg az összetartás.

De én nem voltam közvetlenül az események részese, ezért az én véleményem nem is számít. Talán, ha nem estek volna pánikba, akkor máshogy lett volna. De, ezen már teljesen felesleges agyalni. A baj megtörtént. Most azon kell ügyködni, hogy legközelebb ne forduljon elő katasztrófa, pont akkor, amikor ünnepelnünk, és nem sírnunk kellene.

u.i.: Miért akar mindenki Minket fényképezni? Szeretném tudni...:)

Hajnali baglyok

Kicsit elhanyagoltam a blogom az elmúlt napokban. Ennek is meg van a maga jó oka. :) Lássuk a napokat szépen, sorjában.

Tegnap Csóron voltunk a csapattal gyékényt vágni. (Mielőtt az ember gyékényvágásra adja a fejét, nem árt, ha előtte a vágandó holmit beáztatják, és kellő vatagaságúra betekerik. És, persze, egy jó vágókard is szükséges, ami pont olyan éles, mint amilyennek kell lennie.) Sipi türelemmel tanított engem, hogyan is kellene jól csinálnom. Egy igazi vágókardot páratlan érzés az embernek pusztán a kezében fognia. És, ha még vághat is vele... Gönye szavaival élve, kihagyhatatlan lehetőség sárgák számára. (a gyékényvágás barnaövtől kezdődik.) Aztán, dobáltak nekünk gyékénydarabokat -amik nem lettek annyira meggyepálva előzőleg- és reptében vágtuk őket el. Még a vagdosódás előtt csatáztunk egy kicsit -melynek eredményeképp feldagadt a szám jobb széle, ami szerencsére mire hazaértem elmúlt, lett egy pukli a fejem búbján, és a bal könyököm is kétszer kapott valakitől. De, ezek csak apróságok, begyógyulnak, sőt, lesz másik helyettük. Aztán, ettünk egy jó babos kotyvalékot. És, ahogy sejteni lehetett, nem úsztuk meg a tegnapi napot oltogatások nélkül, mint "protekciós" és társai, de, ezek teljesen elviselhetőek voltak, senki sem lépte túl azt a bizonyos hatávonalat, ami egy viccesnek szánt poén és egy bunkó megjegyzés között húzódik. Kaja után csevegtünk a csapattal, tábori képeket néztünk, az esti busszal meg repültünk haza. Itthon kajáltunk, aztán aludni tértünk, és, nem rég, úgy 5 óra felé felkeltünk, mert Gönyének ment a vonata... Igaz, hogy egy órával elnézte, de úgyis korán kell kelni, mert ma megyünk Budakalászba, Családi összeröffenés van. Este a "nép pénzéből elvert, sok száz millió forintos, kenyeret és cirkuszt a népnek elven müködő, de kenyeret nem adó, csak tűzijátékot" megyünk megszemlélni a 20. emeletről, kikerülve a tömeget és a sok részeg embert. Tavaly is elég tűrhető képeket készítettünk róla.

A gyékényvágásról is készültek képek. Ha megkapom őket, akkor kiteszek párat.

Pénteken találkoztam Gonda Andival, aztán Gönye is csatlakozott hozzánk, és este elmentünk a Besh o droM koncertjére, akik ilyen-olyan népzenei motívumokkal átszőtt zenét játszottak, és, sok helyütt improvizáltak. Nagyon tetszett, legjobban a Macskajaj zenéjéhez tudom hasonlítani. A koncert után Gönyével maradtunk még táncolni egy kicsit, mai "modern" zenére. Mennyivel is jobb józanabbul pörögni... Bár, a Sayonara partyn is egész jól ment, csak a mozgás-koordinációm volt kicsit érdekes. Ezért is tett akkor jót, hogy aztán még lementünk úszni.

Csütörtökön a várba másztunk fel, szerdán Yuninával találkoztunk. Elvittük a táskáját, ami nagy szolgálatot tett a táborban nekem. nagyjából ennyi említésre méltó dolog történt. Vagy, fogalmazzunk úgy, van, ami nem tartozik mindenkire. :)

Szeretem a hajnalokat. Mindig egy izgalmakkal és meglepetésekkel teli napot tartogatnak. Legyen szó egy találkozásról a barátokkal, vagy, egy mosoly egy kisgyerektől az utcán. Minden napban van valami, ami miatt már megérte felkelni. Ha másért nem is, pusztán a létezés öröméért. Azért, mert láthatjuk, ahogy a Nap felkel, vagy, éppen ahogy lenyugszik, és a Hold veszi át az uralmat az Égen. Sok minden van, ami az életünket körbeveszi. De aki csukott szemmel jár, és elzárja magát az élettől, annak igen szegényes létezés jut. Ám nem akarok pálcát törni senki felett sem. Mindenki éljen úgy, ahogy neki jól esik.

:)

Fehér rózsák nyílnak a szélben, a Hold sápadt fénye vonja körbe. Csillagok gyúlnak ki az égen, s egy új világ létét hírdetik.

Sárga, nagyszemű csikóhal

Egy Valaki bizonyára tudja, hogy miért is ez a mai blog címe...:)

Szeretnék mindenkinek köszönetet mondani, amiért gondoltak rám, míg Táborban voltam. Joyce, köszönöm aggódásod, de nem zúztak porrá. Egy darabban hazaértem, és még pár kilót is magamra szedtem. Boldogságtól sugárzok, szeretném mindenkivel megosztani, mindenkinek adni belőle, hogy érezzék, mennyire is jó dolog szeretni, és szeretve lenni. Közben újra és újra eszembe jut, hogy egy Testvérem, aki ugyan nem vérszerinti, szenved, mert elvesztette Társát. Nem tudom, szavakba foglalni érzelmeim, nem tudom, hogy mivel segíthetek. Egy helyben toporgok, mintha köd lengne körbe, megritkítva a látási viszonyokat. Tudom, hogy a halál már nem fáj annak, aki elmegy. A halál mindig azoknak fáj, akik itt maradnak. Tudom, hogy én könnyen beszélek, de meg kell próbálni elengedni. Drága Kittim, a szívem szakad meg érted. Fájdalmad az enyém is. De, az Életed tovább kell folytatnod. Meg kell mutatnod, mennyire erős vagy! Én hiszek Benned! És segítek, sőt, mindannyian segítünk! Megfogjuk a kezed, ha kell, a hátunkra kapunk, és továbbviszünk, amíg szükségét érzed. Tudom, hogy képes vagy rá. A szavak mit sem érnek most. Ő már továbbment, a Lelke kiszabadult testének fogságából. Nekünk itt kell helytállnunk, ebben a világban.

Ich, ni, san, si...

Oldalakat tudnék megtölteni tábori élményeimről. De, mivel titoktartás övezi a "beavatatlanok" számára, mondván, mindenki menjen, tapasztalja meg, küzdjön önmagáért, és Társaiért, így csak néhány szót ejtek róla. Nem lesz kisregény...:) Én az elmúlt egy hétben rengeteg sok mindent kaptam, a Társaimtól, és csak remélni merem, hogy jómagam is hozzájárultam mások táborbeli életének "megkönnyítéséhez". A már szinte teljesen összefojt napok alatt rengeteg minden történt, most érzelmi kavalkád von körbe. Kicsit lehangolt vagyok, mert a tábornak vége, de örülök, hogy már itthon lehetek (meleg vízes fürdő, sok kaja!!!). Kimerült vagyok, ugyanakkor telve energiával. Noha nem találom a helyem. Valami megváltozott. Van is jó néhány tippem, hogy mi... Egy Barátom írta egyszer egy Virágnak, hogy lesz még tavasz. Nos, igen, a tavasz újra a Virágra köszöntött...

De az Élet nem olyan egyszerű, hogy minden területe boldog legyen. Egy Barátomnak, -aki inkább a Testvérem- nagy szüksége van most ránk, támogatásunkra, Szeretetünkre. Nem lehet ilyenkor szavakkal segíteni, egy néma ölelés többet ér. Lelkiekben Veled vagyunk. Most sem hagyunk magadra.

Bárcsak...

Alapjábavéve álmodozó vagyok, aki világokat épít, vagy éppen rombol egy újabb kedvéért. Sokáig úgy gondoltam, hogy nem fogok tudni újabb álmokat szőnni, de ahogy az idő egyre csak múlt, én akaratlanul is egy másik világ megalkotásához láttam. Gondosan kigondolt, és megálmodott világ. Talán, ezért is szeretek írni, mert akkor leírhatom a világaim egy-egy kis részét. Nem, mintha bajom lenne ezzel a világgal, amiben élünk. Szép, és sok-sok minden van, amiért megéri nap, mint nap felkelni reggel. Még az ilyen esős napokon is, mint amilyenek napjainkban csapnak le ránk. Gyönyörű, ahogyan az esőcseppek leperegnek a vadszőlő zöld levelein. Ma különösebben szentimántális hangulatomban vagyok. Legszívesebben kifeküdnék egy szikla peremére, amit a távolban kéklő magas hegy, és alattam tenger vesz körül, miközben fúj a szél, és a messzi szirtekről szirének dala szól. És, ahol tág tere nyílik a képzeletnek...:). De, most itt ülök, s ezen sorokat pötyögöm, miközben Sinead O'Connor dalolászik a fülemben, és a zene szárnyán visz innen messze el.